Kínálhat-e a címben nevezett párt catch-all politikájával valódi alternatívát a Fidesz és a Mi Hazánk szavazóinak, valamint azoknak a magyaroknak, akik eddig inkább hátat fordítottak a közéletnek? – erre a kérdésre keresem a választ elemzésemben.
Magyar Péternek pár hónap elég volt rá, hogy a Tisza Pártot a második legerősebb magyar politikai erővé, majd kormányváltásra esélyes párttá tegye. Fontos és közérdekű kérdés, hogy vajon csupán lassan elsimuló politikai hullámról van szó, vagy valódi kormány- és rendszerváltó erőt látunk szinte a semmiből kiemelkedni?
Miközben a politológusok és elemzők többsége hajlamos egyszerűen az „Orbán, takarodj!” üzenetre redukálni a Tisza mondanivalóját, érdemes megnézni, mit is ígér valójában a párt programja. Elemzésemben ezért bemutatom, hogy a párt nemcsak korrupcióellenes üzeneteket hangoztat, hanem mára már családpolitikai, gazdaságpolitikai és külpolitikai elképzelésekkel is rendelkezik. Ezek ráadásul sokszor nem igazodnak sem a Fidesz, sem a hagyományos ellenzék, sem a Mi Hazánk céljaihoz. Ahhoz, hogy a pártot, avagy a Tisza-jelenséget minél jobban megérthessük, tisztázni kell a politikai térképen való elhelyezkedését.
Kommunikációs trükk és politikai valóság
A Tisza a tavalyi uniós parlamenti választásokat követően az Európai Néppárt frakciójához csatlakozott, vagyis önmeghatározása szerint „se nem jobb, se nem bal” szlogenje ellenére egyértelműen a középjobboldali, kereszténydemokrata vonalhoz köti magát. Programjában – bár a fideszes jellegű kommunikáció ezt próbálja eltakarni – hangsúlyosan jelenik meg a családpolitika erősítése, a határon túli magyarok – főként a kárpátaljai közösség – támogatása, valamint a migrációs kvóták elutasítása és a határkerítés fenntartása. Mindez erősen jobboldali retorika. Ugyanakkor ott van a minimálbéreseket segítő adócsökkentés, a szupergazdagokat sújtó vagyonadó, a családi pótlék megduplázásának terve vagy az alapvető élelmiszerek áfamentessége – ezek pedig inkább baloldali, redisztribúciós elemek.
Ez a kettősség vetette fel sokaknál a kérdést: lehet-e egy párt egyszerre jobboldali és baloldali? A Tisza válasza: lehet – mert ők „csak magyarok”. A sokat idézett szlogen a jelek szerint egyszerre kommunikációs trükk és valós politikai tartalom.
A nyugat-európai pártok példája
Hogy ez a politika, vagyis a Tisza-jelenség hosszú távon sikeres lehet-e, annak eldöntéséhez érdemes megvizsgálnunk a hasonló jellegű nyugat-európai pártok sorsát. Például Emmanuel Macron En Marche! mozgalma Franciaországban ugyanezzel a „se nem jobb, se nem bal” jelszóval nyert választást 2017-ben, míg Olaszországban a rendszerellenes, ideológiai határokat átlépő politika élére álló Öt Csillag Mozgalom gyors felemelkedését hasonlóan gyors hanyatlás követte. A spanyol Ciudadanos hiába indult középről, a végletesen és számára végzetesen kétpólusúvá vált politikai rendszer hamar elvette tőle a levegőt. A Tisza tehát nem előzmények nélküli, és a nemzetközi összevetésből tanulságos kérdések adódnak: képes lesz-e tartósan megerősödni, és kormányt, saját ígérete szerint rendszert váltani, vagy csupán egy látványos epizód marad a magyar politikában?
A 2026-os választások fő kérdése, hogy az előttünk álló közel 200 napban a Tisza tudja-e megszólítani a jelenleg a Fidesz és a Mi Hazánk felé húzó jobboldali és a politikától eddig távol maradó szavazókat, vagy inkább a két parlamenti párt.
A választói bázis felől nézve összetett a kép. A Fidesz szavazói számára vonzó lehet a családpolitika erősítése és a migrációellenesség, amennyiben a fideszes média jelentős részének állításai ellenére elhiszik annak valószerűségét. A kiábrándult fideszesek számára igazi hívószó lehet a korrupció elleni fellépés ígérete, ugyanakkor közülük sokan gyanakvással figyelik az euró bevezetésének szándékát vagy az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. A kormány agresszívabb külpolitikai, mondhatni „szijjártói” retorikájához szoktatott, konfrontatív stílust kedvelő szavazóknak a Tisza kompromisszumkeresése ráadásul könnyen gyengeségnek tűnhet.
A Mi Hazánk szavazói közül ugyancsak sokakat megérinthet a nemzeti retorika, a határon túliak támogatása vagy a migrációellenesség, amennyiben azokat őszintének gondolják. Más nemzeti radikálisok viszont egyértelműen és ab ovo elutasítják az EPP-tagságot, az EU-pártiságot és a karakánnak, szókimondónak tekinthető Mi Hazánk-os stílushoz képest sokkal mérsékeltebb hangnemet – számukra a Tisza egyszerűen túl „puha párt”.
Nem szabad elfeledkezni a harmadik, talán legnagyobb létszámú csoportról, vagyis a politikától eddig távol maradókról sem. Az ő számukra a Tisza a korrupcióellenességével, a kompromisszumkereső, de nem konfrontatív stílusával a megszokott szólamokhoz képest új hangot jelenthet. Közülük sokakat éppen az vonzhat, hogy a párt – legalábbis eddig – nem kívánt részt venni a fárasztó és sokakat elidegenítő „kultúrharcban”.
(Az évtizedek óta tartó kultúrharc és közéletünk egyik legfőbb kérdése napjainkban a „gender” kérdéshez és kétségtelenül létező LMBTQXYZ-lobbihoz és nem utolsósorban a Pride-hoz való viszonyulás. A Tisza egyértelmű állásfoglalásának hiánya minden felsorolt csoportra másként hat.)
A Tisza növekedési plafonja még ismeretlen, ellentétben más pártokéval
Döntő kérdés tehát, hogy vajon a Tisza catch-all politikája – amely egyszerre próbál szólni bal- és jobboldaliakhoz, mérsékeltekhez és radikálisokhoz – fenntartható lesz-e hosszabb távon az egyre inkább kétpólúsúnak tűnő magyar közegben? (Hogy mit jelent a catch-all jellegű párt a politológiai szakirodalomban, és mennyire működőképes a külföldi példák alapján és a nemzetközi térben, azzal az elemzésben foglalkozom.)
A jelek szerint a párt – ellentétben a Fidesszel és valószínűsíthetően a Mi Hazánkkal - még nem érte el növekedési plafonját. A hasonló nemzetközi mozgalmak sorsa azonban arra figyelmeztet: a gyors felfutást könnyen követheti gyors visszaesés, ha nem sikerül világos ideológiai kapaszkodót, tartós politikai identitást kínálni a szóba jöhető választóknak.
A parlament összetételéről szóló 2026-os nagy döntésig hátralévő alig 200 nap kérdése már nem az, hogy a Tisza tényező-e a magyar politikában, hanem az, hogy képes lesz-e valóban átalakítani a politikai térképet, vagy csupán átmeneti kihívója a Fidesznek.
Elemzésemben mindezért részletesen bemutatom, hogy
melyek a Tisza párt ellenkező híresztelések ellenére mégiscsak létező és folyamatosan alakuló programjának sarkalatos pontjai, és azok közül
melyek vonzhatják a Fidesz és a Mi hazánk szavazóit, és azok
hogyan hathatnak a jelenleg még kevéssé elkötelezett, bizonytalan állampolgárokra;
mely elemei váltanak ki heves elutasítást a különféle társadalmi csoportokban;
és miért lehet sorsdöntő, hogy a politikától eddig távol maradó magyarokat mennyire tudja megszólítani.
