Ujhelyi István civil hálózatot épít

Ujhelyi István civil hálózatot épít

Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselője.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ujhelyi István internetes platformon várja azok jelentkezését, akik részt vállalnának az MSZP megújításában – közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, az MTI-vel.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: a közelmúltban mutatta be az MSZP „teljes újjászületését szorgalmazó, radikális és mély átalakulást" végrehajtani akaró elképzelését, amelynek részeként a párt az „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége" nevet venné fel.

Ujhelyi István közleményében hangsúlyozta, hogy a hozzá beérkezett vélemények „elsöprő többsége" egyetértő volt. „Tudjuk, hogy igazunk van, és most azon akarunk hosszan és tudatosan dolgozni, hogy legyen elég erőnk is érvényt szerezni neki. Ehhez nemcsak egy aktív és konkrét célok mentén politizáló pártra, de a pártot körülvevő civil hálózatra, közösségre is szükség van" – fejtette ki a szocialista politikus.

Kiemelte, az eselykozosseg.hu weboldalon bárki regisztrálhat, aki akár civilként, akár a szocialista párt tagjaként részt akar venni a magyar szociáldemokrácia újjászületésében és például helyi „Esély Körök" kialakításában.