Az adriai nyaralásból hazatért Orbán Viktor a lovak közé csapott, de mi van, ha a lovak megmakacsolják magukat? A Fidesz elnöke észrevehetően magához tért az áprilisi vereséget követő kábulatból, amit ő a 16 év kormányzás okozta fáradtsággal magyaráz. Eddig azonban keveseket győzött meg arról, hogy pártja képes egy újabb választási győzelemre, vagy arról, hogy van stratégiája a másik féllel szemben a megszokott gyűlöletkeltésen kívül.
A Fidesz ötszáz megmaradt funkcionáriusa előtt elhangzott beszédét így is nagy érdeklődés előzte meg. Talán még a szokásosnál is nagyobb, hiszen a volt kormánypárt látványos széthullásának megállítására is ez volt az egyik utolsó alkalom. Csalódásról nem érdemes beszélni. A csalódást nagy várakozásnak kell megelőznie, de ilyesmiről már nem volt szó. Ha Kötcse nem jött össze, az már nem annyira Orbánon múlik, mint inkább pártjának leromlott állapotán. Azon már egy zseniális mesterterv sem feltétlenül segített volna, de ilyesmi a jelek szerint nem született.
A Bayer-show különkiadásában elhangzott vasárnapi interjúból ítélve a kötcsei beszéd legfontosabb tételei csak egy szűkebb kör, az abszolút tántoríthatatlan NER-hívők megtartására alkalmasak. Nehéz elképzelni, hogy a szélesebb közvélemény elfogadjon olyan, a legszelídebb jelzőkkel is költői túlzásnak minősíthető kitalációkat, mint hogy az országnak „agresszív, radikális, kommunista kormánya van". E minősítés mellett az elegáns zakóban megjelenő Bayer Zsolt kérdéseire válaszolva Orbán csak elhasznált, közvélemény-megosztó érvekkel szolgált: Magyarország a NER előtt Brüsszel gyarmata volt és most újra az lett, az új kormány önkényuralmi rendszert vezetett be és ÁVH-t állított fel a leköszönt kormány semmiben sem vétkes vezető elitjének üldözésére, nem hozott haza európai pénzeket, az euró bevezetésére se szükség, se lehetőség, stb. Ígéretként pedig annyi, hogy ha még egyszer újraválasztják a Fideszt, akkor „lesz munka, lesz jó fizetés". Egészségügyről, oktatásról, gyermekvédelemről, közlekedésről, az ország valós problémáiról egy árva szó se...
Orbán igenis harcolni akar
Hátborzongató élmény látni a jólöltözött hölgyeket, urakat, az ötvenmilliós kocsiban érkező „művészt”, a tizenéve havi milliókért uszító béres igriceket, amint örvendeznek a készülő harcnak. Amely persze szabadságharc, mi lenne más.
A Fidesznek még a szervezeti bomlás után is jelentékeny tömegbázisa van. A drasztikus létszámcsökkenés, amely a legutóbbi Kossuth téri tüntetést jellemezte, csak az aktivitás, nem pedig a lojalitás hiányát mutatta. Ha Rákay Philip 2002. április 13-án nem lódított volna akkorát, a „kétmillióan vagyunk" felkiáltással, most azt mondhatnánk, hogy mintegy százszor voltak kevesebben a Kossuth téren, mint negyedszázaddal ezelőtt. A kötcsei beszéd csak a szűk pártelithez szólt, de ez sem feledtetheti, hogy még mindig egymillió fölött van azon honfitársaink száma, akik sok éven át bálványként tekintettek a szónokra, és ez így is marad, amíg a NER propaganda gyárai által felépített „valóságot" fel nem váltja számukra is a Radnai Márk által emlegetett „új valóság". Hogy a megreformált és függetlenné nyilvánított közmédiának sikerül-e ilyet létrehoznia, az még a jövő zenéje, de a hétvégén meghirdetett ellenzéki propagandaháború még így is legfeljebb a megosztottság konzerválására elég. Egy bukott párt újjáépítéséhez kevés.
A párt visszatérését illetően Orbán Kötcsén nem tudott új elképzeléssel szolgálni. Helyette Békés Márton, aki a sajtóban a nem feltétlenül kitüntető „Schmidt Mária alideológusa" címet érdemelte ki, valamiféle „mozaikjobboldal" koncepcióval állt elő. Ami nem más, mint a Fidesz darabokra hullásának beismerése. Hiszen ő sem tudja elhitetni, hogy a Navracsics Tibor-, Bóka János-, Lázár János- vagy KDNP-féle, egymáshoz nem illeszthető mozaik darabokból egységes és ütőképes politikai mozgalom keletkezhet. Ennél még „a szabadság koalíciója" elképzelés is jobban hangzott, amit Bóka János frakcióvezető vetett fel a kötcsei piknik előtti órákban, vagy a „nemzeti ellenállás" sürgetése, amiről Menczer Tamás beszélt. És ezek sem érték el a korábbi „digitális harcosok klubja" vagy a „védvonal" színvonalát, noha utóbbiak működőképessége sem terjed túl az internetes trollkodáson. Az újjászerveződési stratégia helyett kiókumlált lózungok közül egyik sem hangzik elég meggyőzően ahhoz, hogy a Fidesz megmaradt követői higgyenek a feltámadás lehetőségében. Orbán a lovak közé csapott, de maga sem lehet biztos abban, hogy a párt mélyen sárba süppedt szekere ettől megmozdul.
