Az ellenzék akár halálra is áskálódhatja magát, az sem számít semmit, ha ugyanis Orbán az immár sok éve tartó agresszív kismalacos pávatánc helyett végre teljesíti azt a huszonhét mérföldkövet, amelyeket az EU előírt nekünk, itt lenne a pénz.
Vendégoldal
Szeretjük a beszédeket megmagyarázni, pedig akármilyen szokatlan, van olyan szó, beszéd, amely önmagáért beszél.
1990-től mást sem nagyon csinálunk, csak kapkodjuk a fejünket. Hol jobbra, hol balra.
Milyen beteg rendszer az, ahol mindkét oldalon ugyanannak a minisztériumnak az áldozatai állnak. Vajon mit érez most Pintér Sándor? Büszke? Szégyelli magát? Nem érez már semmit, csak teljesíti a főnök parancsait?
A Nyugat és a magyar ellenzék is láthatóan olyan világot akar, ahol a nagydarab, bárgyú Pásztoroknak nincs esélye einstandolni senkit, Miniszterelnök úr és csapata mégis nekik szurkol, állandóan hangoztatva, hogy ezek felrobbantják a grundot, ha nem adjuk nekik az összes üveggolyót.
Visszavonhatatlanul kiépült a központi direktívának bólogató helyi elit.
Vajon Friderikusz ugyanilyen jó riportokat készített volna, ha azok nem a repülőtéren, hanem egy vasúti pályaudvaron készültek volna?
Bízom benne, hogy az e-bringa elterjedésével valamelyest az árak is mérséklődni fognak.
Két emblematikus magyar sláger szövegének összevetése máig érvényes tanulságokkal.
Mi a garancia arra, hogy a teljes nyilvánosság esetén újabb nagy bomba nem robban? Az ügynökleleplezés már a kezdetektől a politikai harc egyik fegyvere volt.
A tájékoztatás szabadsága teszi lehetővé a befogadó személy számára a tájékozódás szabadságát, a többoldalú információhoz jutást, a mérlegelés lehetőségét, a megalapozott döntést – ez pedig a demokrácia lényegéhez tartozik.
A kizárólagos hatalmat gyakorló állampárt a sorok közti olvasásra biztatja híveit, merthogy libsi cenzort hallucinál(tat) maga fölé. Agyrém.
A kialakult helyzetért a politikusok és a titkosszolgálatok a felelősek.
Az állatvédelem az összeomlás szélén áll. Azonnali nagy összegű támogatás híján beláthatatlan következményekkel kell számolni.
A kávéházak egykoron egyfajta szigetek voltak. Szigetek a viharos évszázadban, ahol kiköthetett az is, aki meg akarta ismerni a világot, és az is, aki az elől csak egy kicsit menekülni akart.