A válasz nem bonyolult. A mindenkori kormány, szimpatizánsainak, orvosoknak, művészeknek szabad, de akik másként gondolkodnak, tilos. Nem is kellene feltétlenül „slam poetry” stílusban megfogalmazni mondanivalónkat, de mikor a falhoz vagyunk szorítva és nem lehet saját véleményünk, akkor előbb-utóbb kiszakad belőlünk egy trágárság. A rendszerváltozás előtt ez nem volt probléma, mert egyből fogdába kerülhetett a békés tüntető, ha így beszélt. Nem azért, mert csúnyát mondott, hanem azért, mert az uralkodó rendszer ellen beszélt. Ez a demokráciában már kellemetlen lenne.
Az első izgalmas áttörés 1989-ben történt Nagy Imre újratemetése idején, amikor egy ifjú vagány egyetemista nem a genitáliáit ajánlotta fel csemegének, hanem egyszerűen csak földbe döngölésről beszélt. Persze mi, keresztények, velem együtt ugyancsak örvendeztünk a szavak hallatán, hiszen hosszú éveken keresztül partvonalra szorítva éltünk kis hazánkban. Igaz, a gyilkosság bűn, és ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel igéről szólt a tanítás; de egy kis döngölés, legalább kimondva, kétségtelen valamennyiünknek jólesett. Ha Pankotai Lili akkor mondta volna el beszédét, ma már köztiszteletnek örvendő igazgatónő lehetne az egyik felekezeti gimnáziumban.
De sajnos az idők változtak, a stílusok is erodálódtak. A sor Antall József fikázásával folytatódott a parlamentben, míg nem sikerült meghonosítani a „slam poentry-t” Magyarországon. Az ifjú titánok, hasonlóan a szabad demokratákhoz, behozták a „stílust”, ami eddig csak a sörözőkben és a Beatrice bulikon volt hallható. Miért nézzük el és felejtjük el nekik? Talán mert ők lettek az ország első emberei. Igaz, ők ezt rafináltságból már nem használják, nem slamkednek, de firkászaik megteszik helyettük a Hír Tv-ben vagy más kereskedelmi csatornán, hogy nagyobb legyen a nézettség és messzebb repüljön a hang.
Sajnos a slam-stílus tökéletes polgárjogot nyert a parlamenti beszédek sokaságában, jobbról egészen a baloldalig. Pankotai Lili megnyilatkozása valóban nehezen védhető, de Heidl György megállapításával egyetértek: „egy öntudatos tinédzser szabadszájúságáról van szó”, aki végső elkeseredésében, megfeledkezve önmagáról, keményen beszólt. Valami hasonló dolog történt Simicska Lajos esetében is, amikor a milliárdost szolgálataiért a falhoz nyomták, és kiszakadt belőle, hogy OV egy g…!
Hodász András ragyogóan képviselt egy újfajta retorikai stílust, még csak nem is „slam poetry”, hanem keresztények számára is elfogadható formában, mégis könyörtelenül eltaposta a hatalom, bedöngölődött a firkászoknak kiadott impulzusoknak köszönhetően. Hodász szereplésére talán a cenzúra emberei mondtak egy „most kapd be” kijelentést a zárt ajtók mögött.
Kinek engedélyezett és kinek nem a „slam poetry”? Heidl György nagyszerű interjúja a Válasz Online felületén még irritálóbb lehet, mint egy „kapd be” beszólás. Ő valóban esztétikai alapon tárgyalta az ügyet, de gyanítom, hogy hamarosan Hodásszal találkozik majd a tatamin. Talán azért, mert a múltból életre merte kelteni Órigenészt és Pázmányt, és ezzel a képmutató erkölcsiség bizonyos fokig talajt vesztett. Már várom, hogy a Hír Tv mindent megmondó embere miként fogja ezt kommentálni, a maga fölényes, cinikus, mindenkit félresöprő stílusában.
A szerző szerzetes
