Hiller István a kedvenc politikusaim közé tartozik. Nem sok van. Olyan higgadtan és okosan, ugyanakkor mindnyájunk számára érthetően beszél, hogy hinnem kell neki. S nem csak nyilatkozik, hanem cselekszik is, ezt bizonyítja, hogy egyéniben újra és újra megnyeri a körzetében a képviselőválasztást. A minap szó szerint azt mondta a Magyar Hang Kompország műsorában, hogy iszonyú az ország mentális állapota, és mindezért a Fidesz a felelős. Nos, a megállapításának az első részével maximálisan egyetértek, bár az országnak nemcsak a mentális, hanem a fizikai állapota is szörnyű, de erre most ne térjünk ki. (Lehet, hogy a kettő összefügg?) Hiller megállapításának második részével viszont nagyon nem értek egyet. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal egyszerűbb másokra mutogatni, mint tükörbe nézni, és ha ezt tesszük, akkor gyakorlatilag megvalósítjuk a 13 éve regnáló kormánypárt stratégiáját: igyekszünk kibújni a felelősség alól, s keresünk egy bűnbakot, hogy mi aztán nem, soha, dehogy, csak a másik, ő tehet mindenről, a mi lelki nyomorunkról legfőképp. Hát nem!
Negyedik kétharmad! Ízlelgessük ezeket a szavakat! Gondoljuk már végig egyszer objektív módon! Jó, tudom, az átformált választási törvény már arra is lehetőséget nyújt, hogy 50 százalékos eredmény alatt is lehet kétharmados győzelmet produkálni. „Ügyes!” – mondaná erre Kohn bácsi (mint amikor harmadszori pénzbedobás után sem adta ki az automata a cigarettáját – gondolom, mindenki ismeri a már klasszikussá vált viccet). De azt az eredményt is hozni kell valahogy! És mi hozzuk, következetesen, megbízhatóan. Bólogató birkanyájként bandukolunk a vezérkos után, aki remekül szórakozik ezen a mutatványon, és egyáltalán nem érdekli, hogy rajta kívül ki mit gondol, érez vagy remél titkon. A szemünkbe nevet – de ha nem ilyen finoman akarok fogalmazni, nyugodtan írhatom: kiröhög mindnyájunkat, palira veszi a népet, kigúnyolja, csőbe húzza, a nyakára lép –, mondjuk ki nyugodtan, azt tesz, amit akar. Amihez kedve szottyan. Ki gátolja meg ebben?
Nem, a jelen állapotokért egyáltalán nem ő hibás. Ő ilyen, így van „kitalálva”, ezt hozta otthonról vagy valahonnan, nem tudom, de nem is érdekel. Zsarnok, önkényúr, átgázol mindenen és mindenkin, aki keresztbe mer tenni neki. Vajon mit számítanak a parlamentben azok a szánalmas ellenzéki fölszólalások? Kit érdekelnek a megélhetési politikusok mutatványai? Mire mennek vele? Föltesznek kérdéseket, amire az illetékes elvtársak egyszerűen nem válaszolnak. Még azt se mondhatom, hogy ingyen cirkusz, mert mindez nagyon sokba kerül nekünk, adófizetőknek. Ugyan már, ébredjünk föl végre!
De nem ébredünk föl, mert valamiért nem akarunk fölébredni, és erről kizárólag mi tehetünk. Tűrünk, bólogatunk, néha suttogva mondunk valamit a mellettünk állónak, ha Magyar Hangot vásárolunk, eldugjuk a táskánkba, hogy mások ne lássák, és érdemleges panasz nélkül viseljük, amit ránk pakolnak. Rafináltan, mesterien kimódolva, profi körítéssel. És a nép, az istenadta nép zokszó nélkül becumizza ezt az egészet.
Tessék már mondani, miért a Fideszt hibáztatjuk mindezért? Semmivel sem vagyunk különbek a hűbérurainknál! És én épp ettől félek: ha lesz itt valaha is bármi változás vagy fordulat – bár erős kétségeim vannak –, akkor mitől fog megváltozni az a bizonyos mentális állapot? Hirtelen mindenki harcos, öntudatos forradalmárrá lesz, büszkén vállalva a nézeteit, ugyanakkor szolidáris módon viszonyul majd a mások bajaihoz, és ezért még közös akciókat is hajlandó lesz vállalni?
Árulja el végre valaki, mindezt miért nem most tesszük? Ennél nagyobb szükségünk nem mostanában lesz/lenne mind erre, mint manapság! Miért nem most állunk ki az elnyomottak, a földbe taposottak, az elesettek érdekeiért? Miért néhány száz diák tüntet az oktatás szánalmas és siralmas állapota miatt? És mi van az egészségüggyel? Foglalkozik még valaki azzal egyáltalán? Hogy lesz ebből önálló egészségügyi minisztérium? Miért nem vonulnak az utcára százezrével az orvosok, az egészségügyi dolgozók és a páciensek? Miért sunnyogunk még mindig és továbbra is?
Ki garantálja, hogy ha új világ lesz itt, akkor majd minden másképp lesz? Talán vezényszóra fogunk megváltozni? És ki mondja majd ki ezt a vezényszót? Gyurcsány? Donáth? Gyöngyösi? Vagy valaki, aki még meg sem érkezett? Megváltóra várunk, aki majd mindent megold helyettünk? Deus ex machina? Ugyan már, ne áltassuk magunkat, ne hazudjunk magunknak újra és újra! Ideje lenne végre tükörbe nézni!
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
