A Magyar Hang augusztus 14-i számában jelent meg a Mi lesz a rókákkal? És mi a kotorékozással? című írás, amelyben e vadászati eljárás egy művelője fejti ki, hogy a módszer mennyire humánus. Nos, nem az!
Először is tisztázzuk, hogy miről is van szó: vannak olyan ragadózók, amelyek földalatti odúkban élnek (tipikusan ilyen a róka és a borz), a speciálisan kiképzett kutyák ezekbe az üregekbe mennek le, hogy ott helyben tartsák vagy megöljék az ott lakókat. Az csak ideális esetben lenne igaz, hogy a préda és a kutya között nem jön létre kontaktus. Elvben ugyanis, ha a kutya beszorítja a vadat, akkor a vadász őt kiássa, majd dönt, hogy az odúban lévőket lelövi vagy befogja, netán elengedi. (Az utóbbiban nem igen hiszek, ha nem akarják megfogni-elpusztítani, ugyan minek kellene kiűzni az otthonából.) Szintén elvben a befogott állatot át is telepíthetik, de ennek megint csak kicsi az esélye, hiszen a cikkben is idézik, hogy az okosok szerint csak rókából évente kilencvenezer (!!) példányt kell kiirtani, hogy az állományt a valakik által megfelelőnek ítélt szinten tartsák. (Az már önmagában is erősen vitatható, hogy ki mit tart túlszaporodásnak, vagy ki hogyan határozza meg annak mértékét. Az mindenesetre mellbevágó, hogy egy állítólag ötvenezres állományt akarnak fenntartani, kétszer ennyi állat minden évben történő elpusztításával.)
Visszatérve az ideálisnak mondott eljáráshoz: a sarokba szorított – és gyakran kölykeit védelmező – állat nyilvánvaló életveszélyben van, kegyetlen stresszt él át, igen hosszasan, amíg az állítólagos ásás tart. Márpedig hatályos törvény (1998. évi XXVIII.) mondja ki, hogy az állatok érző lények, ennek megfelelően joguk van az egészséges és biztonságos élethez, ezért tilos őket bántani vagy kínozni. A valóságban ráadásul igenis gyakran kerül sor a préda és a kutya közötti harcra, ami nemcsak a rókát, borzot, aranysakált, mosómedvét teszi ki sérülés vagy akár halálos sebesülés lehetőségének, hanem a vadászebet is! (Személy szerint nem igazán látom az ilyen harc és az okkal-joggal tiltott állatviadalok közötti különbséget.)
A kotorékozás melletti érvként elhangzik az is, hogy ha nem így gyérítik a vadállományt, akkor marad a fájdalmas kínhalált okozó méreg, fagyálló, hurok. Hát ez aztán igencsak fura okfejtés: egyfelől kimaradt a lehetőségek közül a puskás vadászat, másfelől pedig aligha indok a kegyetlenkedés mellett, hogy mások még sokkal kegyetlenebbek. A méreg, a fagyálló, a hurok használata nettó bűncselekmény!
Ha elfogadnánk, hogy milyen óriási mértékű a vadak túlszaporulata, akkor is lenne az problémára kézenfekvő (és kipróbált, jól bevált) megoldás: a cikk is említi, hogy a rókákat hosszú évtizedek óta sikeresen immunizálják veszettség ellen nekik kiszórt, gyógyszertartalmú tápokkkal.
Tessék mondani, mi akadálya lenne ennek mintájára fogamzásgátlót juttatni az állatokba?
Végül még egy eretnek gondolat: attól, hogy valami hagyomány, még nem biztos, hogy megőrzendő érték.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
