2023. október 7-én védtelen izraeliek váltak a Hamász által vezetett támadás célpontjává. A Nova-fesztivál fiataljai, a kibucok alvó családjai, 18–20 éves katonalányok a megfigyelő állásokban. Ártatlan emberek, akiknek semmi esélyük nem volt az összesen 6000 palesztin terroristával szemben, akik 60 ponton törték át a gázai határt. Egyetlen nap alatt 1195 embert mészároltak le, és 251-et elhurcoltak.
A támadás szándékos és előre megtervezett része volt a szexuális erőszak, amelyet szisztematikusan, embertelen kegyetlenséggel hajtottak végre. Számos tanúvallomás, valamint nyilvánosságra hozott és titkosított információ mutatott rá: azonos cselekvési minták ismétlődtek minden támadási zónában. Több esetben a terroristák csoportosan követtek el nemi erőszakot. Nők, lányok és férfiak testét egyaránt brutalizálták: meggyalázták, megcsonkították őket, és legtöbbjüket felfoghatatlan könyörtelenséggel gyilkolták meg.
A témában eddig született legátfogóbb szakmai tanulmány, az izraeli ARCCI-jelentés így fogalmaz: „A bizonyítékok szerint férfiakat is érintett a szexuális erőszak. Férfi holttesteket találtak megcsonkított nemi szervekkel. Egyes esetekben a férfiak nemi szerveit levágták vagy szétlőtték.” „Számos szemtanú beszámolt arról, hogy a nőket a nemi erőszak közben vagy közvetlenül utána fejbe lőtték. Egy túlélő szerint: Amikor végeztek, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte őt.” „A testek közül sokat megcsonkítottak: nőket találtak levágott mellekkel, férfiakat lelőtt vagy levágott nemi szervekkel. Egy túlélő elmondta: A lányok csípőcsontjai eltörtek attól, hogy annyiszor megerőszakolták őket.” „Számos tanú beszámolt arról, hogy a terroristák kézigránátokat, késeket, szögeket dugtak a női és férfi nemi szervekbe. Egy nő testét látták, akinek a nemi szervébe kést szúrtak, másoknál vasrudakat találtak.”
A nemi erőszakot gyakran a szülők, gyerekek, házastársak vagy közösségi tagok előtt hajtották végre, megsokszorozva a megalázást és a lelki kínzást.
A háborús szexuális erőszak következményei
A háborús szexuális erőszak fizikai következményei között a leggyakoribbak a nemi szervek, a végbél, a torok és a belső szervek súlyos sérülései, repedések, zúzódások, valamint csonttörések, különösen a medence és a bordák környékén. A fertőzések, a nemi úton terjedő betegségek, terhesség, maradandó fájdalmak és a kezeletlen belső vérzések sokszor évek múlva is problémákat okoznak. A nemi erőszak krónikus testi következményei a kimerültség, fejfájás, hormonális zavarok, meddőség, emésztési és alvásproblémák, amelyek a trauma után hónapokkal, évekkel vagy évtizedekkel is fennmaradnak.
A test elleni támadás nemcsak fizikai pusztítás volt, hanem lelki rombolás is. A nemi erőszak az emberi méltóság és az önrendelkezés legmélyebb rétegeit célozza. A túlélők a testük és a tudatuk szétszakadásával élnek: állandó szorongás, poszttraumás stressz, alvászavarok és visszatérő rémálmok kísérik őket. A testi disszociáció következményeképpen memóriazavarral, figyelemzavarral, kapcsolódási nehézségekkel küzdenek. Ezek az emberek nemcsak azt veszítették el, akik voltak, hanem azt az érzést is, hogy valaha még biztonságban lehetnek.
A szexuális erőszak mint stratégia
A szexuális erőszak háborús fegyver. Nem egyedi túlkapások, nem mellékes kegyetlenség, hanem tudatos stratégia, amelynek célja a közösség szétzilálása. A test meggyalázása több síkon pusztít. Szimbolikusan az emberi méltóság teljes eltiprását és a közösség leigázását szolgálja. Félelmet és szégyent ültet el a túlélőben, a szemtanúkban és környezetükben. A legtöbben ilyenkor hallgatnak, elszigetelődnek, és a szégyen gyakran bűntudattá, majd önpusztítássá válik.
De a szégyen nemcsak a trauma közvetlen elszenvedőiben jelenik meg. Október 7. után sok izraeli férfi azzal a teherrel él, hogy nem tudták megvédeni a fiatalokat, a nőket, a közösséget. Ez a kollektív szégyenérzet is a támadás része: azt üzeni, hogy a férfiak, a közösség védelmezői tehetetlenek. Így a szexuális erőszak nemcsak az áldozatot és családját alázza meg, hanem az egész közösséget fosztja meg biztonságérzetétől.
A brutalitás olyan világot teremtett, ahol a kamasz lányok mindennapjait áthatja a félelem: bármikor velük is megtörténhet.
Neta, 18 éves izraeli lány, a nekem adott interjúban így fogalmazott: „Amikor először hallottam az október 7. utáni szexuális erőszakról, teljesen felfordult a gyomrom. Sokkoló volt, és őszintén szólva először nehéz volt elhinni, mert annyira szörnyűnek tűnt. Egyszerre éreztem haragot és szomorúságot. A barátaimmal is szóba került. Az iskolában és online is sokat beszéltünk róla, mindenki posztokat osztott meg, és próbáltuk kideríteni, mi igaz belőle. Nyomasztó volt, de úgy éreztük, muszáj beszélni róla.”
Az erőszak nem állt meg október 7-én. A Gázába hurcolt 251 túsz közül többeket a fogság ideje alatt is szexuálisan bántalmaztak. Az ARCCI-jelentés így ír: „Az izraeli orvosi csapatok, akik a szabadult túszokat vizsgálták, arról számoltak be, hogy legalább tíz felszabadított túsz szenvedett szexuális bántalmazást a fogságban, köztük férfiak is. Egyesek arról számoltak be, hogy állandó rettegésben éltek, bármikor megerőszakolhatták őket. Egy nő úgy fogalmazott: Olyanok voltunk, mint bábuk egy zsinóron.” A szexuális erőszak ma is folytatódhat azokkal, akik még mindig Gázában vannak.
A szexuális erőszak eseteit feltáró kutatást az ARCCI készítette a szervezet kutatási részlegének vezetője, Dr. Carmit Klar-Halamish irányításával. Amikor arról kérdeztem, miért nincsenek pontos adatok az október 7-én elkövetett szexuális erőszakokról, így válaszolt: „Már két év telt el, és még mindig nem tudjuk a valós számokat. A mai napig hetente vagy havonta újabb túlélők lépnek elő, és mesélik el, min mentek keresztül a támadás napján vagy a fogságban. Tudjuk más háborús helyzetekből — Ukrajnából, a volt Jugoszláviából, vagy akár a holokauszt túlélőitől is —, hogy az ilyen típusú traumáról beszélni hosszú folyamat. Sok nő és férfi csak évek, sőt évtizedek után képes megszólalni. A támadás után az azonosító egységeknek több mint ezer holttestet kellett felkutatniuk, összegyűjteniük és azonosítaniuk. Akkor még senki sem keresett célzottan bizonyítékokat szexuális erőszakra: nem volt rá sem idő, sem módszertan, és sok test megégett vagy felismerhetetlen állapotban került elő. Ezért nem rögzítettek minden bizonyítékot. Pedig voltak egyértelmű jelek.”
Elfordított tekintetek
A trauma nem ért véget október 7-én. Hónapokig tartó hallgatás követte a túlélők beszámolóit.
A világ vezető nőjogi és emberi jogi szervezetei elfordították a tekintetüket. Az ENSZ nőjogi szervezete, az UN Women csak 2023. december 1-jén szólalt meg, akkor is dermesztően óvatos szavakkal. Az ENSZ hivatalos vizsgálata pedig csak 2024. március 11-én ismerte el, hogy „észszerű okokból hihető”, hogy szexuális erőszak történt. Addigra a túlélők hónapok óta azt élték meg, hogy a világ nem hisz nekik.
A hallgatásnál már csak a nyílt tagadás volt fájdalmasabb. Aaron Maté újságíró — aki korábban az Al Jazeera Englishnek, a katari állam által finanszírozott, sokak szerint a dzsihadista propaganda egyik fő felületeként bírált csatornának, valamint a baloldali-progresszív Democracy Now!-nak dolgozott — 2024. szeptember 26-án ezt írta az X-en: „A Hamász elleni nemi erőszak-vád — az elérhető bizonyítékok alapján — egy vérvád, amelyet a folyamatban lévő népirtás igazolására használnak.”
Ez a mondat újra megerőszakolja az áldozatokat. Nemcsak eltagadja a testükön esett sebeket, hanem puszta politikai rágalommá minősíti őket.
Ez a trauma nemcsak az áldozatok és családjaik életét szakította szét, hanem beleremegett az izraeli társadalom és a világ zsidósága is. A túlélők ma is azt tapasztalják: a világ nem áll melléjük. A diaszpórában pedig sokan érzik úgy, hogy az áldozatok hangját kevésbé hallják meg, mint más konfliktusok szenvedőiét. Ez a kettős seb — az erőszak és annak elhallgatása, tagadása — mélyen bevésődik a kollektív emlékezetbe.
Október 7. évfordulóján kötelességünk kimondani: ártatlan emberektől vették el az önrendelkezés jogát. Testüket fegyverként használták, meggyalázták, megcsonkították, és sokakat könyörtelen kegyetlenséggel gyilkoltak meg. Nyolc évvel a #MeToo mozgalom után, hosszú évtizedek feminista küzdelmei ellenére ma ismét ott tartunk, hogy a világ hallgat a szexuális erőszakkal elkövetett háborús bűnökről.
Az embertelen, brutális nemi erőszakról nagyon nehéz beszélni, mégis meg kell tanulnunk. A hallgatás nem tünteti el a borzalmat — csak az elkövetőket védi, és a túlélők szenvedését mélyíti el.
A hallgatás nem semleges. A hallgatás dehumanizál. A hallgatás fájdalmat okoz. A hallgatás az áldozatok elárulása.
