Az öntudatos proletár és a tiszta vérű árja

Az öntudatos proletár és a tiszta vérű árja

Heinrich Himmler (balra) Madridban, 1940 októberében (Fotó: Wikimédia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ez a két, a valóságban soha nem létezett emberfajta a XX. század harmincas éveinek két, meghatározó rendszerének „ideáltípusa” volt. Ma már egyikről sem esik szó, mintha soha nem szerepeltek volna politikusok beszédeiben, propagandistává züllött újságírók és ideológusok írásműveiben. Az első bölcsőjét az osztályharcra és a világforradalomra épülő teória, a marxizmus ringatta, amely régebbi, tudományosan megalapozottabb volt, mint a német nemzetiszocializmus magját alkotó fajelmélet. Ami később jelentkező, komolyan soha nem vett, mégis mélyebben gyökerező teória volt az „árja” faj világtörténelmi küldetéséről.

Miért bizonyult a faji ideológiával átitatott szociális demagógia sokkal vonzóbbnak a hagyományos szocializmusnál? Mi volt az oka annak, hogy 1933-ban, hatalomra kerülésük után a német szociáldemokrata és kommunista munkásokat néhány hónap alatt lenyűgözték a nácik, és ők ahelyett, hogy szembefordultak volna velük, milliószámra tódultak a táborukba? A második világháború első időszakában a németek Kelet-Európa óriási területeit foglalták el. Az itt élő népeket Hitler alacsonyabb rendűnek tartotta, és a megszálló hatóságok ennek megfelelően bántak velük. Mégis, körükben is népszerű volt a zsidóságnak hadat üzenő Harmadik Birodalom. Ott pedig, ahova a Wehrmacht még nem vonult be, így Magyarországon is, a közönség legnagyobb számban nácikkal rokonszenvező lapokat vásárolt és olvasott, pedig liberális és baloldali lapok is megjelentek. Miért?

Oktulajdonítás, bűnbakképzés

A német nemzetiszocializmus és a vér mitológiáját felhasználó fajelmélet „mágikus” hatása a harmincas–negyvenes években két szociálpszichológiai jelenséggel, az attribúcióval és a vele ok-okozati kapcsolatban álló identifikációval magyarázható. Az előbbi kevésbé ismert, ezért röviden összefoglalom. Elméletét Fritz Heider, az Egyesült Államokba emigrált osztrák pszichológus fejlesztette ki a negyvenes években. Az attribúciót oktulajdonításnak is nevezik. Lényege, hogy a személy számos információra alapozva megindokolja azt, hogy mások vagy saját viselkedését mi okozta. A folyamatot számos hiba torzíthatja, ezt nevezik hamis konszenzusnak vagy egocentrikus attribúciós elfogultságnak.

Mivel az attribúció kiemelt jelentőségű a véleményalkotásban, és megalapozza az eszmékkel és célokkal való azonosulást, az identifikációt, a politika nagy figyelmet fordított rá, igyekezett kihasználni. Súlyos válsághelyzetekben, így az első világháború alatt, majd utána a bolsevikok propagandája a polgárságot és az arisztokráciát okolta az esztelen mészárlásért és a nyomorért. A modern proletariátust, ezt a XIX. századi filozófusok által konstruált társadalmi osztályt szembeállították a burzsujokkal és a grófokkal, később a kulákokkal is. Tették ezt egy olyan párt nevében, amellyel mindenki azonosulhatott, ha gyűlölte az „osztályellenséget”. Ez a bűnbakképzési folyamat azonban gyenge lábakon állt a Szovjetunióban. Mivel az élet továbbra is nyomorúságos volt, a „szocialista építőmunka” pedig nem hozta meg az elképzelt eredményt, újabb „oktulajdonítási kényszer” keletkezett, ezúttal már a mindenhatóvá párt vezetője, Sztálin részéről, aki folyamatosan leszámolt különböző rendű és rangú ellenségeivel.

Sokkal meggyőzőbb volt, mert jobban rögzült a tömegek képzeletében a nácik ellenségképe, a zsidó. Ő a legalacsonyabb rendű, kiirtásra ítélt faj tagja volt, minden baj forrása. Vele szemben a „tiszta vérű árja” áldozatnak érezhette magát az évezredes hagyományokra visszatekintő attribúciót követve. Ugyanakkor ha valaki végrehajtotta a „fajilag” diszkrimináló állami törvényeket és rendeleteket, még hasznot is húzhatott a zsidók kifosztásából. Hol rendelkezett ennyi előnnyel a „öntudatos proletár” számára „osztályellenség”, amely a harmincas években a Szovjetunióban már nyomtalanul eltűnt?

Ugyanakkor a baloldaltól sem állt távol az antiszemita demagógia, igaz, olyan teoretikus formát öltött, amely nem hatott a tömegekre. A baloldal, Marxot követve, maga is a kapitalizmussal, a tőkés rendszerrel, azon belül is a finánctőkével azonosította a zsidóságot. A Komintern küldöttei VII. kongresszusukon 1935 augusztusában, Sztálin jelenlétében fogadták el Dimitrov meghatározását: „A hatalmon levő fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája.” Vagyis a kommunista pártok és a zsidó bankárok (a finánctőkések) között ekkor is „antagonisztikus ellentét” állt fenn. De az antifasiszta népfront, bár nem vette védelmébe a zsidókat, az ellenük való uszítást meghagyta a náciknak. Saját, rendíthetetlennek tartott bázisát, a munkásságot és a parasztságot állította szembe Hitlerrel, és összefogást hirdetett a „haladó polgársággal”.

A baloldali értelmiség „vakfoltja”

Magyarországon a liberális és baloldali értelmiség sokáig népbutításnak, porhintésnek, lélekmérgezésnek tartotta az antiszemitizmust. 1937. augusztus 2-án, jóval az „első zsidótörvény” (1938:XV. tc.) előtt jelent meg Erdélyi József hírhedt verse, a Solymosi Eszter vére. Szálasi Ferenc hetilapja, a Virradat közölte. Az újságból ekkor a szokásosnál nem kevesebb mint tízezer példánnyal több kelt el, ami egyértelműen jelezte, hogy a poéta és kiadója eltalálta „a közönség ízlését”. Érdemes felidézni, hogyan reagált rá a Népszava, az egyetlen korabeli napilap, amely nyomban „észrevette” a publikációt. Az írás szerzője, a zsidó származású Forgács Antal egy év múlva Franciaországba emigrált, de ott letartóztatták és deportálták, majd 1944-ben Auschwitzban meggyilkolták. A cikk címe: Nyílt levél Erdélyi Józsefhez, és 1937. augusztus ötödikén jelent meg. 

Forgács mindenekelőtt nagyrabecsüléséről biztosította Erdélyit, akit költőként a példaképének tartott. „Haboztam, mert ama kevesek közé tartoztam, akik őszintén csodálják költészetét”, írta, és felidézte, hogy néhány hónapja méltatást írt róla. Majd így folytatta: „Uram! Elolvastam a Virradat augusztus 2-i számában a Solymosi Eszter vére című versét, amelyben felújítja a tiszaeszlári vérvádat, megfellebbezi a bíróság ítéletét, s a »kiontott ártatlan vérrel« »hajnalt fest a magyar égre«. Elolvastam a verset, és sírni szerettem volna. Kitűnő költő, hová süllyed Ön? Milyen kétes mélységekből hallatja szavát? Erdélyi József a nép üres frázisokat harsogó elnyomói között? Erdélyi József a pogromra uszítók elvadult seregében?” Figyelemre méltó, hogy a Népszava munkatársa mennyire félreértette a nyilasok elfojtott ösztönöket mozgósító antiszemitizmusát: „A kis Tisza-parti falusi lány soha ki nem folyt vérét azok kérték számon, akiknek érdekében állt, hogy az igazság elsikkadjon. Azért terjesztették tervszerűen ezt a szörnyű mesét, hogy a közvélemény figyelmét eltereljék az ő bűneikről: az Ön szüleinek szörnyű nyomorúságáról, a földtől megfosztott magyar parasztságról, amelynek milliós tömegei épp a tiszaeszlári per idején kényszerültek Amerikába.”

Nem túlzás azt állítani, hogy a hagyományos, vérvádas előítéletekre épülő, „népi” antiszemitizmus a baloldali értelmiség „vakfoltja” volt Európában a harmincas és negyvenes években, és ez napjainkig érezhető. Ez a tábor saját „ideológiai paneljaival” magyarázta a radikális szélsőjobboldali mozgalmak és pártok, így a német nemzetiszocialisták és a magyar nyilasok zsidóellenes uszítását. Szörnyű mesének, üres frázisnak tartották a rituális gyilkosság vádját és a belőle kisarjadó demagógiát, amelynek célja, hogy elvonja a nép figyelmét a kapitalizmus bűneiről. A gyakran zsidó származású liberális és baloldali gondolkodók a harmincas, de még a negyvenes években sem méltatták figyelemre a „kollektív tudat alattiba” beépült vérvádas zsidógyűlöletet, amelyre a náci fajelmélet épült. Mert ha elismerik, hogy az több mint „egyszerű butaság”, azzal megcáfolták volna teóriáikat az „eredendően jó természeti emberről”, továbbá a munkások és parasztok „osztálytudatáról”.

Himmler levele

A nácik a holokauszt során tudatosan felhasználták, ugyanakkor korlátok közé szorították, „tudományos mezbe” öltöztették és átpolitizálták a tömegek atavisztikus viszolygását a zsidóktól. Eközben tisztában voltak a hagyományok erejével, a több nemzedékre viszszanyúló előítéletek szívósságával, és táplálták őket. Ezt a célt szolgálta Helmut Schramm Der Jüdische Ritualmord (A zsidó rituális gyilkosság) című „történelmi kutatása”. A szerző 1943-ban, a Theodor Fritsch Verlag által kiadott könyvében több mint 400 oldalon 475 (!) olyan ügyet sorolt fel, amelyeket a nácik zsidó rituális gyilkosságként tartottak nyilván.

Joanna Tokarska-Bakir lengyel történésznő közli Vérlegendák című, Párizsban megjelent könyvében (Légendes du sang – Pour une antropologie de l’antisemitisme chretien, Albin Michel, 2011, p. 15) Heinrich Himmler 1943. május 19-én kelt levelét Ernst Kaltenbrunnernek, a berlini rendőrség parancsnokának. Kitűnik belőle, hogy a náciknak ekkor még további terveik voltak a vérvád „hasznosítására”, elsősorban Kelet-Európában.

„Kedves Kaltenbrunner, nagy mennyiséget rendeltem a Der Judische Ritualmord példányaiból, és a könyveket szétosztattam az állomány Standartenführer rang alatti tagjai között… Nyomozni kell a rituális gyilkosság ügyében azon zsidók között, akiket még nem szállítottak el. Értesítsen minden felfedezett esetről. Több pert is előkészítünk az ebbe a kategóriába tartozó bűncselekményekről. Az olyan országokban, mint Románia, Magyarország vagy Bulgária, szakértőket kell megbízni a rituális gyilkosságok problémájának vizsgálatával. Úgy gondolom, hogy a sajtó tudomására kell hoznunk a rituális gyilkosságok eseteit, ami megkönnyíti majd a zsidók elszállítását ezekből az országokból.... Röviden, úgy gondolom, hogy ha nagy ügyeket csinálunk a rituális gyilkosságokból, akkor különösen hatékonnyá tehetjük az antiszemitizmust a propaganda közreműködésével angolul és talán oroszul. Heil Hitler! Heinrich Himmler”

Himmler levele Magyarországon eddig nem ismert, fontos dokumentum. Különösen az, ha összevetjük az 1943. október negyedikén és hatodikán Posenben (ma: Poznan) tartott, majd sokszorosított és terjesztett beszédével. (Az előbbit 92 SS-tiszt, az utóbbit a megszállt területek kormányzati tisztviselői előtt tartotta.) A „birodalmi SS-vezető” mindkettőben foglalkozott a még abban az évben várhatóan megoldott „zsidókérdéssel”. Röviden méltatta azt az áldozatot, amit alárendeltjei, a tömeggyilkosságok elkövetői az „ügy” érdekében hoztak, de nem tért ki a vérvád központi jelentőségére a nácik antiszemita propagandájában. Viszont fél évvel azelőtt írt levelében a rituális gyilkosságokról szóló híreket olyan eszköznek tartotta, amelyek még mindig visszhangot kelthetnek angol és orosz nyelvterületen. Továbbá felhasználhatók a romániai, magyarországi és bulgáriai zsidók ellen, elő lehet készíteni velük az „elszállításukat”.

1944 tavaszára minden feltétel adott volt a magyar zsidóság megsemmisítéséhez. Hitler végrehajtotta utolsó sikeres villámháborúját, megszállta Magyarországot, és „Quisling-kormányt” juttatott hatalomra. A magyar középosztályon és a hivatalnoki karon, látván, hogy a szovjet hadsereg eléri a Kárpátokat, erkölcsi bénultság vett erőt. A magyar társadalmat pedig, a szervezett munkások többségét is, addigra átitatta a modern, politikai antiszemitizmus, amelynek kialakulásában a „vérvádas” bűnbakképzésnek meghatározó tömeglélektani szerepe volt.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/13. számában jelent meg, március 26-án.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt