
Az ellenzék a saját számai alapján erősödik, a Fidesz pedig gyengül, ezért Márki-Zay Péter szerint az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor az utolsó napokban kiáll vitázni vele. Az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje erről a Partizán műsorában beszélt kedden a Telex szemléje szerint.
Még mindig nyitottan áll a kérdéshez, ha ellenfele szombaton jelentené be, hogy vitázna vele, akkor „ugrunk és megyünk” – mondta. Szerinte „nagyon izgalmas dolog lenne”, ha összejött volna a vita, mert akkor a Fideszt lehetett volna a nem is létező programjáról faggatni. „Nekünk legalább van programunk, mi legalább készek voltunk ezt megvitatni, a mi programunk mögött számok vannak” – mondta.
Márki-Zay Péter a Partizán után az ATV Egyenes beszéd című műsorának is nyilatkozott. A Direkt36 cikke kapcsán azt mondta, hogy az, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter úgy vette át ősszel a Barátság Érdemrendet orosz kollégájától, hogy tudta, hogy előtte az oroszok feltörték a külügy hálózatát, „az hazaárulásnak minősül minden tisztességes országban, és bíróság elé állítanák”.
Szerinte a magyar külügyminiszter nem alkalmas Magyarország szolgálatára, és felelnie kell. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte Szijjártó Péternek nemcsak ezért, másért is felelnie kell. Például a korrupciógyanús lélegeztetőgép-beszerzések miatt, ami – a miniszterelnök-jelölt állítása szerint – rontotta a hazai halálozási adatokat a járvány alatt.
Orbán Viktort már feljelentettem rémhírterjesztés miatt, úgy látom, Szijjártó Péter lesz a következő – ezt annak kapcsán mondta, hogy a külügyminiszter szerint megállapodott az ukrán elnökkel arról, hogy ha nyerne április 3-án, akkor azonnal megszavaznák a földgáz- és kőolajszállításra vonatkozó szankciókat, és azonnal megkezdenék a fegyverszállításokat. Márki-Zay elmondta, nem létezik ilyen megegyezés. Ráadásul Szijjártó Márki-Zay egy Twitter-bejegyzésére hivatkozott, de senki sem talált hasonlót.
Orbán Viktor viszont „nyakig benne van a fegyverszállításban”, ugyanis ő is megszavazta ezt a nemzetközi intézkedést – mondta Márki-Zay Péter, hozzátéve: „derék dolognak” tartja, hogy a miniszterelnök beállt az uniós szankciók mögé is, csak nem tartja be őket. Magyarország ráadásul egyetlen orosz diplomatát sem utasított még ki – tette hozzá Márki-Zay, aki szerint ezek miatt a lépések miatt lett kiközösítve Magyarország az unióban. Mindezek miatt pedig Magyarország és a magyar nép fog szenvedni – mondta, és felhívta a figyelmet arra is, hogy Orbán Viktor éppen azt a két szövetséget (az EU-t és a NATO-t) „árulja el”, amelyek megvédhetnék Magyarországot. Márki-Zay szerint ugyanis Orbán Viktor még egy dróntól sem tudja megvédeni Magyarországot.
Beszélt arról is, hogy az Orbán-kormány a választások után megszorításokra készül, ugyanis Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, „kiigazításra” van szükség a költségvetésben. Márki-Zay Péter leszögezte, valóban szükség van „kiigazításokra”, amit ők is meg fognak lépni, de ők a „lopást és a felesleges pénzszórást” fogják kivenni a költségvetésből, így lesz keret az ígéreteik teljesítésére is. Újra elmondta, hogy arra, hogy nem érkeznek meg az uniós pénzek, a megoldás a kormányváltás.