Az ország vesztésre áll. Az ellenzéki pártok minden nyilatkozatukat azzal zárják, hogy „minden jobb lesz, mert győzünk. 2022-ben.” Valóban?
Koromnál fogva végigéltem egy rendszerváltást. Az 1990-es év egy olyan időszakot, 30 évet zárt le, amikor a gazdaság 300 százalékos növekedést ért el. Az időszak utolsó tíz éve azonban már vergődés volt. Hiába léptünk be a Világbankba, az IMF-be (Moszkva és minden KGST-ország rosszallását kiváltva), s vettünk fel hatalmas hiteleket, jöttek létre gmk-k, lettünk a térség irigyelt állama – rá kellett jönnünk: maga a szocialista rendszer megbukott. Nem javítható. A rendszer lebontásában – a Páneurópai piknik (Kohl kancellár) az első tégla volt a rendszer összeomlásában – nemzetközi elismerést vívott ki az ország magának. A magyar lakosságban rendszerváltás okkal keltett nagy reményeket a jövőt illetően. Felzárkózunk Európához...
Az újabb harminc év eltelte után már csak szerény reményekről beszélhetünk. Különösen a politikai helyzetünk romlott, de a gazdaság oldaláról nézve a kép markánsabb. A korábban háromszorozódó gazdaság – hiába gyorsult a világ – most csak másfélszereződött. A három évtizeden belül (dollárban számolva) 21(!) olyan évünk volt – amikor egy korábbi (1990, 2008, 2019) év teljesítményének újbóli elérése volt a feladat, és – Inotai András szerint még további 2 évünk is ilyen lesz. A gazdasági növekedésünk a környező országoké mögött is elmarad: csaknem mindenki elhagyott bennünket. Szlovákia nagyon. A lengyelek fennállásuk óta először. A magyar ipar alárendelt szerepbe került saját hazáján belül. A mezőgazdaság az európai élvonalból került a sereghajtók közé. Budapest gazdasági teljesítménye az európai nagyvárosok között tíz éve még az első tizenöt között volt, ma már a 25 között is hiába keressük (és esés vár rá). Bukarest tavaly előzött. Hajlamosak vagyunk mindezt zárójelbe tenni, mert az utóbbi években a brüsszeli ezermilliárdoknak köszönhetően szárnyalt a gazdaság...
A harminc évből az első öt év – az ipar, a mezőgazdaság összeomlása, 18 ipari kutatóintézet megszűnése, 242 milliárd dollár külföldre menekítése… - katasztrofális volt, az utolsó 10 év – szégyenletes. Mert tűrjük. Gyökeres változtatásra van szükség, de ez nem vethető össze a korábbi rendszerváltással. A jogállam szervezete – a végrehajtó hatalom, törvényhozói hatalom, bíróság, igazságszolgáltatás – adott, nem kell kitalálni, felállítani. De nem működik. (Az EU ezt kifogásolja!) A hatalom fordult ki önmagából, a vezetés vált önkényuralmivá. Az állami intézmények, a törvényhozás teljes mértékben, s részben a bíróság is egy személy akaratának van alávetve.
És ez az akarat a hatalom és pénz primátusát érvényesíti a „centrális erőtér” orbáni szabályai szerint.
Az önállóság, az emberek, eszmék szabadsága, a humánum, az emberi méltóság – a múlté. A piaci verseny is – a versenyképességgel együtt. Eluralkodott a korrupció, mely korábban is jelentős volt (az EU-ban e téren kilencedikek voltunk 2009-ben). de az Orbán-rendszerben annak szerves része lett, s már évek óta csak Görögországban nagyobb a korrupció, mint nálunk. A rendszer minden egyes szervezeti egységének a vezetője egzisztenciális függőségben van, a kiválasztásuk alapja nem a hozzáértés, a szakértelem, hanem kizárólagosan a vezér iránti lojalitás. És ami döbbenetes: a nyolcvanas évekkel ellentétben most az értelmiség, az egyetemek vezetése, az Akadémia – nem érzi felelősségét, nem tesz semmit… Tisztelet az Index korábbi szerkesztőségének, a SZFE-s hallgatóknak, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak...
Az ország szekere az Unióban is kátyúba került. Az EU vezetése számára a Rubicont Orbán – gondolom én – az EU-s források vétójának fenyegetésével lépte át. De ezzel a fő szövetségesével, a német autóiparral is szembe került. Orbán Viktornak a multikat képviselő Keleti Bizottság elnöke, Oliver Hernes jelezte, hogy a vétót felejtse el, mert az számukra elfogadhatatlan: sok ezer milliárdos üzleteket tenne semmissé. Mi magyarok „csak” 20 000 milliárd forinttal lennénk még szegényebbek.
De legyünk realisták. Az orbáni vétó pozitív szerepet is kaphat az EU fejlődésében.
Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy a tagországi vétó az EU fejlődésében akadályozó tényező. Hasonló a helyzet, mint volt 1787-ben az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának törvénybe iktatásánál: a tagállami vétó helyébe a minősített többség elvét kellett tenni, hogy az USA egységes szuverén állam legyen. Az Európai Unió tagállamainak az orbáni vétó, a 1080+750 milliárd eurós támogatás veszélybe kerülése felnyithatja a szemét: el kell törölni a tagállami vétó intézményét. Abszurd az a helyzet, hogy a közösségnek mindig a leginkább retrográd kormányhoz kell igazodnia a legsúlyosabb döntések meghozatalakor! A globális tőke világában ez az EU biztos lemaradásának forgatókönyve! Az EU jogállami alapjai és a nemzetközi versenyképesség követelményei együttesen kell, hogy meghatározzák az EU jövőjét.
A baj nem jár egyedül. A pandémia világossá tette a választók számára, hogy Orbán számára az emberi sorsok nem számítanak, a humánum hiányzik a kormányzásából. A Szájer- és a Demeter-botrányok a legrosszabbkor jöttek a miniszterelnökünknek. Az Unió vezetése kezdi súlyán értékelni annak veszélyét is, hogy egyik tagországukban a kormány a morál és humánum helyébe a gyűlölködést és a félelemkeltést helyezi. A kérdés ma már így néz ki: az EU – vagy Orbán.
Itthon viszont dönteni kell – 2022-ben. A alapkérdés: az orbáni rendszer megy tovább, vagy ismét rendszerváltás jön. Tekintsünk el attól a nem éppen apró különbségtől, hogy 1990-ben a bukott rezsim vezetése támogatta az Antall vezette új kormányt, de a 2022-ben bukó rezsim oligarcháitól ez aligha várható el. Gondoljunk a Mészáros Lőrinc birtokán parkoló páncélozott katonai járművekről készült fotókra, amelyek közzététele a kormányzat rosszallását váltotta ki! Vajon miért?
– Ha az Orbán rendszer a 2022-es választásokat megnyeri, igen nagy bajban lesz (rólunk nem is beszélve). A pandémia okozta gazdasági visszaesés, a magas államadósság és a költségvetési hiány, az elmúlt hónapokban osztalékként kivett, s a bizonytalan jövő miatt offshore számlákra kimenekített milliárdok erősen szűkítik a kormány mozgásterét. Ehhez társulnak az aktiválódó kötelezettség-vállalások: jön a Paks II. (3000 milliárd forint), a Budapest–Belgrád vasútvonal (1000 milliárd forint), a fegyvervásárlások kiadásai (3000 nilliárd forint), a letelepedési kötvények kölcsöneinek visszafizetése (ez „csak” néhány száz milliárd)… A multik eddigi támogatási szintjét (évi több száz milliárd forint) is aligha lehet fenntartani. Orbán mindennek tudatában fenyegette vétóval az EU-t, mi pedig az Újjáépítési Alapból 2617 milliárd forintól mondanánk le, az Unió költségvetéséből pedig csak az eddigieket kaphatnánk.
– Ha az ellenzék győz 2022-ben, ezekkel a problémákkal az új (koalíciós) kormánynak kell megbirkóznia úgy, hogy mindezeken túl az igen vonzó választási ígéreteket is illene teljesíteni. Van erre esély? Ettől ma még messze vagyunk!
Gyökeres változtatásokra van szükség.
A gyökeres változtatások alapja, hogy reálisan szembe kell nézni az ország helyzetével, ezt figyelembe véve kell programokat kialakítani az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra számára. Sort kell keríteni az elhanyagolt 700 ezer kis- és középvállalkozás dinamizálására, innováció orientált fejlesztésére, hogy kiszolgáltatottságukat felszámoljuk. És a programokban a jövő, a technológiai korszakváltás figyelembevétele egyre fontosabb lesz! A klimatikus problémák kezelése, a digitalizáció birtokbavétele új korszak nyitását igényli. Egy olyan korszakét, amelyről lemaradva generációk életét tehetjük tönkre, de amely a maiaktól áldozatot is követel, de ami nélkül nem lesz felzárkózás. Vannak ilyen programok? Már régen erről kellett volna a pártoknak egyeztetni, megállapodni és széles körben terjeszteni, vitatni. Eddig csak a választás – egyébként teljesen evidens – technikai ügyeit tudták közös nevezőre hozni, a választó megszólítása konkrét mondandóval még mindig a jövő zenéje.
Az országgyűlési választás tartalmi előkészítése, az ország előtt álló feladatok, kihívások feltárása és körvonalazása csak a munka elején, a kezdeteknél szakértői ügy. Mindennél fontosabb a választó bevonása, észrevételeinek igénylése és figyelembevétele. Örvendetes, hogy a demokrata ellenzék – nagy késéssel ugyan – de végre nyitott a civil szféra felé. A civil szervezeteknek ugyanis – szerintem – a 2022-es választásokban meghatározó szerepük lesz. Az egyes szakterületeknek ők a leghozzáértőbb, s ami különösen fontos – a leghitelesebb képviselői.
Nyitni kell a polgárok, a lakosság minden rétege felé. Program, vízió kell! Nyíltan beszélni a gondokról és a lehetőségekről, és szövetségeket kell kiépíteni. Milliók számára kell a felemelkedést hihetővé és valóságossá tenni. Meggyőző, megalapozott, a várható megszorításokkal is számoló cselekvési programok vitáira, az ország sorsával kapcsolatos elképzelések ütköztetéseire is sort kell keríteni, hogy a pártoktól való idegenkedést aktív támogatásuk váltsa fel. És el kell felejteni a pártlogókat, melldöngetéseket… El kell jutni az emberekhez, személyes kontaktusok millióira van szükség...
Történelmi helyzet van. A Fidesz politikájának Uniós kudarca párosul morális megsemmisülésével. Orbán minden esélyét eljátszotta. Mennie kell. De ehhez a demokrata ellenzéknek meg kell nyernie egy háborút.
Winston Churchill szavait idézem:
Háborúban: elszántság
Vereségben: dac
Győzelemben: nagylelkűség
Békében: jóakatat
A szerző a Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Tanács egykori elnöke
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
