A Tisza-szigeteknek nem teljesen új mítoszt kell „kitalálniuk”, hanem fel kell ismerniük és tovább kell írniuk a már megszületett történetüket. A választásig ez a történet a kivonulás és a győzelem története volt: hétköznapi emberek kiléptek a passzivitásból, felálltak a tv elől, és megkeresték a barátaikat, közösségeket alkottak, hozzájárultak a kormányváltáshoz. A választás után azonban a régi történet lezárult, miközben az új még nem állt össze; ezt jelzik a „légüres térről”, az iránymutatás hiányáról és a szigetek további szerepének bizonytalanságáról szóló beszámolók.
Az új mítosz középpontjába ezért nem egy újabb választási hadjáratot, hanem a hazatérést és az ország mindennapi újjáépítését érdemes állítani. Joseph Campbell modelljében a hős útja nem a győzelemmel ér véget: a hősnek vissza kell térnie a közösségéhez, és át kell adnia az út során megszerzett „elixírt”, vagyis azt a tudást és képességet, amely megújíthatja a közös világot.
A már létező mag
A Tisza-szigetek hivatalos Alapnyilatkozata már tartalmazza egy ilyen közösségi mítosz fő elemeit. A dokumentum történelmi előképként a reformkor építkezését, 1848 összefogását, a paraszti közösségek szolidaritását, 1956 szabadságvágyát és a rendszerváltás civil kezdeményezéseit idézi fel; küldetésként pedig a közös cselekvés újratanulását, a bizalom, a bátorság és a felelősség megteremtését jelöli meg.
Az Etikai Szabályzat ehhez hozzáteszi, hogy a szigetek nem a pártszervezet részei, hanem alulról szerveződő demokratikus közösségek hálózata. Ugyanakkor a dokumentumban valódi feszültség található: horizontális, önszerveződő együttműködést hirdet, miközben a nyilvános megszólalásokat és több politikai kezdeményezést központi jóváhagyáshoz köti. Ez nem pusztán szervezeti részlet, hanem az új történet fő konfliktusa: a szigetek a hatalom mozgósító hálózatává válnak-e, vagy megőrzik önálló társadalmi cselekvőképességüket?
Visszatérés és újjáépítés
Az alapmítosz röviden így foglalható össze: A szigetek azért keltek útra, hogy megváltoztassák a hatalmat. Azért térnek haza, hogy megváltoztassák a hatalom és a polgár viszonyát.
Ez a Campbell-féle hős útjának közösségi változata. A „hős” többé nem egyetlen politikus, hanem a cselekvőképességét visszanyerő polgári közösség. A „kincs” nem pusztán a választási győzelem, hanem az út során megszerzett társadalmi tudás: idegenek együtt tudnak működni, helyi közösségek képesek megszervezni magukat, az elszigetelt emberek képesek közös ügyek hordozóivá válni.
A Campbell-modell kampány utáni kulcsa éppen a visszatérés. A győztesnek vissza kell vinnie az „elixírt” a hétköznapi világba; enélkül a kaland látványos marad, de a közösség nem újul meg. A szigetek „elixírje” így nem a párthűség, hanem a közös cselekvés visszaszerzett képessége.
Az ellenfél nem valamely társadalmi csoport vagy párt szavazója. A mitológiai „szörny” a tanult tehetetlenség, a bizalmatlanság, a közöny, a gyűlöletlogika és az a régi politikai reflex, amely a polgárt választások közötti időszakban ismét nézővé fokozza le. Ez fontos erkölcsi korlát: a mítosz nem termelhet új ellenségképet, mert akkor éppen azt a politikai kultúrát másolná le, amelyet meg akar haladni.
Magyar Péter szerepváltása
A kampány története könnyen személyes hőstörténetté válhatott. A választás utáni szakaszban azonban a történetnek át kell lépnie az egyéni hőstől a kollektív hősig. Magyar Péter ebben a mítoszban nem eltűnik, hanem szerepet vált: a változás kizárólagos hordozója helyett a kaput megnyitó, majd a közösséget önállósodni engedő vezetővé válik.
A mozgalomnak adott újabb hivatalos szerep — annak biztosítása, hogy a párt és a kormány ne veszítse el kapcsolatát az országgal, valamint hogy a szigetek tükröt tartsanak a politikusoknak — már ebbe az irányba mutat. Ez azonban csak akkor hiteles, ha a tükör nem pusztán jelképes: a szigeteknek saját napirenddel, valós visszajelzési csatornákkal és a kritikát megtorlástól védő garanciákkal kell rendelkezniük.
A fenti megfontolásokat, felvetéseket tükrözi a Tisza-szigetek Egyeztető Fóruma által javasolt krédó. A szöveg szervesen folytatja az Alapnyilatkozat szolgálat-, bizalom-, bátorság- és közösségközpontú értékrendjét, ugyanakkor hozzáadja a választás utáni korszak három hiányzó elemét: az autonómiát, a demokratikus kontrollt és a folyamatos részvételt.
Új küldetés
A választás előtti cél világos és mérhető volt: kormányváltás. A választás után a rendszerváltást folyamatos társadalmi gyakorlattá kell alakítani. Ennek öt összekapcsolódó feladata lehet:
Közösségépítés: bizalmi, együttműködő helyi közösségek fenntartása és új emberek bevonása.
Helyi cselekvés: települési problémák feltárása, közös megoldások kidolgozása és megvalósítása.
Részvételi demokrácia: állampolgári vélemények becsatornázása a jogalkotásba és a kormányzati döntésekbe.
Demokratikus kontroll: a képviselők és intézmények munkájának nyilvános, tényszerű és tisztességes ellenőrzése.
Politikai kultúraváltás: annak gyakorlása, hogy az egyet nem értés nem ellenségeskedés, az egység pedig nem az engedelmesség.
Ezek a szerepek nem külső ötletek: a választás után a szigettagok maguk is felvetették a helyi problémák feltérképezését, a jogszabály-előkészítésben való részvételt, a kormány és a választók közötti közvetítést, valamint a képviselők ellenőrzését. A pártvezetés részéről szintén megjelent az igény egy olyan struktúrára, amelyben a szigetek megőrzik szabadságukat, miközben demokratikusan bekapcsolódnak a közügyekbe. A legerősebb, közérthető politikai-közösségi formula ez lehet: „A kormányváltást elértük. A rendszerváltást nap mint nap meg kell teremtenünk.”
Ez lezárja a kampányt, de nem zárja le a történetet. A „rendszerváltás” jelentését a hatalom megszerzéséről a hatalomgyakorlás és az állampolgári részvétel tartós megváltoztatására helyezi át.
Intézményi feltételek
A mítosz csak akkor hiteles, ha a szervezeti forma is megfelel neki. A szigetek új szerepéhez legalább a következő garanciák szükségesek:
választott és visszahívható helyi, regionális és országos képviselet;
a párttól elkülönült, saját hatáskörrel rendelkező országos egyeztető fórum;
nyilvános kezdeményezési és véleményezési jog fontos törvényeknél;
rendszeres, kötelező válaszadási mechanizmus a képviselők és a kormány részéről;
a jóhiszemű belső kritika és a kisebbségi álláspont védelme;
átlátható, pályázati alapú finanszírozás;
független, fellebbezést is lehetővé tevő etikai és konfliktuskezelési rendszer;
adat- és eredmény-nyilvánosság arról, mely szigeti javaslatok jutottak el döntésig.
Veszélyes változatok
Az új mítosznak öt torzulást kell tudatosan elkerülnie:
Vezérmítosz: ha a közösségi történet ismét egyetlen személy történetévé szűkül, a tagok szerepe követésre és végrehajtásra redukálódik.
Ellenségmítosz: ha a közösség identitása valamely társadalmi csoport gyűlöletéből épül, újratermeli a leváltani kívánt politikai kultúrát.
Győzelmi mítosz: ha a rendszerváltást befejezett eseménynek tekinti, megszünteti a szigetek létezésének okát.
Látszat-részvétel: ha a fórumoknak nincs hatásuk a döntésekre, a részvétel a legitimáció eszközévé válik.
Önfeláldozás mítosz: ha az állandó aktivitást erkölcsi kötelességgé teszi, újratermeli a kampány utáni kimerülést.
A legfontosabb fordulat
A választás előtti történet kulcskérdése az volt: „Le tudjuk-e váltani a rendszert?” A választás utáni történeté ez: „Képesek vagyunk-e úgy gyakorolni és ellenőrizni a hatalmat, hogy ne épüljön újra az, amit leváltottunk?” Ebben a történetben a szigetek nem maradvány kampányszervezetek, nem is a kormány civil díszletei. Feladatuk, hogy helyi közösségekként fenntartsák a polgári cselekvőképességet, közvetítsenek társadalom és intézmények között, és időről időre visszavezessék a hatalmat saját eredeti ígéretéhez: a szolgálathoz.
A szerző a Tisza-szigetek Egyeztető Fórumának tagja
A Hang.hu oldalon megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
