Pártirányítás alatt lévő média és sajtó, propagandagyárak és csúcsra járatott manipuláció. Agytrösztök és ál-kutatóintézetek, kormányközeli szervezetek, alapítványok, érdekcsoportok és más – hétköznapi ember számára láthatatlan – erők hálózata. A hatalomhoz közel álló, rejtőző és veszélyes figurák óriási befolyással, akiket kötelez a hallgatás törvénye. Átláthatatlanság, rutinjellegű hatalmi visszaélések, a nyilvános ellenőrzés teljes hiánya. Mintha egy sötét sci-fi és egy maffiafilm elemei keverednének, pedig ez a valóság, napjaink magyar valósága. Tovább lehet-e még fejleszteni, lehet-e még erősíteni Orbán Viktor posztmodern pártállami struktúráját annak érdekében, hogy az a jövőben állam az államban struktúraként is képes legyen működni? Vagy a napjaink világpolitikai, gazdasági és járványügyi eseményei miatt egyre bizonytalanabbá váló jövő megakadályozza a mesterterv végrehajtását?
Valóság vagy illúzió? Erwin C. Hargrove amerikai politológus, egyetemi professzor szerint a vezetés eszköztára alapján két fő politikai vezetőtípust különböztethetünk meg: az egyik az igaz értékek és a valóság, a másik az illúziók és az árnyékvilág irányába vezeti népét. Ez az elképzelés rezonál Platón híres barlanghasonlatára is, amelyben a zseniális filozófus és államférfi rámutat arra, hogy a valóságosnak hitt érzéki világ talán csak illúzió, amelyből azonban létezik kiút. Mindazonáltal a történelem során időről időre felemelkednek olyan aljas politikai vezetők, akik érdekeinek éppen a hamis és illuzórikus állapot fenntartása, sőt megerősítése felel meg legjobban.
A törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás, azaz a három fő hatalmi ág mellé a XXI. században informálisan felsorakozott a média is negyedik hatalmi ágként – nem véletlenül. A média uralása és irányítása a modern hatalomtechnika egyik legfontosabb eszközévé vált. Különösen az olyan, elsősorban autoriter jellegű politikai rezsimekben, ahol a politikai vezető a hazugságok és illúziók világának megteremtésére és folyamatos fenntartására törekszik abból a célból, hogy korlátlan ideig megőrizze hatalmát. Egyben elfedje azt a kiábrándító és nemkívánatos valóságot, amely szöges ellentétben áll az őáltala megteremtett hamis és mesterkélt látszatvilággal.
Az illúzió megteremtésében fontos szerepe van napjaink kommunikációs és médiaeszközeinek, amelyek segítségével minden korábbinál hatékonyabban lehet megvalósítani a társadalom manipulációját. Korunk meghatározó jelensége az összeesküvés-elméletek és álhírek özöne, amelyek ma már – a hagyományos tömegkommunikációs csatornák mellett – az internet, a közösségi média és az okostelefonok használata által minden korábbi képzeletünket felülmúlva tudnak terjedni és gyökeret verni az arra fogékony emberek fejében. Egyes vélekedésekkel szemben ez nem egy pszichológiai rendellenesség, hanem a meggyőződéshez, a hithez, illetve a csoportidentitáshoz köthető jelenség. Mindenki olyan magyarázatokat és híreket szeret olvasni, ami megerősíti a már meglévő vélekedéseit, nézeteit. Az a politikai vezető pedig, aki manipulálni akarja a tömegeket sötét céljai elérése érdekében, ezt az attitűdöt kihasználva rendkívül hatékony módon tudja megteremteni a hazugságok és illúziók világát a XXI. századi kommunikációs lehetőségek által.
A posztmodern értelmezés szerint nem létezik olyan, hogy valódi, minden csak látszat, még az is, amit a posztmodern ember a saját szemével lát. Így jöhetett létre a XXI. század második évtizedétől kezdődően az összeesküvés-elméletek, az álhírek, a post-truth, az orbánizmus és trumpizmus világa. A manipulatív és zsarnoki vezető hatalomtechnikájának egyik legfontosabb eleme, hogy folyamatosan újrateremtse a látszatot, ahol nem számít már, hogy mi a valódi, és mi a hamis.
Az Orbán-rezsim az elmúlt évtized során rendkívüli hatékonysággal és agilitással foglalta el a média és sajtó különböző hídfőállásait. Köztelevízió és kereskedelmi televízió, közrádió és kereskedelmi rádió, hetilapok, ingyenes napilapok, megyei napilapok, online hírportálok egyaránt szerepelnek az elmúlt években megszerzett vagy totális befolyásolás alá vont számtalan média- és sajtóorgánum között. Az annektált média mellett az erőszakos térfoglalás kiterjedt a különböző gazdasági struktúrákra és az állami intézményrendszer szinte teljes egészére is. A Fidesz egykori – és a mai napig egyetlen valódi – oligarchája, Simicska Lajos már a 2010-es választási győzelem előtt mesteri módon kialakította és működtette a párt gazdasági hátországát. A terjeszkedés és az expanzió a 2010-es győzelmet követően rohamléptékekben gyorsult, amellyel párhuzamosan a miniszterelnök emberei megszállták a minisztériumok, a központi hivatalok, az állami intézmények, valamint egyes igazságszolgáltatási szervek kulcspozícióit.
Az erőszakos térfoglalás, a gazdasági struktúra és intézmények átalakítása során Orbán Viktort és kormányát a hatalmi megszállottság és a megalománia mellett egy gyakorlatias cél is vezérelte, amelynek célja egy olyan, minden területre kiterjedő hatalmi gépezet létrehozása volt, amely teljesen függetlenül tud működni a formális jog- és intézményrendszertől. Így jöhetett létre a 2010-es évek során – a Kelet-Közép-Európában az 1990-es években még példaértékűnek tekintett jog- és államszervezetünk keretein belül – egy korrupt, hazug, manipulatív, kizárólag Orbán Viktor hatalmi érdekeit szolgáló árnyékállam. A formális jog- és intézményrendszert díszletté silányították, amelynek ma már legfőbb célja elfedni a valóságot – a háttérben működő Fidesz-közeli alapítványokat, az ál-kutatóintézeteket, a hatalommal jó viszonyt ápoló ügyvédi irodáknak kiszervezett jogalkotó munkát, továbbá azt az átláthatatlan hálózatot, amely magában foglalja a kormány strómanjait, a Fidesz-közeli vállalkozókat, a helyi „erős” embereket és a különböző kormányhoz kötődő érdekcsoportokat.
Napjainkban már a hatalomtechnikai eszközök széles garmadája szolgálja az Orbán-rezsim azon célkitűzését, hogy megteremtse és folyamatosan fenntartsa a hazug látszatvilágot.
A megszerzett vagy szoros kontroll alatt tartott média- és sajtóorgánumok propagandagyárként ontják a hazug összeesküvés-elméleteket és álhíreket. A kormány által direkt vagy indirekt módon finanszírozott álcivil mozgalmak és ál-kutatóintézetek arra hivatottak, hogy alátámasszák és legitimálják a hatalom és a kormánypropaganda hazug narratíváit. A szoros pártfelügyelet alatt tartott intézmények és hatóságok – amelyek módszeresen járatják le az ellenségnek tekintett ellenzéki pártokat és politikusokat – nap mint nap a megálmodott terveknek megfelelően szolgálják Orbán Viktor és klientúrája hatalmi érdekeit. A 2018-as parlamenti választás utáni események azonban arra engednek következtetni, hogy Orbán Viktor és tanácsadói köre tovább kívánja szélesíteni és mélyíteni a már kialakított, részben rejtve működő hatalmi hálózatot, amely akár egy 2022-es országgyűlési választási vereség esetén is tovább tudna működni.
A politika, a média és a gazdaság totális leuralása után a Magyar Tudományos Akadémia kiüresítése, egyre több állami fenntartású egyetem alapítványokba történő kiszervezése, a CEU elűzése, a Mathias Corvinus Collegium létrehozása, a bíróságok elleni hangulatkeltés, a színházak, a filmvilág és a kulturális élet egyre fokozottabb dominálása és pénzügyi függésben tartása arra enged következtetni, hogy a felsőfokú oktatás, az igazságszolgáltatás, a tudományos élet és a kultúra területén folytatódik tovább az erőszakos térfoglalás. Ennek egyik fő célja, hogy kiszorítsák és egzisztenciálisan ellehetetlenítsék azokat a magyar szakembereket, jogászokat, oktatókat, tudósokat és művészeket, akik tehetséggel, intelligenciával, lelkiismerettel és szilárd értékrenddel rendelkeznek, viszont nem kívánnak azonosulni az orbánizmus szűk látókörű, kirekesztő, gyűlölködő, aljas, arrogáns, hazudozó, primitív mentalitásával. A másik cél ezzel párhuzamosan az, hogy a már kialakított posztmodern pártállami struktúra még hatékonyabb, mélyrehatóbb és differenciáltabb legyen, így az a háttérből – lényegében állam az államban struktúraként – egy választási vereséget követően is a főhatalomhoz mérhető kontrollt és hatalmat tudjon gyakorolni a gazdaság, a társadalom és az államszervezet számos területén.
A magyar történelem és a világtörténelem során számos példa akadt arra, hogy egy párt, egy érdekcsoport vagy egy politikai vezető megpróbálja eltorzítani és a saját maga képére formálni a politikai rendszert és az ország társadalmát. A hamis és illuzórikus politikai-társadalmi légkör kialakítása mindig meghatározó volt e cél elérése szempontjából, csak az eszközök változtak. A totális kontrollra és befolyásolásra irányuló törekvések a XX. században szintet léptek – részben a történelmi események, részben a technológiai újítások összhangjának eredményeként. A totalitárius rendszerek egyszerre használták az önkényuralmi és a modern kommunikációs eszközöket, aljas érdekeiket szolgáló egyik legfontosabb céljuk pedig a pártállami szisztéma kialakítása volt.
A XXI. századra sok minden megváltozott, de bizonyos minták és attitűdök örökké léteznek, újból és újból felbukkannak, hogy kifejtsék hatásukat. Elég, ha csak arra a mottóra gondolunk, amelyet Sztálin legjobb magyar tanítványa hangoztatott: „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Az elmúlt évtized politikai-társadalmi eseményeit figyelembe véve biztosra vehető, hogy a Magyarországon 2010 óta hatalmon lévők magukévá tették ezt a mottót, emellett többé-kevésbé a posztmodern pártállam kiépülése is megvalósult.
A nagy kérdés viszont az, meg fog-e valósulni Orbán Viktor és tanácsadói körének további terve, amelynek révén ők és részben rejtett hatalmi hálózatuk egy jövőbeni választási vereség esetén is rendkívüli hatalmat és befolyást lennének képesek gyakorolni az állam és a társadalom számos területén.
Tökélyre tudják-e fejleszteni a posztmodern pártállami szisztémát, amely a későbbiekben állam az államban struktúraként tudna tovább működni, a jelenlegi pártállami struktúra ellenzéki verziójaként? Vagy úgy döntenek a sors és a végzet irányítói, a moirák, hogy félbeszakítják és ellehetetlenítik a nagy terv megvalósítását, az Orbán-rendszer pedig a történelem szemétdombjára kerül, hasonlóan a befejezetlen szocializmushoz?
A koronavírus okozta globális gazdasági és egészségügyi krízis beláthatatlan következményei, Orbán Viktor amerikai populista példaképének bukása, az Európai Unió egyre keményedő álláspontja a pénzügyi támogatások és a jogállamiság vonatkozásában jelenleg mind-mind arra engednek következtetni, hogy fordulóponthoz érkeztünk a világ és benne a magyar történelem eseményeinek kapcsán. Hamarosan – így vagy úgy, de – új világ fog jönni. Részei vagyunk egy nagyobb egésznek, az egyetlen biztos dolog a jövő és a sors bizonytalansága. A történelem pedig számtalanszor megtanította az emberiséget, és a különböző nemzeteket arra, hogy a sors felett még aljas, gőgös és elbizakodott politikai vezetőknek sem lehet hatalma. Ellenkezőleg. Nemesis bosszúja őket sújtja legjobban.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/49. számában jelent meg december 4-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/49. számban? Itt megnézheti!
