Varga Judit is elpötyögte a Fidesz ikonikus kampányindulóját
Varga Judit igazságügyi miniszter a Piros volt a paradicsom, nem sárga című Fidesz-kampánydallá tett nótát zongorázza. (Fotó: Varga Judit Facebook-oldala)

Piros volt a paradicsom, nem sárga – zongorázta el Varga Judit igazságügyi miniszter Böröcz Lászlónak, a Fidesz belvárosi jelöltjének a Fidesz kampánydalát. A miniszter a közösségi oldalára is feltöltötte az előadást bemutató videót.  

Mindez azért is érdekes, mert a tárcavezető például szerdán még nagyon nem ért rá semmire, alig néhány percet töltött a rendkívüli Kormányinfón, ahol arról beszélt, hogy az Európai Unió Bírósága politikai döntést hozott a jogállamisági mechanizmus kapcsán, és Magyarország ellen „hihetetlen támadás” zajlik. Újságírói kérdésekre sem válaszolt, de a Hvg.hu munkatársa távozóban kérdezni tudta a Pegasus-ügyről. A miniszter csak annyit válaszolt, hogy a lehallgatások engedélyezése kapcsán minden törvényesen zajlott, s alapvetően a gyakorlat azóta sem változott.

Januárban egyébként a Magyar Zene Háza megnyitóján a Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Szakcsi Lakatos Béla kezdte el játszani a Fidesz „kampánydalává” tett nótát.   

Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra – játszotta Szakcsi Lakatos Béla
Magyar Hang

Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra – játszotta Szakcsi Lakatos Béla

A Magyar Zene Háza átadása alkalmából rendezett állami ünnepségen kezdett bele a Fidesz kampánydalába. Ősszel még azt mondta, nem akar a választás előtt semmibe se belekeveredni se a kormány, sem az ellenzék oldalán.