A lex Lánczi a jogi és politikai szakirodalomban teljesen új értelmet ad a beismerő vallomás fogalmának. Eddig úgy tudtuk, hogy a gyanúsított (elkövető) szokott ilyet tenni, mostantól azonban számításba kell vennünk azt az új formáját, amikor a hatalom emberei a saját bűncselekményeik jogi és politikai felelősségre vonásának következményeitől való félelmükben, törvényi szabályozással veszik el az Állam elleni nyomozások, kutatások vagy tüntetések iránt érzett harci kedvet. Ez közvetett beismerő vallomás, mert megmutatja, hogy az országot bűnözők vezetik, és diktatúrára törnek.
Halász János, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke – egy arculcsapással felérve – „a közélet átláthatóságáról” címen nyújtotta be a már térdelő jogállamot tarkón lövő sarkalatos törvényjavaslatát. Ez olyan tartalommal bír, hogy annak alapján a csekély fantáziával bíró állampolgárok is képesek megfogalmazni egy olyan forgatókönyvet, amely a Hunyadi sorozattal annyiban biztosan megegyezik, hogy azzal azonos mennyiségű „vérontás” származhat belőle, annyiban viszont különbözik, hogy mennyiségi beleegyezéses szex egyáltalán nem jár a törvény alkalmazásához.
Ez a törvény, függően a jövőbeni felhasználás sikerétől, méltó párja lehet a hazai numerus claususnak, a nürnbergi állampolgársági törvénynek, a Benes-dekrétumoknak és a sztálini jogalkotás remekeinek.
Innen már csak egy lépés a tarkón lövés
Amennyiben „A közélet átláthatóságáról” elnevezésű fideszes törvényjavaslat érvénybe lép, az már valóban a demokrácia vége.
Hogy ezt legyen idő feldolgozni, Alekszandr Szolzsenyicintől idéznék: „A korlátolt emberek kezébe adott korlátlan hatalom mindig kegyetlenségre vezet… Az egyszerű, hősies embernek csupán egyszerű lépést kell tennie: nem szabad részt vennie a hazugságban…Ha az embert mindenétől megfosztod, többé már nincs a hatalmadban. Ismét szabad…A lágy szó csontot tör, a kemény szó haragot szít.”
Ha a törvénytervezet útján haladunk tovább, akár Putyinról is elfogadhatunk egyet a hajdani 1953. évi I. törvényünk mintájára, mondjuk 2026. március 15-én. Az akkori regula a „Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimusz emlékének megörökítéséről” címet viselte, most pedig a Fidesz-KDNP képviselői aranytollából Vlagyimir Vlagyimirovics kerülhetne a vezérek sorába. Nem is volna nagy munka az 1953-as jogszabályon apró módosításokat elvégezni:
„Ő azok közé a világot átalakító nagy férfiak közé tartozik, akik a legtöbbet tesznek nemcsak saját népük és államuk felvirágoztatásáért, hanem az egész emberiség haladásáért, a világ minden dolgozójának felszabadításáért és boldogulásáért.” „Elsősorban neki köszönhetjük, hogy népünk, Oroszország támogatásával sikeresen védelmezve békéjét és függetlenségét, eredményesen rakja le a jogállami fejlődés 21. századi alapjait Magyarországon.” „Neve, műve és tanítása eltéphetetlenül összeforrt hazánk történelmével. A magyar nemzet függetlensége, a magyar nép szabadsága, a magyar polgárok felemelkedése eltéphetetlenül összeforrt azzal, amit Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin az orosz nép és az egész haladó emberiség számára alkotott.” És így tovább.
A benyújtott jogszabály tartalmával foglalkozzanak a nálam képzettebbek. Én inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy „hallomás szinten” mára már hatalmas tömegek agyában rögzült a NER bűneinek közvetett módon (például törvényalkotással) történő beismerése. Ez a gyorsan terjedő „nemzeti beismerő hallomás”, okos politikai lépésekkel párhuzamban, elvezethet egy véráldozat nélküli rendszerváltáshoz.
