„Barátaim! Itt az ideje, hogy összeszámláljuk a hűségeseket, a még nyitott lélekkel és emberi arccal tüntetőket”
Eljátszom a gondolattal, hogy miket kérdezne a költő? Miért fontos Bérbaltavárnak, Nagytilajnak, Vasvárnak, a Hegyhátnak, a hazának? A költő együtt élt a pillanattal, de mindig az öröklétre is függesztette a szemét. A jobbért lázadás a költőnek alaptulajdonsága volt. Az értelmiség (elavult?!?), az értelmesen gondolkodó ember felelősségére hív fel állandóan. Gyönyörű bűn című versében írja:
„Torkig hull a koronatűz,
derékig füröszt a fájás;
szenes húsomba kényszerítik
fogaitok árulását.
A homlok nem perzselődik,
idegeim rághatatlanok;
hát iszonyúbb kínt viselek
annál, mit reám szabtatok.
Gyönyörű bűnt hagytam rátok,
a lázadást, mely több mint Dózsa György;
mit bánom, ha több az áruló,
de lázadót is teremjen e föld!”
A kérdés az lázadás? A lázadás az bűn ? Milyen kérdéseket tenne fel? Ember! Szereted-e az otthonod, a hazád, miközben már a mars felé tervezed a hétvégédet? Van-e értelme a hűség, konokság, makacsság szavainknak, és ha igen, ugyanazt értjük-e mindannyian?
Petrik Béla írja a költőről: „Szentségtörő módon vallotta, hogy a politikában nem szabad hazudni.”
„…a parlament nem foglalja el már azt a magas helyet, mint azelőtt. Minden néposztályból állandóan kitör a megvetés kifejezése a parlament s a képviselők ellen… A nép érzi, hogy a politikában ma nincs őszinteség… A demokráciában senki sem a lelkiismeretének, hanem mindenki a nép kegyeinek felelős. Ma mindenki egocentrikus életet él: a hivatalokban amerikáznak: az ország ügyei pártérdekek mögött lapulnak el: a kötelességtudás és a köz iránti őszinte érdeklődés, az önfeláldozó szeretet az ember- és honfitárs iránt néhány idealista kivételes előjoga.” Ezt írta a két világháború között Bangha Béla.
Nagy Gáspár megkérdezné, hogy a 100 éve leírt kritika nem aktuálisabb-e, mint valaha? Felelősségre vonná-e a ritkán és gyakran hazudozókat?
Megkérdezné-e, hogy miért nem egységes kritériumok alapján értékel mindenkit a hatalom? A saját értékrendjében lévő csapatnak tenne-e fel kényelmetlen kérdéseket? Miről? Nemzetről, hazáról, hűségről, idegenekhez való keresztényi viszonyról?
A kereszténység álruháiba öltözött embereket megkérdezné-e a hitükről?
Muszáj-e igazodni a politikailag korrekt közbeszédhez minden megszólalónak?
Miért kell mosolyogni hazugul egymásra?
Miért nem igenek az igenek, és nemek a nemek?
Miért is és talán szavakat használ a ma embere ezek helyett?
Miért nem merjük kimondani a retteneteket is, ahogy Illyés a Bartók versében mondja?
Mi lesz Nagytilajjal és Bérbaltavárral?
Mi lesz az idős emberekkel?
Mi lesz a magyar faluval?
Lesz magyar falu, vagy nézzünk szembe a realitással, a rettenettel, mert ha azt kimondjuk (ismét Bartókkal szólva), akkor talán utat is találunk?
A szülőföld megtart-e bennünket?
Van-e hűség a hazához?
Mennyi fiatal hagyta itt végleg az országot?
Mennyien akarnak visszajönni?
Nem idejétmúltak-e a kérdések?
Hiányzik-e a ma emberének a misztikum?
Fontosak-e a meg nem magyarázható, csak a hit világába sorolható ügyek?
Miben hiszünk?
Miért nem hisszük el, hogy kapcsolatok, protekciók, párthovatartozások nélkül, csak MUNKÁVAL lehet érvényesülni Nagytilajon, Vasváron, az országban?
Miért nem tudunk a jó ügyek mellé odaállni csupán a DOLOGÉRT MAGÁÉRT!???
Miért hagyjuk rozsdásodni, aztán szétmállani a szavainkat?
Meg merik tenni közösségszervezők, népművelők, polgármesterek projektekben, hogy rendezvényeket adnak ki külső cégeknek, amikor a projekt filozófiája éppen arról szól, hogy a közösségi akaratot és cselekvést kell erősíteni. Ez már a BŰN kategóriája. Nagy Gáspár biztosan szóvá tenné. Megkérdezné, hogy mindig csak az indikátorok a fényképek, a jelenléti ívek a fontosak, és a tartalom nem számít???
Miért kell a múlt értékeit negatívra szajkózni csak azért, mert egy másik rendszerben valósultak meg?Miért nem tesszük szóvá a társadalmi hierarchiába elfoglalt helyektől függetlenül a hibákat?
Miért nem büntetjük nagyobb mértékben a főembereket, ha mulasztanak, vagy ha súlyosan vétenek a közjó ellen? Ezer esztendeje egy szegény tolvajnak a kezét vágták le, míg egy gazdagabb úr akár az életével is fizetett ugyanazon bűnért. Mai világunkban ez fordítva működik. Nagy Gáspár biztosan megkérdezné, hogy Miért? Nincs ez jól.
Miért járatódott le a függetlenség fogalma? Az értelmezésében segít a legismertebb költőnk, Petőfi!
„……..Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
„»Koldusbot és függetlenség!«”
Ez légyen jelszavad….”
Hova lett az értelmiségi magatartás, amely mindig ellenzéki a szó nemes értelmében, ahol nem valami ellen, hanem valamiért lázad? Miért nem tesszük szóvá a helyi és hazai visszásságokat József Attila-i értelemben, hogy „Érted haragszom, nem ellened!”? Véreim, magyar kannibálok, miért zabáljuk egymást fel ?
„Mint a békebeli
kannibálok
egymást zabálják
föl a barátok
mintha nem volna
már ki ellen
hurrá hajrá most
egymás ellen!”
(N.G. 1989. Eltelt egy krisztusi kor. )
A lázadás több mint Dózsa György.
Azért, mert nem tapsolok, a mindig tapsolókkal együtt miért leszek ellenség?
Hajlandó vagyok-e fecsegés helyett beszélni?
Miért nem hallgatom megértő füllel a másik embert, talán akkor ő is meghallgatna engem?
Mi a szabadság?
Hol a határ a mindent ki lehet mondani állapot és a másik embert tiszteletben tartom mezők között?
A mai virtuális kor hogyan teheti emberebbé az embert, hogy azt a jóra használja?
Van-e értelme a kérdéseknek, amikor már egy fényképpel is manipulálhatóak vagyunk?
„Nem idomultam, nem azonosultam, ahova nem hívtak oda nem tolakodtam.” N.G.
Marosits József ezt így mondta : „Ha nem azt teszed, amit tesznek a nagyok, kivetnek mint test az idegen anyagot.”
Miért fontos nekünk Nagy Gáspár?
Abban erősít bennünket, hogy ne merjünk félni. Mondjuk ki racionálisan, de szenvedéllyel a visszásságokat, amiket mi annak tartunk. Ne féljünk attól, hogy tévedhetünk, de a jóra irányuló szándék, ha bennünk van, akkor előbb-utóbb megértenek bennünket. Beszéljünk azzal, szólítsuk meg azt, aki nem ért minket. Keressük meg a közös nevezőt. Ebben segít Nagy Gáspár. Ügyek mellé kell állni, nem táborok és személyek mellé. Focizzunk a pályán úgy, hogy a csapatok betartják a játékszabályokat, és a bírók nem hagyják, hogy lejtsen a pálya. Ha pedig hagyják, akkor le kell cserélni a bírókat.
Úgy gondolom, hogy Nagy Gáspár feltenné e kérdéseket, vagy mindenképpen azon lenne, hogy fel lehessen tenni őket, hogy bátran merjünk kérdezni. Miért fontos nekünk N.G.? Azért, mert úgy tudott a hétköznapi valóságban élni és gondolatokat közölni, hogy ismerte a múltat, tudta, hogy honnét jött, és azt is látta, hogy hova akar tartani. Bennünket arra ösztönöz, hogy keressük és tudjuk az értékeinket akár gyötrelem árán is.
2022. 06. 27. Vasi Hegyhát
