
A Medián mandátumbecslése szerint a Fidesz-KDNP 128 képviselői helyet hozhat el, míg az Egységben Magyarországért csak 71-et – írta a hvg360 szerdán. A 128 mandátum közelít a kétharmadhoz, de nem éri el azt, ahhoz ugyanis 133 képviselői helyet kellene szereznie a kormánypártoknak.
A Medián március végén készült felmérése szerint a kormánypárt bő egy héttel a voksolás előtt a szavazókorú népesség 40 százalékának, a választani tudó szavazók 50 százalékának a támogatását élvezi. Előbbi az ellenzék esetén csak 32 százalék, utóbbi pedig csak 40 százalék.
A közvélemény-kutató cég szerint sem a Mi Hazánk, sem pedig a Kétfarkú Kutya Párt nem fogja elérni a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékot.
Arra is kitértek, a februári 75 százalék után most már a megkérdezettek 80 százaléka állította, hogy április 3-án biztosan elmegy szavazni. Mint írták, bár az ilyen „ígéretek” többnyire felülbecslik a majdani valóságot – ez akár rekordrészvételt is jelezhet. Ugyanis 2018-ban a választásra jogosult összes választópolgár (levélben szavazókkal együtt) részvételi aránya 69,7 százalék volt.
A Medián felmérése más kérdéseket is vizsgált, például azt, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban kinek az álláspontjával értenek egyet a megkérdezettek, ezek részletes eredményei a hvg360 cikkében olvashatók.
Érdekesség, hogy a 2018-as parlamenti választás előtt a Medián volt az egyetlen közvélemény-kutató, ami eltalálta, hogy a kormánypártoknak kétharmada lesz.