Húsz évvel ezelőtt az utrechti szenior turisztikai vásárra utazva néhány társammal arról beszélgettünk, hogy a magyar vasút megújítására érdemes a hollandok rendszerét tanulmányozni. Aki gyorsan és könnyen, kulturált körülmények között akar célhoz jutni Hollandiában, az autópályák zsúfoltsága helyett mindenképpen a vonatot válassza. A nagyobb városok között közlekedő járatok sűrűsége és a menetidő lenyűgöző, a jegyárak a szolgáltatás arányosak, amitől mi fényévekre voltunk.
A magyar vasút sokadik korszerűsítési programja halvány reményt keltett, hogy végre nálunk is lesz európai színvonal. Moldova György negyed századdal korábban írt könyve, az Akit a mozdony füstje megcsapott… idejétmúlt lesz. Hát nem lett... nagyon nem lett. Sőt újabb fejezetekkel bővült. Az eredeti mű igazi kórkép volt a hozzá nem értésről, a dilettantizmusról, amelyet a szakmájukat szeretők, életüket a hivatásuknak szentelők próbáltak erőn felül ellensúlyozni. Ha valaki újra olvassa a könyvet, megállapíthatja, hogy megállt az idő, némi malíciával a vasút hagyományőrzése a következő generációk számára biztosítva van. A politikai hűség alapján elnyert irányító pozíciók soha nem jelentik a jó működés garanciáját. Sőt éppen ezért a vasút a ténylegesnél is veszélyesebb üzem lett, s ha ez így megy tovább, komoly tragédiákat fog okozni.
Nézzük néhány röhejes történetet, amelyek akár drámaivá is válhattak volna! A minap fényes nappal eltévedt a Miskolcról Fonyódra tartó Ezüstpart expressz, amelyet végül Százhalombattán állították le. Innen kellett átirányítani Székesfehérvárra; ez nem volt olyan egyszerű, mert ez a szakasz nem villamosított. Az a megoldás, amit Tiszalökön láttunk, hogy a Bzmot mozdonyt az utasok tolják, nem volt kivitelezhető. Ha ez összejön, a világhálón napokig a legnézettebb hollywoodi mutatványokkal versenyeztünk volna. Az Oscar-díj vasúti változatát a MÁV nyeri. Ennél meggyőzőbben aligha lehet bizonyítani, hogy „Magyarország jobban teljesít”
A százhalombattai kitérő végül szerencsés közjáték maradt, mert a szorult helyzetből a Mol dunai finomítójától kölcsönvett dízelmozdony segítette ki a vasutat. Az utasok így nem élhették át a tűző napon órákig való várakozást. Nem kellett reménytelenségükben a felforrósodó szerelvényből kitörniük, és gyalog, MÁV-menekültként útra kelni. Ez megmaradt más járatok privilégiumának. Félő, ahogy az idén, ez jövőre is a vasút extra szolgáltatása lesz.
A vonat-elkóborlás valódi okait soha nem tudjuk meg, mert a kormány kommunikációjához hasonlóan az illetékesek is ködösítenek. Nyáron ez igencsak figyelemreméltó. A legkonkrétabb mondat: valahogy az Ezüstpart expressz a helyi személyvonat elé került. Na, ez meg hogy lehet? Tényleg fogalmuk sincs erről? Ha igen, akkor hogy is van a vasúti biztonság? A váltó vagy a váltókezelő kapott napszúrást? Esetleg a főnök teszteli a maszlag fogyasztást? Nem kellene egy új könyvet írni Moldova után szabadon, Akit a villamos vasút megrázott, az dízellel megy tovább címmel?
A MÁV mutatványai ezzel közel sem nem merültek ki, elég csak megnézni a Kaposvárról Siófokra induló helyközi járatot a Youtube-on. A vonat egy közúti átjáró előtt megáll, a kalauz leszáll, lehúzza a sorompót, amint a járat azon túlmegy, felnyitja, és ha nincs konfliktusa a mozdonyvezetővel, az bevárja. Van-e Európában ennél eredetibb?
Nem mindennapi élmény az sem amikor a vonat második és harmadik szerelvénye leválik, és a nyílt pályán marad. A következő állomáson kell a mozdonyvezetőt megállítani, és felvilágosítani, hogy ez nem a szólójárat. Eközben az utasok egy órát vártak a vagonokban a szántóföld mellett, és áldhatják a sorsot, hogy másik szerelvény nem rohan beléjük. A türelem mozdonyt teremt, tartja a bakter mondás, végül visszamentek értük. Innen már csak az a kérdés: az utasok maguk ellenőrizzék-e le a vagonok összekapcsolását? Ha ez így folytatódik, teljesen mindegy, hova vesszük a jegyet, mert zsákba macska az egész, majd az úton dől el, hova is visznek. Jó hír, mind a négy égtáj szóba jöhet.
Eljátszom a gondolattal: meghirdetik a méregdrágán épülő belgrádi járatot, és Pekingben kötünk ki. Javaslom a túrafelszerelést, néhány napi hideg élelmet is vigyünk magunkkal, nehogy a Bajkál tónál leszállítsanak.
Na de maradjunk a nagy magyar vasút drága pálya-rekonstrukciónál! A Budapest-Békéscsaba pályaszakasz felújítása lassan véget ér, ez örömteli, de sajnos csalódás is, mert a 196 km távolság megtétele 2 óra 30 perc. Le sem merem írni, mibe került eddig, mert éppen olyan döbbenetes, mint az, hogy a menetidő a 100 évvel ezelőttihez képest alig fél órával csökkent, igaz, lényegesen kevesebb helyen áll meg a vonat. Az egyik hivatalos magyarázat erre, hogy a vagonokat nem lehet gyorsabban vontatni. Mi lenne, ha hoznának kipróbálni néhány modern szerelvényt? Egyébként nemzetközi fővonal, normális helyen a menetidő egy órával kevesebb lenne. Érdekel ez valakit a vasúttól? Így hát marad a hagyományőrzés.
Kétségtelen, a nagy változások elértek minket, a személy- és áruszállítás kénytelen lesz az észszerűbb energia-felhasználásra áttérni. A húsz év óta elhanyagolt villamosítás a szárnyvonalakon új helyzetet teremt. Világosan látszik, hogy a vasút eddigi szervezeti és működési átalakításai látszatintézkedések csupán. Viszont évről évre hatalmas költségeket emésztenek fel.
Az idő sürget, a klímaváltozás itt van, a katasztrófa kéznyújtásnyira, a vasút komoly fejlesztésért kiállt. Sínfényezés, krampácsolás helyett az utasokat normálisan kellene kiszolgálni, a vonatjegyek árát utazásra ösztönzővé tenni. A tranzit áruszállítást drasztikusan felfuttatni. Új, Budapestet elkerülő szakaszt építeni, hogy ne zúduljon minden egy hídra és néhány sínpárra. Van sok jó példa az unióban, és egész biztos, ott is új korszak jön, amelyben a vasút fejlesztése is kiemelt feladat lesz.
