Az e-autózás nagy problémájáról

Az e-autózás nagy problémájáról

Elektromos autó (Fotó: Pixabay)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elérkezett az elektromos autók kora, ez, gondolom, mindenki számára egyértelmű. Gyorsan emelkedik az e-autók száma, bár egyelőre csak a tehetősek engedhetik meg maguknak, de ez nyilván változni fog. Fejlődik, finomodik a gyártási technológia, s a sorozatgyártás bővülésével egyre olcsóbbá, a kevésbé tehetősek számára is hozzáférhetővé válnak ezek a csöndes és tiszta járművek. Egyetlen komoly és egyelőre megoldhatatlannak látszó feladat tornyosul a tervezők/gyártók előtt, mégpedig az elektromos energiát tároló akkumulátorok problémája. Két dolog is adódik. Az egyik, hogy az autók hatótávolsága meg sem közelíti a kőolaj-alapú üzemanyagokkal hajtott autókét. Nyilván ezen a téren is folyamatos és intenzív kutatások zajlanak, s ez a hiányosság idővel mérséklődni fog, zárul az olló. De itt van a másik gond, a töltési idő, s valójában ezért is fogtam hozzá, hogy megírjam az ezzel kapcsolatos gondolataimat.

A jelenlegi akkumulátorok feltöltéséhez bizony tetemes idő szükséges. Ezt a „tetemes” jelzőt a benzines autók tankolási idejéhez mérten mondom, mert az emberek szinte kivétel nélkül így gondolkodnak: jó lenne gyorsan, a néhány óra helyett pár perc, aztán lehet hajtani tovább. Ez lényeges kérdés manapság, amikor az emberek nagy többsége állandó jelleggel (látszólagos) időhiányban szenved. Nos, az említett pár perctől az e-autók esetében jelenleg szinte elérhetetlen távolságban vagyunk, s még sokáig meg kell barátkoznunk azzal, hogy ezen járművek „tankolása” több időt igényel, mint amennyit tolerálni szeretnénk. Ez, összekapcsolva a benzinesekhez képest lényegesen kisebb hatótávolsággal, bizony komoly és feltétlenül megoldandó feladat.

Hadd mondjam az ellenpéldát! Az autóm a kisautó-kategóriába tartozik, holott távolról sem kicsi, az önsúlya egy tonna fölött van, s egy 1200 köbcentis motor hajtja. Ennek ellenére takarékos vezetés mellett több, mint 800 km-t tudok egy tank benzinnel autózni. (Természetesen nem a fővárosban közlekedem.) A tankolás meg ideális esetben pár perc. Ezen a téren olyan előnnyel bír az e-autóval szemben, ami még sokáig behozhatatlan. S van még egy harmadik tényező is, az akkumulátorokról sok minden elmondható, csak az nem, hogy kicsi a súlyuk – és ezt, plusz az autó tömegét kell önerőből mozgatniuk. Ha belegondolunk, hogy egy tank benzin 40-50 kg…

A töltéssel kapcsolatban merült föl bennem egy gondolat, és igazából nem értem, miért nem efelé tendálnak az üzemeltetés problémáival foglalkozók. Mondjuk, hogy az autó vásárlásakor az akkumulátort nem veszi meg a leendő tulajdonos, hanem csak bérli. Miért lenne ez jó? Először is lényegesen csökkenhetne az e-autók ára, ami egyáltalán nem elhanyagolható szempont. És nem okozna különösebb műszaki feladatot, hogy megoldják: az akkumulátorokat szükség esetén nem tölteni kellene, hanem cserélni. Úgy kellene kialakítani a gépkocsikat, hogy a „benzinkutaknál” egy erre a célra kifejlesztett berendezés néhány perc alatt kiemeli a lemerült akkukat, ugyanígy néhány perc alatt beteszi a már feltöltötteket, s így az egész nem igényelne több időt, mint egy benzintank feltöltése üzemanyaggal – ezzel máris megoldódna az e-autók egyik legnagyobb problémája. Ezután az sem okozna olyan nagy gondot, hogy viszonylag kicsi a hatótávolság, mert gyorsan lebonyolítható lenne az ismételt akkumulátor-csere. Természetesen a „benzinkutaknál” ki kellene alakítani egy komoly akkutöltő bázist, ahol a lemerült akkukat újra feltöltenék, amit a betérő autók utána ismételten használhatnának. Mindez azzal az előnnyel is járna, hogy az akkumulátorok állandó műszaki felügyelet alatt lennének, s hiba esetén időben be lehetne avatkozni. Ha belegondolunk, mindez „kicsiben” már réges-rég megvalósult. Otthon, ha lemerül a fúrógépben az akkumulátor, egy mozdulattal kicseréljük, és folytathatjuk a munkát, miközben a másikat töltőre tesszük.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ehhez nagyon komoly szintű együttműködésre lenne szükség az autógyártók között. Minden autó akkumulátor-tároló részét egységesen úgy kellene kialakítani, hogy a csere a megfelelő eszközzel bármelyik, erre a célra létrehozott állomáson lebonyolítható legyen. A méretek és a beépítés szempontjából komoly szintű szabványosításra lenne szükség, a teljesítmény – s ennek függvényében az ár – viszont már igény szerint változhatna. A nyilvánvalóan adódó kezdeti nehézségek után kialakulhatna egy hálózat, amelynek segítségével a több órás akkumulátor-töltés helyett néhány perces csere nyomán ismét feltöltött autóval mehetnénk tovább.

Írom mindezt majdnem laikusként. Nem ismerem az elektromos autók felépítését, talán vannak dolgok, amik a jelenlegi gyakorlat miatt lehetetlenné teszik az általam elvileg javasoltakat. Ennek ellenére érdemes lenne mindezen elgondolkodni, egy kidolgozandó EU-protokoll alapján az autógyáraknak összefogni annak érdekében, hogy az e-autózás egyik legnagyobb nehézségén egyértelműen túl tudjunk lépni. Azt gondolom, ebben a kérdésben a szándék, az elhatározás a legfontosabb tényező.