Olvasom, hogy Gyurcsány Ferenc a DK politikai tanácskozásán kijelentette, hogy „olyan a földön nincs”, hogy egy alapvetően baloldali centrumú politikai közösség jobboldali jelöltet választ, „ez a választók lelkének, álmának elárulása”. Szépen hangzó marhaság. Egyfelől már az is kérdés, hogy a hat pártból melyek tekinthetők baloldalinak, és melyek identitása valamilyen más jelző. Szerintem például a DK sem baloldali, sokkal inkább neoliberális tőkepárti.
Másfelől az sem igaz, hogy egy hatos szövetségben, amely a Jobbiktól a DK-ig fogja össze az Orbán leváltására törekvő pártokat, ne lehetne egy tőlük független, konzervatív jelölt, ha őt tartják a legesélyesebbnek, hogy elérjék vele a céljukat. Ráadásul – ha hinni lehet az elemzőknek – éppen nem a DK vagy a MSZP–Párbeszéd hívei fordultak el a szövetségtől, hanem a jobboldali Jobbik szavazói. Szintén az elemzők szerint: éppen Gyurcsány miatt. Olvasom továbbá, hogy a DK-elnök szerint Dobrev Klárával nyert volna az ellenzéki összefogás.
Ez a marhaság már nem is hangzik szépen. Éppen az a Gyurcsány mondja ezt, aki – a tudósítások szerint – utóbb hosszasan elemezte a gyurcsányozás szerinte gátlástalan, de hatékony jelenségét, amivel lejáratták Karácsonyt, Jakabot, de még a hétgyermekes, vallását gyakorló Márki-Zayt is. Kérdezem, minden tisztelet nélkül: miből gondolja, hogy akkor pont a kedves feleségét ne lehetett volna összegyurcsányozni?
Olvasom továbbá, hogy „nem volt a jelölt mögött szervezeti, politikai háttér, ez olyan, mintha egy toronyházat egy darab 10-szer 10 centis fahusángra építenének”. Ez a mondat nem marhaság, hanem – hogy maradjunk a háziállatoknál – disznóság. MZP mögött hat párt politikai és szervezeti hátterének kellett volna lennie, ha a hat párt élén tisztességes emberek állnak, akik akkor is komolyan veszik és betartják az általuk elfogadott játékszabályokat, ha menet közben nem úgy alakul a játék, ahogy ők azt elképzelték. Ezt a hátteret éppen Gyurcsány kezdte szétverni, amikor néhány nappal az előválasztás eredményhirdetése után fenyegetőleg odanyilatkozott, hogy a miniszterelnököt majd a parlamenti frakciók jelölik és választják meg.
Még azt is olvasom, hogy „másfél évtizede sebeznek, vágnak, eddig nem tudtak megölni, most azt mondják – nem először – hogy kövessek el én öngyilkosságot. Megfontoltam. Nem.”
Gyurcsánynak – még ha a magasztosabb erkölcsi szempontoktól eltekintenénk is, pusztán marketing-megfontolásokból – nem most, hanem már az őszödi beszéd kiszivárgása után, de legkésőbb a „sajnálatos októberi események” nyomán ki kellett volna vonulnia a politikából, legalábbis néhány évre. Ha ezt megteszi (és persze ha az MSZP jól kezeli a 2006-os belpolitikai és a 2008-as gazdasági válságot), akkor Orbánnak nem hullik ölébe a kétharmad, ha egyáltalán győzni tudtak volna.
Most azzal büszkélkedik, hogy tizenöt éve talpon maradt. Ez igaz, de mivégre? Annyit ért el, hogy szétverte az MSZP-t, hogy az általa alapított párt a sok törpe között a legnagyobb mélynövésű, hogy a legszorosabb és legabszurdabb együttműködést a korábbi legnagyobb ellenséggel alakította ki, hogy a neve ijesztőleg hat a választók tömegeire (még ha a gyurcsányozás gátlástalan hatalmi technika is).
Mellesleg: nemcsak neki, hanem az összes ellenzéki párt eredménytelen, sok-sok éve már csak a megélhetésért politizáló, biztonsági játékos vezetőjének el kellene gondolkodnia a távozáson. Már persze abban az esetben, ha a pártja, országa, nemzete érdekeit elébe helyezné a sajátjának.
Gyurcsánynak egy dologban igaza van: „az ellenzéknek egységesebbnek és szervezettebbnek kell lennie a jövőben. Kevesebb önzés, több felelősségvállalás.” Tegyük hozzá: ebben a választási rendszerben, ilyen (vagy négy év alatt tovább romló körülmények között) lehet, hogy a jobb együttműködés is kevés lesz. Lehet, hogy az új műsorhoz nemcsak új férfiak (és nők) kellenek, hanem új színpad is.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/16. számában jelent meg április 14-én.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
