Él közel hárommillió ember Magyarországon, akiknek nagyon speciálisan rombolta az egészségét a NER. Ők a devizahitelezés áldozatai (a hárommillió az adósok és a családtagok összessége). Náluk az egészségkárosodás elsősorban az elszenvedett anyagi veszteségből adódik. Itt nem lehet kétséges sem a lelki trauma, sem a testi. Van, aki öngyilkos lett. Van, aki hajléktalan. Vannak, akik esetében három generációnak kellett össze zsúfolódni egy egy generációs lakásban. Hol van itt a kormányzati felelősség?
Ha egy termék összes vásárlója kárt szenved el a termék következtében, és ők a lakosság egyharmadát alkotják, akkor ott jogalkotási megoldás szükséges. Ezt tudták a Fideszben is, ezért 2010-től folyamatosan ígérték, hogy megoldják a problémát.
Azonban 2014-ben történt valami, ami miatt elengedték az érintettek kezét. Egy olyan dolog, ami miatt az sem zavarta Orbánékat, hogy elveszíthetnek rengeteg szavazót. Nyilván azt gondolták, hogy kommunikációval ezt is megoldják. De miért adtak maguknak ilyen extra feladatot? Ismerve a működésüket, biztos vagyok abban, hogy itt is a pénzügyi nyereség motiválta őket. Elsősorban nem arra gondolok, hogy a bankok közvetlenül lefizették őket, bár ez sincs kizárva, persze bizonyítékom sincs rá. Az a sejtésem, hogy volt valami rejtett támogatás, egész más cél megjelölésével, de valójában a devizahiteles status quo fenntartását hálálták meg vele. Például a banki tranzakciós illeték bevezetése talán nem teljesen független attól, hogy a bankok számára kedvező devizahiteles törvényeket hoztak.
Amire még ennél is erősebben gyanakszom, az az, hogy 2014-ben már tudták, hogy át fogják venni a hatalmat végrehajtói karban. Kódolták a devizahiteles törvényekben, hogy rengeteg hitel fog bedőlni, a végrehajtásokkal pedig megszerzik az emberek vagyonát.
Ez gyomorforgatóbb, mint a hagyományos korrupció. Itt nem az állam pénzét nyúlták le, hanem az állampolgárokét. Törvényhozási, bírósági segítséggel. Nem zárom ki, hogy nem szándékosan csinálták, lehet, hogy csak így alakult (bár nehezen képzelem el). A szándékosság jelleget erősíti, hogy a bíróságok arra voltak kötelezve, ne hajtsák végre az Európai Bíróság határozatait. Mi célból tették ezt, ha nem volt ebben érdekeltségük?
A devizahiteles törvényeket egy kúriai jogegységi döntés alapozta meg, amivel az árfolyamrést szüntették meg. A Kúria döntése után a polgári kollégium vezetőjét így idézte az MTI 2014-ben: „Egy másik kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy az árfolyamkockázat problémáját a Kúria döntése nem oldja meg, márpedig az adósok terheinek több mint 80 százaléka az árfolyamkockázatból ered, csak 16 százaléka az egyoldalú szerződésmódosításból, 1-2 százaléka pedig az árfolyamrésből.” Tehát üveggyöngyöket szórtak a nép közé, egy-két százalékos mértékben segített a kormány az embereken.
Az MTI cikk szerint a kollégium vezető „ …kiemelte: a jogegységi határozatnak az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos része a legfontosabb, mert a kollégiumi véleményben, illetve jogegységi döntésben rögzített szigorú feltételeknek szerinte nagyon kevés szerződés fog megfelelni, így többnyire tisztességtelennek minősülnek.” Valahogy ez nem valósult meg. A sok százezer szerződésből néhány tucatnyit nyilvánítottak érvénytelenné.
Jelenleg az a verdikt érvényesül a Kúriánál, emiatt az alsóbbrendű bíróságokon is, hogy a szerződés csak akkor érvénytelen, ha az ügyfél nem kapott megfelelő tájékoztatást. Az MTI-nek 2014-ben nyilatkozó kollégiumi szóvivő szerint: „Ha mindezek miatt a fogyasztó alappal gondolhatta, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen vagy teljesen érvénytelen”.
Később valahogy mégis úgy alakult, hogy a Kúria szerint a megfelelő tájékoztatás hiányát az ügyfélnek kell bizonyítani. És innen kezdve bábozás folyt a kormány, a bankok és bíróságok között. Mindenki eljátszotta, hogy volt tájékoztatás, miközben egyértelmű, hogy nem volt. Nem lehetett.
Ezt mindjárt kifejtem, csak egy rövid kitérő: valaminek a meg nem történtét nem lehet vagy nagyon nehezen lehet bizonyítani. Az, hogy szóban nem hangzott el valami, az, hogy nem kaptam meg egy írásos tájékoztatót, nem tudom bizonyítani. A másik felet illetné a bizonyítási kényszer, mert az, hogy ő adott-e valamit, az bizonyítható lenne.
Nézzük, hogyan történt ez a gyakorlatban!
Az ügyfél bement a bankba, és közölte, hogy devizahitelt szeretne felvenni. Az ügyintéző megkérdezte: tudja-e, mi a devizahitel? Esetleg röviden ismertette a lényeget. De biztos, hogy nem állt neki lebeszélni róla az ügyfelet.
Vagy egy még egyértelműbb szituáció: az ügyfél bement a bankba, hogy hitelt szeretne felvenni, és a tanácsadó javasolta neki, hogy devizahitelt vegyen fel. El tudja valaki képzelni, hogy miután az ügyfél azt mondta, hogy oké, legyen devizahitel, akkor a banki alkalmazott elkezdte hosszan ecsetelni, hogy ez nagyon kockázatos, mert a háza, autója, inge, gatyája is rámehet?
Utána elindult egy hosszú, macerás folyamat. Jövedelemigazolások bekérése, ingatlan értékbecslés, közüzemi számlák bemutatása. Majd végre közölték az ügyféllel, hogy jóváhagyták a kérelmét, kitűztek egy időpontot a szerződés aláírására. Az ügyfelek 99 százaléka ekkor látta először a szerződést. Arra volt lehetősége, hogy az adatait ellenőrizze. Semmiféle kockázatfeltárásra nem volt idő, igény és szándék sem. Meggyőződésem, hogy senki nem kapott olyan tájékoztatást, ami kielégítené az Európai Bíróság határozatainak kritériumait. Az is a meggyőződésem, hogy ezt a bíróságok is tudják. Álszent módon mégis úgy viselkednek, mintha lett volna.
Gyakori érv, hogy azért kell a bíróságoknak az adósok ellen ítélni, mert ha nekik adnának igazat, akkor tönkremennek a bankok. Ez két szempontból sem igaz.
A tisztességtelen devizahitel-bevételek elmaradása legfeljebb a bankok nyereségét csökkentené. Másrészt a bankok opciós ügyletekkel tudtak védekezni a számukra kedvezőtlen árfolyamváltozások ellen. Magyarán szólva, nem bukhatnak az ügyön. Ha esetleg ezt egy bank nem tette meg, mert ők sem látták a kockázatot, akkor az a részükről volt hanyagság. Tehát vagy a fel nem merült költséget fizettetik meg, azaz meg nem szolgált haszonra tesznek szert ( ha volt opciós védelem), vagy a saját, nem prudens viselkedésük következményét fizettetik meg az adósokkal (ha nem volt opciós védelem).
A vidéki prókátor szerint a 2014. évi XL. törvény 37. paragrafusa az a jogszabályi gát, amely jelenleg elzárja az utat az Európai Bíróság ítéletéből fakadó jogok érvényesítése elől. A jelenlegi parlamentnek ezt a paragrafust kellene megszüntetni. És emellett emlékeztetni a bíróságokat arra, hogy az Európai Bíróság ítéleteit végre kell hajtani.
A devizahitelezés az utóbbi 20 év legnagyobb traumája hárommillió embernek. Erre ugyanúgy gyógyírt kell találni, mint a háborús plakátok által okozott lélekmérgezésre.
A Hang.hu oldalon megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
