Egy újabb év ért véget. A világ, amiben élünk, élnünk kell, zavarosabb lett. Folyamatos, intenzív átrendeződése próbára teszi az országok útkeresését. Bármilyen háborús konfliktus könnyen fordulhat kezelhetetlen eszkalációba. Már nem lehet elbújni a régi, kiszámítható, nosztalgikus idők mögé. A béke és a biztonság fenntartása aktuális kérdéssé vált. De ne csak azt nézzük, mi történik a nemzetközi politikában. Nézzünk körül helyi szinten is! Mi zajlik körülöttünk? Mennyit ér a pénzünk? Mi vár ránk, ha igénybe vesszük az egészségügyet? Történt-e elszámolás az elmúlt évtizedek súlyos károkozásáért? Több lett-e a nyugdíj Donald Trump megválasztásával? Vajon mi gyarapodtunk olyan ütemben, mint Mészáros vagy Tiborcz?
A kormány érezve, hogy nagy viharba került, maga után rántva minket tovább fokozza rögtönzéseit. Belekapaszkodik Donald Trumpba, fénylő messiásként tekint rá, és szinte naponta új ötletet dob be a közbeszédbe. Ezzel próbálja a tanácstalanságát, sikertelenségét valamiféle reménykeltéssel kiváltani. Mindenesetre az a vágy, miszerint a középosztályt újra észrevehető állapotba hozzák, nem sikerült. A szegénységtől, a dolgozói szegénységtől nem szabadultunk meg. A társadalom polarizációja szintén megállíthatatlan. Eközben agresszív megközelítésekkel, a meggyalázás kultúrájának felszínre hozásával, amivel például az 1956-os forradalmat próbálják lejáratni, a történelem rossz oldalát erősítik. Tény, utoljára 1956-ban fogtunk fegyvert a szabadságunkért, megelégelve a kizsákmányolást, kitörve a kelepcéből. Az is tény, a kormány ezt nem szeretné átélni. Ezért a forradalom minden apró gondolatát száműzni akarják az emberek fejéből. Nekik teljesen más elképzelésük van a magyarokról, és ebbe nem tartozik bele az önálló gondolkodás, a szabadság szeretete vagy a kezdeményezőkészség. Így ismételten csapdába löktek minket. A hurok, amit a nemzet nyakára dobtak, egyre szorosabb. Újra és újra rászednek minket, csak ne ébredjünk a tudatunkra. Pedig a hazaszeretet mindent felülír, még a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is.
Milyen módon lehetne felrázni a magyar társadalmat, nem várva meg egy tragédia bekövetkeztét? Miképpen lehetne a gazdaságunkat mozgásba hozni, hogy ne ragadjunk a küszöbön? Feltételezhető, kormányváltás esetén az új vezetőség, hasonlóan Antall Józsefhez és csapatához, kamikaze szerepben fogja találni magát. A tisztességtelen hatalmi struktúrák, az ország kifosztott állapota, gazdasági és politikai kiszolgáltatottságunk korlátozni fogják a valóban érzékelhető, gyors javulás elérésében. Az elvárások pedig nagyok. Persze amennyiben lesz váltás… A szkepticizmus jelen van ebben a kérdésben. Ez az eddigi tapasztalatokból és a jelenlegi hatalom alattomos befolyásoló tevékenységéből táplálkozik. Ebből kiindulva talán nem szerencsés az ígérgetés örökös körforgásába beszállni, amiből általában hazugságok lesznek. Elég lenne csak őszintén beszélni. Elmagyarázni, megértetni és közösen megoldani a Magyarország előtt álló problémákat. Olyan jövőképet felmutatni, amiben vállalkozások, befektetők és magánszemélyek egyaránt megtalálják a számításukat.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/1. számában jelent meg január 3-án.
