Amiben most vagyunk, az már nem gazdasági rosszullét, hanem súlyos betegség. A menetrend, a cselekvési terv, ami Magyarország előrehaladását szolgálná, elveszett, vagy talán el sem készült. A folyamatos növekedés, gyarapodás eléréséhez gazdasági dinamizmus lenne szükséges, nem pedig tartalom nélküli célokat lebegtetni. Tanácstalanság folytán kezelhető problémák torlódtak össze, megakasztva a fejlődést, rontva a lehetőségeinket. Úgy tűnik, a kormány alkalmatlan arra, hogy ezeket megoldja, mert hiányzik hozzá a morális legitimitás, a magas szintű kompetencia, nincsenek a gondokra kidolgozott szakpolitikai válaszai. Ehelyett, mintha egy gengszterfilmet néznénk, nekiestek kifosztani az országot. Az örökségünk, a lehetőségeink veszélybe kerültek néhány szélhámos miatt. A neveket ismerjük. A mi feladatunk régóta az lenne, hogy lendületet adjunk térségünknek, nem pedig az, hogy a túlélésre rendezkedjünk be, és koldustállal körbejárjuk a világot. Tény, hogy a történelem alaposan megforgatott bennünket, de rossz politikával mindig eltérítenek a jóléttől, attól, hogy összeforrt közösséggé váljunk. Miért? A hatalom és a pénz imádata miatt.
A rendszerváltás idején elmaradt számonkérésből kiindulva, azon felbátorodva, a jelenlegi politikai elit magabiztosan kezdett neki nemzetünk kárára történő meggazdagodásának. Gondolták, gondolják, megúszhatnak mindent, hiszen az embereket teljesen leköti az élet mindennapos kemény küzdelme, és képtelenek akár egy forradalom keretében, példát statuálva meghúzni a határvonalat tisztesség és tisztességtelenség között, határozottan megállítva az állami zabrálást, a jövőnk elkótyavetyélését. Ehelyett inkább megetetnek velünk mindenféle maszlagot, hihetően hazudnak, csupán ne tegyünk fel kérdéseket, tompítva az igazságszeretetünket, tehetetlenségbe lökve minket. Mi értelme van a fennálló politikának ebben a felállásban, ilyen keretek között? Mennyit sikerült előrehaladnunk az elmúlt húsz évben, miközben erre több esélyünk is volt az elmúlt években? A hazánk nem foroghat örökké Mészáros vagy Tiborcz jólétének a megteremtése körül. Ebbe belepusztulunk. Az nyilvánvaló, hogy lemerült állapotunk már csak egyre nagyobb ámításokkal fedhető el. A hamis narratíva fenntartása iszonyatos mennyiségű pénzünket emészti fel. Holott az előadás nagy várakozással indult, újra az emberi természet kapzsi oldala került felülre. Bár a hazugság prizmáján keresztül még kaphatnak tapsot, előbb-utóbb találkozni fogunk a valósággal, számukra kényelmetlen történetekkel.
Nem lehet tudni, milyen közel vagyunk egy radikális fordulathoz, mennyire érezzük magunkban a bátorságot szülőföldünk megmentéséhez. Azonban a számunkra kijelölt úton nem szabad tovább menni. Az igazság lassan fog kirajzolódni, de ahogy gyengül a hatalom ereje, egyre kevesebb félrevezethető kiszolgálót találnak. Másképp is lehet irányítani társadalmunkat, ahol a döntések nem néhány barát hasznát szolgálják. Gazdagabbá és biztonságosabbá tehetjük nemzetünket, megvédve az értékeinket, érdekeinket és szabadságjogainkat, együtt megkeresve a kiutat. Ugyanakkor egy kérdés mindig legyen előttünk, mielőtt a cselekvés mezejére lépünk: milyen sorsot szánunk magunknak és a következő generációknak? Csak egyszer kell jó választ adni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/9. számában jelent meg február 28-án.
