Ne vegyük be az alattomosan megtévesztő lózungokat: a Pride sem a gyermekek egészséges fejlődésére, sem a születésszámra, sem a társadalmi békére nincs semmiféle hatással. Tematikus menet, morális demonstráció, felvilágosult és humanista gesztus, edukációs tér, de semmi több. Van egy konkrét témája, annak jegyében menetel, felhívja a figyelmet, majd az élet megy tovább. Ha így gondolunk rá, képzeljük el, hogy a Magyar Star Wars Szövetség egy Csillagok háborúja tematikájú felvonulást szeretne tartani Budapesten. A kormány azt mondja, ez nem jó dolog (a fénykardok és sugárvetők roppant veszélyesek), ezért betiltja. A városvezetés jelzi, hogy márpedig a Star Wars nagyon fontos, úgyhogy csúnya dolog betiltani, szóval ő igenis megrendezi – csak éppen mostantól úgy hívjuk, hogy War Stars menet, Háborúk csillagai néven fut, és sajnos sem Darth Vader-, sem Boba Fett-maszkot nem szabad felvenni. A szervezők kérik, hogy mellőzzünk bármiféle plakátot, ami Luke Skywalkert ábrázolja, és ne provokáljuk a hatóságokat a „jedi” szó kimondásával – legyünk belátóak és tiszteletteljesek, viseljük békésen az új szabályokat. Ez most inkább az űrről szól, úgy általában.
Nem éreznénk kissé meghamisítottnak a dolgot? És nem ugyanez történik, amikor a Pride nem Pride többé, mert bár a szólamok szintjén óriásit harcolunk, közben azért alapjaiban elfogadjuk a ránk erőszakolt, megmagyarázhatatlan és vérlázító kinyilatkoztatást, hogy ami eddig szabadon, törvényesen zajlott, az nem folytatódhat? Hogy amit a kormány – teljesen jogtalanul, pofátlanul visszaélve a túlhatalmával – betilt, az sajna tényleg nem történhet meg többé, legfeljebb finomítva, módosítva, megcsonkítva? De kezdjük az elejéről, és próbáljuk megérteni, mégis mi a fene történik itt, miféle folyamat zárult az ellenállók harcias gesztusként előadott térdhajtásával.
A NER nyilván érezte, érzi – érezni is fogja –, hogy a mindenkori melegjogi felvonulások enyhén szólva nem kompatibilisek egy szélsőjobboldali ideológiákkal kacérkodó, moszkovita kleptokrácia alapvető törekvéseivel. Szervezői és résztvevői jellemzően nem az idehaza tizenöt éve regnáló rezsimhez hasonló berendezkedések támogatói, hiszen, ugyebár, liberális értékekben hisznek, az egyén önmegvalósítását és az észszerű társadalmi egyenlőséget hirdetik – következésképpen nem tartoznak egy rendpárti, a szégyentelen lopást zavaros és erőszakos ideológiákkal takargató hatalom talpnyalói közé, ebből pedig itthon az következik, hogy halálos ellenségnek számítanak.
Büszkeség és balítélet
A Budapest Pride tilalmának az azt elszenvedő homoszexuálisok és leszbikusok éppúgy csak az eszközei, mint az intézkedés homofób hívei. Ez az akció elsősorban csapdaállítás Magyar Péternek.
De álljunk meg egy pillanatra, és a kattant honatyák helyett is legyünk méltányosak a meleg büszkeség menetével: rögzítsük, hogy a Pride – és ezen belül a Budapest Pride – a legelső masírozástól fogva sosem volt pártpolitikai rendezvény; társadalompolitikai igen, hatalompolitikai nem. Ellenzéki programnak sem mondanám, mert bár gyakorta keveredett bele némi kormánykritika (egy-egy geg, rigmus vagy mókás transzparens formájában), azért az egyenjogúságra és alanyi jogon megélhető büszkeségre reflektorfényt irányító rendezvény nem kormányellenes tüntetés, nem egyik vagy másik párt vagy oldal ellen szól. Céljai között a láthatóság, a jogegyenlőség elősegítése, az edukáció és a szabad – görcstől, rejtőzködéstől és rettegéstől mentes –, nagybetűs Buli lelhető fel, nem a közszolgáltatások lerohasztása, a korrupció, a kulturális rombolás elleni kiállás. Az máshová tartozik, mások csinálják. Hogy a célközönségek között létezik átfedés? Hát istenem, persze, létezik. De az egyik az iszapbirkózás fölött lebegő, elvi állásfoglalás, a másik pedig közönséges belpolitika.
Csakhogy a NER (jól) detektálta, hogy ezek bizony nem az ő embereik, és úgy volt vele, hogy ha már átláthatóság (meg persze szuverenitás), akkor legyen minden az, ami. Ha a Pride Magyarországon ideológiailag szemben áll (és miért ne állna szemben?) a vaskalapos, begyöpösödött, agresszív és kirekesztő hatalom soviniszta kis- és nagyuraival, akkor mondjuk is ki: le az álarccal, csináljunk belőle ellenzéki tüntetést! A helyzet az, hogy ebből a csapdából tényleg nem lehetett kitörni. Az idei Pride már nem „csak” a melegek jogairól és a szabad szerelemről fog szólni, hanem a gyülekezési jogról is, a putyinizálódó országról is, az arcátlan autokráciáról is. A betiltással (ami a mai civilizált világban letaglózóan példátlan, és tényleg olyan érzetet kelt, mintha konkrétan visszafele mennénk az időben – ajánlom a Riot, magyar címén Lázadás című filmet, amelynek hazai szinkronszövegét jómagam írtam), a cinikus vigyorgás közepette történő elhallgattatással és ellehetetlenítéssel a kormány egyértelmű mederbe terelte a menetet és a menetelőket: aki a Pride-ra megy, az a Fidesz ellensége, és ezentúl egy mezei pártpolitikai rendezvényen vesz részt. Sajnálatos, hogy elérték ezt, hogy lerángatták az ügyet a saját mocskukba, de nincs mit tenni, ilyen időket élünk: a kiállás a szabadság mellett immár egyértelműen lázadás az elnyomás ellen, és ennek a mindennapi politika tárgyává kell válnia, annak koszos világában, nem afölött kell léteznie. Te tetted ezt, király.
Az erre adott dacos reakció – „Lesz Pride!” – még tetszett. Elismerem, elsőre arra is elégedetten csettintettem, mondván, milyen szellemes megoldás, hogy Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: lesz Pride, de nem úgy, hanem máshogy, ez papíron egy másik menet lesz, a budapestiek a szabadságot és a nemzeti büszkeséget (vagy valami ilyesmit) ünneplik, szovjet kivonulás, miegymás, és akkor így rafináltan, összekacsintva mégiscsak lehet vonulni. Milyen elmés megoldás. Csak akkor hervadt le a mosolyom, amikor napok múltán belegondoltam, mit is kommunikál ezzel az ellenzéki oldal, jelesül a főpolgármester hivatala, ami egyébként kérés és kérdés nélkül átvette az egész ügyet, nevére íratta a Pride-ot, sajátjává tette az egyébként pártpolitikától mentes hagyományt és eseményt.
Karácsony Gergely: Szombat délután kettőre várunk mindenkit a büszkeség-menetre
Elmondta, hogy ez egy önkormányzati rendezvény, ezért nem vonatkoznak rá a rendőrségtől vagy a Fidesztől hallott tiltó rendelkezések.
Kérem szépen, egyfelől azt kommunikálja – a segítő szándék, a képviselet és az elvi kiállás kétségbevonhatatlan megléte ellenére –, hogy a Pride mostantól a főváros, azaz Karácsony Gergely, azaz a Párbeszéd nevű mikropárt politikai tüntetése. A kormány azt akarta, hogy kormányellenes tünti legyen a menetből, az ellenzék pedig köszönte szépen, zsebre tette, és most kormányellenes tüntire készül. Másfelől, ennek értelmében máris az ő szabályai szerint teszi – pontosabban, ami igazán nyomasztó, a hatalom szabályai szerint. Karácsony közölte a rendőrséggel, hogy nem lesznek kamionok (amik a szándékoltan terjesztett tévhittel ellentétben nem pucér szatírokat és papjelmezes provokátorokat szoktak szállítani, ellenben fontos esztétikai részei ennek a modern tradíciónak), a szexualitás semmilyen formában nem jelenik meg (WTF, mondja az angol), és úgy egyáltalán, ez nem is egy Pride, csak akkor, ha nagyon le akarjuk fordítani angolra. Összefoglalva: az állampárt nyomásának eleget téve gyakorlatilag megszüntette a Pride-ot, megakadályozva, hogy a polgári ellenállás, a törvénytelenség kockázata mellett gyakorolt autonóm kiállás jegyében igenis megtörténjen, aminek meg kell történnie.
És minek kellene megtörténnie, illetve dehogyis kellene, de hová vezethetne, ha nem feküdnénk le megint, századszor, ezredszer a teljhatalomnak? Ha igenis lenne Pride, és olyan lenne, mint eddig (mert olyan a világon nincs, hogy egy békés felvonulást ne lehessen megrendezni mindenféle ízlésbeli kérdésekre és egy koliszoba lakóinak homofóbiájára hivatkozva), szóval ha nem foglalkoznánk a jogtipró tiltogatással, hanem békésen kisétálnánk az utcára, olyan ruházatban, amilyenben jól esik, majd ezt a rendőrség szétverné, akkor valóban a Riot-féle hetvenes évekbe csöppennénk – a karhatalom gumibottal, könnygázzal, gumilövedékkel és puszta ököllel csapná szét az alapvető emberi jogaikért tüntető demonstrálókat, ami elképesztően tragikus fejlemény lenne 2025-ben, Európa közepén. Ehelyett a főpolgármester azt mondja, nem eszik olyan forrón, jobb a békesség; csitítva, finomítva, módosítva és igen, mondjuk ki, kiherélve küldi utcára a menetet, elfogadva, hogy nem ott, nem olyan formában és nem az eredeti szándék mentén kerül rá sor, de persze legyünk minél többen, mert ez most egy Orbán-ellenes cucc (utóbbi kényszerűségéről már értekeztem).
Már 71 EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride rendezvényén
A demokráciáért felelős uniós biztos többszöri kérdésre sem válaszolt arra, hogy ott lesz-e a Pride-on.
Mit üzen ezzel valójában a főváros? És miféle megalkuvásra, sorok közötti kacsintgatásra kényszerülnek a Pride támogatói, szervező, felvonulói, akik egyszersmind a Fidesszel szembenálló politikai oldal katonáivá is válnak, anélkül, hogy ez lett volna az eredeti céljuk?
Hogy az alpári megosztáson és az általános tematizáláson kívül mi haszna van a hatalomnak abból, hogy még egyértelműbbé teszi, kik vannak ellene, és minden eddiginél több szabad életre és nyugatos közegre vágyó polgárt haragít magára, azt nem tudom. Zajkeltésre, mindennek a mindennel történő összemosására bizonyára alkalmas. Én pedig dühös vagyok, és menetelni szeretnék, de nem a Párbeszéd, még csak nem is a Fővárosi Önkormányzat zászlaja alatt, és egyáltalán nem elfogadva, hogy a kormány kereteit mégiscsak illik betartani, mert azért ők itt a górék. Pont az a baj, hogy lázadni is csak a maffia önkényes szabályai szerint merünk.
És ha felmerül a kérdés, minek panaszkodom, és mégis mit kellett volna csinálni, nyilván óvatosan felelek, de a válaszom mögött felsejlik a gondolat: ha a kormány tiszta vizet akar önteni a pohárba, és kikényszeríti, hogy az ügyek mentén szerveződő sokaság beszűkülten csak őellene vonuljon, elengedve eredeti ügyét, lemondva eddigi formáiról, akkor nem becsicskulni, új nevet és új (pártpolitikai) célt keresni lett volna célszerű, hanem azt mondani, hogy elmentek ti a büdös francba, lesz Pride, olyan Pride lesz, mint eddig, arról fog szólni, amiről eddig, tojunk mi Orbánra meg a kontraszelektált szolgáira – ha pedig a békés tömeget, ami nem ült fel a provokációtoknak, nem reagált az aljas tiltásaitokra és hazugságaitokra, hanem egyszerűen csak képviseli, amiben hisz, ti szétveretitek a rendőreitekkel, akkor feketén-fehéren (vérpirosan) ott fog állni a bizonyítványotok: egyértelmű diktatúrát akartatok, megkaptátok, és nagyon sajnáljuk, de most szépen el is kezdődik a forradalom.
A Hang.hu oldalon megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
