Toroczkai László: Ez még csak a kezdet

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hittek a csodában, amiben a politikai váltógazdaságot működtető Fidesz és a baloldal nem. Mi hittünk ebben, miközben példátlan ellenszélben kellett dolgozni – mondta értékelő beszédében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, utalva arra, hogy a Facebook törölte az oldalukat a választás előtt. De beavatkozott a Fidesz és balliberális tömb is, amikor minden eszközzel meg akarták akadályozni, hogy a hangjuk eljusson az emberekhez – fogalmazott. Toroczkai László megüzente azoknak, akik nem hittek ebben a csodában, hogy ez még csak a kezdet.

Ebben a csodában, amiben csak azok hittek, akik ott voltak 2018-ban az ásotthalmi pusztán – mondta. Majd hozzátette: meg hittek még bennük azok, akik dolgoztak a mozgalomért és azok a kik a voksukat adták rájuk.

Szerinte a sok ezer bennük hívő honfitárs nemcsak azért ment el szavazni, hogy ők bejussanak a parlamentbe, hanem hogy megmentsék és felemeljék Magyarországot, hogy újra a régi fényében tudjon tündökölni, és mindezt „oligarchák nélkül” az egész világgal szemben. Rövid beszédét tapsvihar zárta, szimpatizánsaik skandálni kezdték: csak a nemzet.

Percről percre közvetítésünket itt olvashatja!