Magyarország történelme mindig hatásos fegyver mindenkinek, és ebből a „mindenki”-ből rögtön látszik, hogy sokféleképpen értelmezhető. Akár teljesen eltérően is. A mai állapotokat tekintve szomorúan kell megállapítanunk, hogy ugyan a történelemtudománynak szigorúan megfelelő tények használata lenne jó, de használat helyett kihasználás folyik: a választókat hergelik vele. Az ilyesfajta politikai haszonszerzés ócska is, meg primitív, de igen hatásos, mivel a nép nagy része rég járt iskolába.
Nemrég rendkívül komoly ok miatt kellett szegény történelmünket ismét igénybe venni, ugyanis egy tengerentúli nagyhatalom csúnyán viselkedett a Párttal, de főleg a miniszterelnök úrral szemben, ami abszolúte megengedhetetlen. Az ő becsülete a mi becsületünk, valamint vicaverza dettó, ezért az EU-illetékes rögtön üzembe is lépett (ezek szerint a NATO szintén hozzá tartozik).
A derék és a történelmi események beidézéséből következően művelt férfiú a nyolcvanas években nyilván azt írta volna, hogy „Innen üzenjük az amerikai imperialistáknak és az uszályukban fetrengő bábjaiknak: el a kezekkel Miniszterelnökúrtól!”, de ma már más a stílus, ezért sokkal finomabban és elegánsabban fogalmazott, miközben szép példákon mutatta be a témában laikus amerikaiaknak, ne sokat ugráljanak, mert úgy kivágjuk őket innen, mint a sicc. Törekvése rendkívül dicséretes, így kell eljárnia egy különösen nemzeti, ezért különösen független ország illetékesének, ráadásul ő mindezt úri módon, visszafogottan tette, mert kivágás helyett hazaküldést írt, nehogy valaki összekeverje az Egyesült Államokat a macskával.
Az üzenettel sajnos akadt némi gond. Az első mindjárt a tényszerűség, mivel öt nemzetet nevez meg, akiket szerinte mi küldtünk haza, ám a tudomány mai álláspontja szerint ez az öt tényleg itt volt, de a távozásukhoz őseinknek nincs köze. Igaz persze, hogy nem történész ő, hanem jogász, ne kérjük hát számon rajta, miért ír ostobaságokat, mikor már az is szép, hogy tud a régi törökökről. Pláne, hogy a régi tatárokról is. További pozitívum, hogy a nagyszámú migráns nyolc évvel ezelőtti hazaküldéséről nem szól egy szót sem (nagyon helyesen), mivel ez ugyan végre olyasvalami, amihez tényleg közünk van, de nem küldtük, hanem kiengedtük őket, és nem a hazájuk, hanem a Mutti-féle tartomány felé (lásd még: Willkommenskultur). Úgysem tudtunk volna senkit visszatartani.
További probléma az üzenetben, hogy hazaküldeni csak azt lehet, aki épp nálunk tartózkodik. Mr. Pressman mint amcsi jelkép itt van, őt akár haza is küldhetjük, ahogy például az azeri baltást hazaküldtük, ne rontsa itt nekünk a levegőt, vagy az ukrán konzul kiutasítása 2018-ban, de a derék illetékes által felsorolt történelmi példák sokkal inkább a.) tömeges, b.) erőszakos és c.) ránk nézve diadalmas hazaküldésre utalnak, így aztán az Egyesült Államok ilyen jellegű megfenyegetése nem teljesen érthető. Néhány itt lévő embert elég nehéz tömegesen hazaküldeni, meg aztán ahhoz valami nagy erőszak se kell, és akkor hol marad még a diadal?
További kellemetlen tévedés, hogy a példákban szereplő nemzetek többnyire ellenséges megszállók, azaz ezeknek mi nem a haverjai voltunk, hanem a leigázottjuk, a gyarmatuk, de maximum a vazallusuk, míg a derék illetékes által móresre tanítandó Egyesült Államok a katonailag legerősebb szövetségesünk, azaz az összes példa ezt tekintve már eleve hülyeség. Persze ha kilépünk a NATO-ból, egyúttal hadat üzenünk Bidenéknek, az más. Akkor a példák – ebből a szempontból legalábbis – elnyerik értelmüket, mert ők is ellenségek lesznek, és az ellenséget ki kell verni innen, ugyebár. A kilépést egyelőre mégsem javaslom, mert egy ennyire közeli háború esetén (pláne, ha a miniszterelnök vezette békepártiak győznek, és Putyin még inkább vérszemet kap a továbbnyomulásra) az amerikai egységeket nem hazaküldeni kell, hanem jóval inkább idehívni – jelenleg ugyanis nincsenek itt.
Van úgy, hogy az embernek nem sikerülnek a dolgai, bár ennyi ostobaság három mondatba zsúfolása már-már művészi szint. A bicikliről való leszállás művészete – mondaná az ebben jártas agresszív kismalac.
Javítani azért mindig lehet. Akár egy jó kis leleplezéssel is. Derék illetékesünk gyorsan közölte hát a néppel, hogy „Az Európai Bizottsággal közösen a magyar dollárbaloldal politikai okokból támadja Magyarországot. A magyar dollárbaloldal európai parlamenti képviselői, a magyar dollárbaloldal magyar közéletben szerepet vállaló képviselői nyilvánvalóan politikai hatalmi céloktól vezettetve áskálódnak, a saját hazájuk ellen dolgoznak.” (Gyurcsányéknak persze nem az a cél, mert ha nem kapna pénzt az ország, az nem lenne jó az ellenzéknek sem, hanem azon dolgoznak, hogy Orbán a zsarolás hatására végre teljesítse az EU kívánalmakat – az ország demokratizálódása ugyanis tényleg használna nekik.)
Lendületes szöveg, az már igaz. Kár, hogy a derék illetékes nem vette észre, az ellenzék akár halálra is áskálódhatja magát, az sem számít semmit, ha ugyanis Orbán az immár sok éve tartó agresszív kismalacos pávatánc helyett végre teljesíti azt a huszonhét mérföldkövet, amelyeket az EU előírt nekünk, itt lenne a pénz, az euró 340 forintot érne, az infláció nem haladná meg a tíz százalékot, az ellenzék meg verhetné fejét a falba. Azaz Gyurcsányékon nem múlik semmi, mert a miniszterelnök a döntő tényező. Kizárólag őmiatta vagyunk nyakig a slamasztikában.
Még Hofi lelkesedett anno: – Levizsgázott Deutsch Tamás!
Hát le.
Ennyi. Több ne m is kell, ez is bőven elég mindannyiunknak.
Kösz, Tomi.
