Hálót, s ne halat

Hálót, s ne halat

Pincér munka közben (Fotó: Unsplash/Louis Hansel)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mint ismert, az ellenzéki összefogás két témában is népszavazásra készül. Az egyik ügyet feltétlenül tudom támogatni, a másikat jelen formájában biztosan nem. Az talán nem vita kérdése, hogy magyar adófizetők pénzéből a Kínai Kommunista Párthoz ezer szállal köthető Fudan Egyetem budapesti campusát ostobaság lenne megépíteni. Az egésszel csak azt érnénk el, hogy a magyar adófizetők egy újabb, immáron sokadik soha meg nem térülő beruházásra fizetnének kénytelen-kelletlen, miközben az eddigieknél is jobban függnénk Pekingtől. Engem nem nyugtat meg a tudat, hogy lassan, de biztosan Moszkva és Peking gyarmatává válunk, mindkét diktatúra felé egyre nagyobb a kitettségünk. Talán érdemes lenne megkérdezni a litvánokat, a montenegróiakat, netán az afrikai lakosokat (ahol Kína vezetésével modernkori gyarmatosítás zajlik), hogy milyen Hszi Csin-ping elvtárstól függeni. Az olvasóra bíznám megfejteni, hogy az „antikommunista” Fidesz miért köt az országra nézve abszolút hátrányos üzleteket a kommunista Kínával. Segítek: az idézőjelen van a hangsúly.

Így ebben a témában örömmel fogok aláírni, azonban a másik kérdéssel, amely úgy szól, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?”, a jelen formájában nem értek egyet.

Ugyanis egyfelől nincs szükség a 2010 előtti időszakra, ahol tömegek éltek segélyből, és évről-évre egyre kevesebben próbáltak eltartani egyre többeket, úgy, hogy saját magukra is alig jutott pénz. Orbán Viktornak abban igaza van, hogy segély helyett munkára van szükség, aki pedig egészséges, az dolgozzon. Az nem kérdés, hogy az időseket és a betegeket el kell tartania a társadalomnak, de egyébként munkára alkalmas felnőtteket nem.

Főleg annak fényében, hogy Magyarországon koronavírus járvány ide vagy oda, stratégiailag fontos ágazatokban gyakorlatilag konstans munkaerőhiány van. Humánerőforrás problémákkal küzd a BKK, a Volán, a MÁV, a honvédség, az egészségügy, a mezőgazdaság, a vendéglátóipar. Amíg nincs, aki buszt vezessen, nincs, aki gondját viselje a betegeknek, időseknek, és nincs, aki leszedje a dinnyét, addig kontraproduktív a segélyezés ezen formája. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg olyan munkanélküli van, aki jelenleg nem kell a piacnak, mert nincs releváns végzettsége, így ennek értelmében sem buszt, sem villamost nem tudna vezetni, és arra sem lenne alkalmas, hogy ápolja a betegeket.

Éppen emiatt az álláskeresési járadék rendszerét úgy-ahogy van át kellene alakítani felnőttképzési járadékká. Hiszen annak, akinek nincs szakmája vagy diplomája, hiába folyósítunk pár hónapig egy bizonyos összeget, sem közép-, sem hosszú távon nem fogjuk megoldani a problémáját. Újra és újra rá fog szorulni arra, hogy a társadalom aktív tagjai tartsák őt el, ilyen formában pedig lényegtelen, hogy 90 vagy 270 napig jár a segély. Ehelyett ezeket az embereket képezni kellene. Szakmát adni a kezükbe, olyat, amellyel utána eredményesebben szerepelhetnek a munkaerőpiacon. Néhány hónap alatt lehet jogosítványt szerezni buszra, kamionra, ki lehet tanulni a pincér/pultos szakmát, meg lehet tanulni a beteg- és idősgondozás alapjait, és egy csomó más jellegű végzettséget meg lehet szerezni. Mi lenne, ha nem halat, hanem végre hálót adnánk ezeknek az embereknek?

Mindez azért is lenne fontos, mert soha ilyen gyorsan nem változott a munkaerőpiac, amelyik végzettség keresettnek számított tegnap, az már nem fog kelleni holnap, aki a 80-as években szerzett egy szakmát, annak valóban lehet, hogy lehetetlen küldetés ma már állást találnia. Innen nézve járható út lenne, hogy minden felnőtt magyar embernek járna bizonyos időközönként egy-egy tanfolyam, ahol kisajátíthat egy szakmát, miközben az álláskeresési járadék összegét (de akár többet is) ösztöndíj gyanánt megkapná. Ha teszem azt, hat hónap alatt kitanul valamit, és utána elkezd abban a – jellemzően hiányszakmában – dolgozni, a képzés árát néhány hónap alatt adó formájában vissza is fizeti, és hasznos tagjává válik a társadalomnak. Természetesen itt is lehetne röghöz kötést alkalmazni, hogy az, akit a magyar adófizetők pénzén megtanítunk valamire, később ne az osztrákoknak dolgozzon (vagy ha igen, fizesse vissza a képzés árát), de ez már részletkérdés.

A lényeg, hogy a jelenlegi – és mindenkori – segélyezési rendszerben csak elfolynak a pénzek, az egyén számára is csak ideig-óráig lehet megoldás az, hogy segélyből éljen, hosszú távon értelmes és értékes életet így biztosan nem lehet élni. Majd ha egyszer lesz egy olyan népszavazási kezdeményezés, ahol hálót adunk az embereknek, és nem halat, akkor az elsők között fogom azt aláírni.

A szerző PhD. hallgató

A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture