
Orbán Viktor a Pride-ra utalva a következőket írta a Harcosok klubjában: „Ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna.” E mondat a miniszterelnök utóbbi időben kitermelt, nyelvtanilag és tartalmilag sem helyes kinyilatkoztatásainak egyik példája, a célja pedig az egy mondatnyi hírt fogyasztó hívei számára adagolandó extra közösségi xanax.
Értelmezve a mondatot, ez vagy azt jelenti, hogy mivel a Pride megvalósulhatott a jogtipró tiltás ellenére, így nem egy, a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány áll az ország élén, vagy azt, hogy ha nem ők lennének hatalmon, az életünk olyan szabad, boldog és szeretettel teljes volna, mint amilyen a Pride volt.
Tulajdonképpen mindkettő igaz. Egyrészt a kormány nem nemzeti, és ráadásul a szuverenitásunkat is veszélyeztető politikai formáció, másrészt a körülbelül háromszázezer résztvevő igen jól reprezentálja az igényt a valódi szabad életre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen megfélemlítésnek voltak kitéve a szervezők és a résztvevők az utolsó napokban és persze a megelőző hosszú hetek-hónapok során. Ennek dacára (pont ezért) egy, a Deák tértől a BME-ig érő egybefüggő humanista embertömeg állt lényegében spontán össze, nem pedig a lebutított-megfélemlített, majd pedig közpénzen buszoztatott politikai droidsereg menetelt Budapesten. Az meg végképp visszatükrözi a helyzetet, hogy Orbán a kijelentését a Harcosok klubjában tette közzé, ami lassan a Hydra paródiájává válik a Marvel-univerzumból. Ez a Hydra egy náci és neonáci gyökerű, világuralomra törő gonosz szervezet. Nem mellékesen: a névadó Harcosok klubja célja a társadalom szétzilálása, nem pedig az összefogása, esetleg érdemalapú megtisztítása.
Orbánék tehát leplezetlenül inkább Brüsszel-buziznak, csak hogy elleplezzék a végső szándékot, ami a gyülekezési jog korlátozása, végső esetben annak megszüntetése. Mivel a buzizást a köznyelvben a homokos (homoszexuális) szóval szokták illetni, lássuk az eseményt „homok-szemszögből”.
A Pride: a NER rozsdás, nem karbantartott, biztonsági előírásokat soha be nem tartott, összekorrumpált anyagú szerkezetébe beömlött rendkívül szilárd szemcséjű homok. Ezen kívül be is tokosodott Orbán Viktor keleti tájolású szemébe, beszivárgott az oligarchák és a kollaboránsok aranyóráiba, ellepte a megvásárolt szerviensek drága kaviárját. Befurakodott a politikailag befolyásolt erőhatalom körme alá és a médiaharcosaik egyformára kefélt kétballábas cipőjébe. Ebbe a homokba dugja most bele a fejét a gondolkodni nem hajlandó, Orbán-hitű magszavazó tábor, akiket így a szellemi elsivatagosodás végképp utol fog érni. Továbbá ez lehet az egyik fő alkotóeleme annak a futóhomoknak, amely elől a gazdasági strómanok, a szakmai posztra politikai alapon kinevezettek, a besúgók hiába próbálnak menekülni. Rogánék és Lázárék csapatai ezután pedig már főleg csak homokvárakat építhetnek, mert a hagyatékuk végképp radioaktív, mérgező, szélfútta homok lesz.
Természetesen nem a Pride-ból gigantikus kormányellenes megmozdulássá vált örömünnep okozza a rendszer bukását. De mindannak ellenére, amiket Orbán mondott, valamint amit 1. elhatározott a baráti bábkormánya, 2. megszavazott az arctalan bohócok gyülekezete, 3. aláírt a semmirekellő köztársasági elnök, 4. hónapokon át sulykolt a propaganda-gépezet, 5. elvtelenül alkalmazni kezdett a rendőrség, és ahogyan a náci közösség is ráhangolta magát az LMBTQ közösség gyalázására és megfélemlítésére, mégis megvalósult a soha nem látott és várt nagyságban az első igazi nagy összefogás. Nem mellesleg a Tisza Párt közreműködése nélkül.
A szombati katarzis megírta a Polgári Ellenállás azon történelmi fejezetét, amelyre az ország többsége mindig, minden körülmények között és kormányok alatt büszke lesz majd.