Szerdán tartja programbemutatóját az ellenzék
Márki-Zay Péter a Kossuth téren (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– Az Egységben Magyarországért készen áll Magyarország kormányzására, készen áll arra, hogy végre visszatérjünk a nyugati útra, biztosítva ezzel az ország lakosságának biztonságát, a békét. Az ellenzéki szövetség szerdán 18 órakor mutatja be a „Csak felfelé – Az Emelkedő Magyarország” című programját – jelentette be az ellenzék.

Szerintük Magyarországnak nem egyszerűen új kormányra van szüksége, hanem teljesen új irányra: „a magyar nemzetnek egységes erővel kell felszámolnia a keleti diktatúrák befolyását, és a NATO-val, az Európai Unióval, nyugati barátainkkal kell szövetségre lépnie”.

A bemutató Facebook-eseménye alapján az alábbi politikusok fognak felszólalni:

• Márki-Zay Péter, Magyarország miniszterelnök-jelöltje
• Hadházy Ákos országgyűlési képviselő (aki jelenleg független, de a Momentum-frakciójába ülne a választások után)
• Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese és országgyűlési képviselőjelöltje
• Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezetője
• Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője
• Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője
• Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, az MMM elnökségi tagja
• Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke és országgyűlési képviselője

A programbemutatót Facebookon és Youtube-on is élőben lehet követni. 

Az ellenzék eredetileg február 25-én tartotta volna programbemutatóját, ám azt az orosz-ukrán háború kitörése miatt elhalasztották.