Ha visszagondolunk azokra a civil tüntetésekre, amelyek az Orbán-kormány működését végig kísérték, miközben a parlament ellenzéki pártjai jobbára tehetetlenül vergődtek, aligha lehet kétségünk afelől, hogy a magyar társadalom politikai életünk gyökeres megújulásában érdekelt. Ezért is elgondolkodtató, ha most, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek második fordulója idején egyre több megsemmisítőnek szánt bírálat fogalmazódik meg Márki-Zay Péterrel szemben, aki pusztán egy civil mozgalom jelöltjeként lépett be az országos politikába.
A politikai elit, ahogy korábban a jelzésértékű civil megmozdulásokra rá akart telepedni, ezúttal a médiavilág egyes szereplőivel és néhány ismert elemzővel összefogva igyekszik ellehetetleníteni, hogy a köreikhez nem tartozó személy megzavarja az általuk kialakított rendszert. Amit már azzal is igyekeztek bebiztosítani, hogy az előválasztáson induló civil képviselőjelölteknek előírták: nyilatkozzanak arról, hogy az ellenzék parlamenti pártjainak melyik frakciójába ülnek be. Ami nem egyéb, mint a jelenlegi pártstruktúra bebetonozásának félreismerhetetlen és erőszakos igénye. Noha a jelenlegi pártstruktúra egyáltalán nem jelenti politikai életünk megújításának a garanciáját. Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségével pedig a legkevésbé. Már csak azért sem, mert annak a pártnak a jelöltje, amelyet Gyurcsány Ferenc neve fémjelez.
Ha Gyurcsány Ferencnek vannak még ambíciói a magyar politikában, akkor miért nem ő maga áll ki miniszterelnök-jelöltként? Miért a feleségét küldi maga helyett, hogy visszaszerezze a miniszterelnöki széket, amelyről neki magának le kellett mondania? Legutóbb a Clinton-család próbálkozott ezzel – sikertelenül.
A demokráciáról nem lehet egy családi vállalkozás keretében gondolkodni. A demokrácia belső törvényszerűségei révén nem kedvez a dinasztia-alapításnak. Bátran mondhatjuk: kifejezetten ellene van az efféle törekvéseknek. Mert ez nem egy magánvállalkozás. Ez nem a Gyurcsány család biznisze. Ahogy az Orbán családé sem. Ha mégis, akkor maga a demokrácia sérül és – ahogy tapasztaljuk – önkényuralomba sodródik.
Vajon erről miért nem gondolkodnak el a Demokratikus Koalíció elszánt szimpatizánsai? Akik – tegyük hozzá – legalább annyira elfogultak, mint a Fidesz szavazói. S amit ez eredményez, az nem egyéb, mint az Orbán-Gyurcsány mérkőzés, azaz a pitbullok csatája. Érdemes lenne a DK tagjainak és szimpatizánsainak azon is elgondolkodni, hogy vajon ki fogja vállalni azért a felelősséget, ha Dobrev Klára veszít Orbán Viktorral szemben? Akkor – mintha semmi sem történt volna – a következő parlamenti választásokon a DK ismét állít egy miniszterelnök-jelöltet, a Gyurcsány-rokonság egyik tagját, hogy a hagyomány töretlenül folytatódhasson?
Aki a hazai politikai élet megújításában érdekelt, az még jelképesen sem akarhat visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz, az nem keresheti a korábbi választásokon kudarcot valló pártok környékén a kibontakozást, hanem olyan közszereplőket kell találnia és támogatnia, akik nemcsak a jelenlegi rezsimmel szemben lépnek fel, de képesek a rendszerváltás óta eltelt időszak kritikájára is, annak érdekében, hogy Magyarország elfoglalhassa méltó helyét az európai népek családjában.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
