A Fidesz sikerének egyik kulcsa, hogy tudatosan, nagy türelemmel képes a magyar társadalom kellő részét az aktuális reformjai mellé állítani. A járási rendszer kialakulása a 2010-es évek elején már előrevetítette, hogy milyen séma érvényesül a pártközpontban a független önkormányzatiság fogalma kapcsán, majd hamar meg is mutatkozott, hogy a központosítás nem az őket megelőző kormányzat széttöredezett működésére akar válaszolni, hanem szimplán klientúrát, káderuralmat építeni. A kivéreztetést fokozatosan készítették elő és adagolták. Ugyanez történt a politikai kultúrával, az oktatással és az egészségüggyel, épp ezért nem is elkülöníthetőek egymástól: szorosan illeszkednek Orbán Viktor azon elgondolásába, hogy hatalmának megtartása érdekében a legkevésbé sincs szükség érdekérvényesítésre képes társadalomra, független hatáskörrel bíró polgármesterekre vagy értelmes párbeszédre.
Ennek a mikrokörnyezeti leképeződése az, ami a falvakkal történik hosszú idő óta. A legnagyobb baj, hogy végérvényesen kiürültek a lokális szinten jelen levő és felvállalt közéleti vonulat alapján működő kisközösségek. Humán- és pénzügyi erőforrás hiányában, egységes koncepció nélkül a Fidesszel szemben álló szerveződések eszköztelenségével aligha vállalja bárki is, hogy amit gondol mondjuk önkormányzatról, korrupcióról, polgári öntudatról és demokráciáról, azt megéri számára erőteljesebben hangoztatni egy baráti asztaltársaságon kívül. A falusi, kormánykritikus polgármester ma Magyarországon futóbolond rendszerhibának számít. Ha van is néhány az országban, a többséget eredményesen becsatornázta a Fidesz, a helyi, központi direktívának bólogató elit visszafordíthatatlanul kiépült.
Természetes, hogy az a benyomásunk, bármit megtehetnek. Az ellenzéki politikusok merev tekinteteiket feltehetően már Budapestre vagy a megyeszékhelyekre vetik, itt még leeshet valami a koncból, ellenben hazánk 2807 községének hosszútávú sorsa mintha már most megpecsételődni látszana. Nincs ellenpólus, ami felszólalna olyan abnormális helyzetek ellen, amik az évek során, ahogy nőtt és nőtt az ingerküszöb, egyre inkább elfogadottak lettek. Olyan távol vagyunk a kormánypárt kommunikációs paneljeiből ismert magasztos gondolatoktól, hogy igazán észre sem vesszük, milyen gyalázatos gyakorlat például az, hogy rendre az adott térség országgyűlési képviselője választja ki a polgármesterjelölteket, akik monopolhelyzetük miatt akár már a kampányidőszakban kényelmesen beülhetnének a bársonyszékbe.
Nem a tudatlanság konzerválja ezeket az állapotokat, ahogy sokan gondolják, hanem az elfogadottság, az igény. Ki kell mondanunk, semmi sem változott, pontosabban visszatért, ami a választópolgárok számottevő részét, kifejezetten a biztos szavazó nyugdíjasokat szocializálta, amiben megnyugvást lelhettek. A helyi csinovnyikok mindent, és mivel feltehetően sztahanovisták, annál is többet megtesznek, hogy ezek a berögzültségek visszaköszönjenek a hozzáállásukban, intézkedéseikben, mentalitásukban. Jövő májusra a Fidesz kész lesz a házi feladattal. Nagy-magyar mázba burkolt posztkomcsi tempó, jól ismert helyi arcok, narancsos színek, kamufüggetlenség.
Mit tud kezdeni ezzel az, aki erre nem vevő? Mivel írásom eddig azzal foglalkozott, hogy a helyzet nem lehetetlen, csak reménytelen, ezért néhány magától értetődő támpontot is szeretnék adni, ami jobban meggondolva, Magyarországon mégsem teljesen az. Nulladik lépésként üljünk le egymással beszélgetni. Ne a Fideszről meg az ellenzékről, hanem rendszerszintű elképzelésekről, vagy akár helyi ügyekről, amik összetartó erővel bírnak. Vállaljuk azt, hogy XY falu 65–75 százaléka másról sem akar hallani, csak a kormánypártról. Bár sokan favorizáljuk egy meritokratikus világ eljövetelét, nem elegen, így nem kell abba a hitbe ringatni magunkat, hogy ez hamar el fog jönni.
Ezután, ami a legnehezebb lehet, vállalni is kell ezeket a gondolatokat, meg az ezzel járó egzisztenciális és sok más egyéb típusú kiszolgáltatottságot. Ha mégis lesznek szerveződések, amelyek jövőre egységesen tudnak polgármesterjelölteket állítani falvakban, jobb felkészülni, hogy a legtöbb, amit kapni fognak, az a tiszta lelkiismeret. Egyáltalán nem hangzik jól, de vagy elfogadjuk, hogy a Fidesszel és klientúrájával szemben nem hirtelen választási szövetségek és megélhetési politikusok összeállása szükséges, hanem sok gyötrelemmel és nehézséggel járó, hosszú távú koncepció, vagy beletörődünk a sorsunkba. A rendszer legeredményesebben kiépített közegében kell meghaladni Kádár szellemét.
Addig is, ha valaki betéved egy találomra választott község soros önkormányzati ülésére, jó eséllyel tudom állítani, hogy azt hiszi, a nirvána állapotába jutott: nyugalom, egyetértés és béke. A végén pedig alig marad valaki, aki rámutatna, milyen álságos és hazug béke ez.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/14. számában jelent meg április 7-én.
