A mi Fordunk maga is sokat tett azért, hogy a hangsúlyt áthelyezzék a szépségről és az igazságról a kényelemre és a boldogságra.” (Aldous Huxley: Szép új világ, 1931)
Politológusok, közvélemény-kutatók, újságírók magyarázzák, miért hasalt el ennyire az ellenzék. Sok szó esik a nagyváros- (ugyan már, Budapesten kívül hol van nagyváros ebben az országban?) vidék ellentétről, iskolázottságról, hogy lejtett a pálya, még a fű is kampós volt – és még sorolhatnám.
Gyakorlatilag az összes megközelítés hibás, bármilyen okos emberek is írják, elemzik, ugyanis mindenki a politikából indul ki a saját prekoncepciói alapján. Pedig a dolog sokkal egyszerűbb: az embereket nem az elvek irányítják. Az átkosban még a kisiskolások is fújták a marxi szentenciát, miszerint a lét határozza meg a tudatot. És ha a fideszesek kommunistázzák mindazokat, akik nem értenek velük egyet, hát üzenem, hogy ma Magyarországon Marx elvtárs legjobb tanítványa Orbán Viktor.
De lássuk a tényeket! A Nyugat-Dunántúl egy 180 lelkes falujában vagyok gyüttment, igaz, már 32 éve. Ahogy az öregek meghaltak, gyerek meg nemigen volt, ez a csöpp falu elfogyott 130–140 főre. Hiába a pazar környezet, a nyugalom, a szomszéd falu már Ausztria, a kisváros és a megyeszékhely még busszal is elérhető közelsége, a falu csak fogyott, kis túlzással a házak negyedén kint volt az eladó tábla. Aztán az országban elindult egy belső migráció, és ez a vidék fölértékelődött. Itt tényleg csak az nem dolgozik, aki nem akar. És a lényeg: csok, babaváró hitel stb. Ma nincs eladó ház a faluban, és 37 (!) 14 évnél fiatalabb gyerek van, nem ritkák a 3-4 gyermekes családok. Ők kire szavaztak?
Presbiter vagyok. Megújult a templomunk, a két szórvány templomát és gyülekezeti házát is föl lehetett újítani, ugyanígy szépülnek a környékbeli katolikus templomok és közösségi terek is. Lehet élcelődni, hogy rozzant falvak (mondjuk, ez itt nem jellemző), csilivili templomok: de a papok, egyházi elöljárók, gyülekezeti tagok kire szavaztak?
Hónapokon keresztül dolgoztam restaurátorként a győri bazilikában. Csúcsidőben dolgoztunk ott 30–40-en. Mindenki elmondta, hogy 2007–08 körül nagyon szűkös idők jártak. Intelligens, olvasott, világlátott emberekről beszélek, akik bizony nagyon nem szeretik, ha megmondják a véleményüket, mint Besenyő Pista bácsi Boborjánnak. De ha a választás szóba került, csak az jött elő, hogy most bőven van munkám! Ők vajon (esetleg jobb meggyőződésük ellenére is) kire szavaztak?
A testvérem, aki egy komoly építészirodát vezet, Fidesz-szavazó. Nem értünk egyet, de ő több tucat emberért felel, és nem győzik a munkát, miközben tizenöt évvel ezelőtt a túlélésért küzdöttek. Ők és az építőiparban dolgozók kire szavaztak?
Kutatók, művészek, a szellemi elit, akik stallumokat, egzisztenciát kaptak a Fidesztől, kire szavaztak? Orbán Viktor szép lassan kiépítette az NFR-t, azaz a „Nemzeti Függőség Rendszerét”. Amiket példaként felhoztam, a valóságnak csak egy olyan szelete, amelyben én is benne vagyok. De ha tágabban megnézzük, akár a pedagógusok, állami tisztviselők tízezreit, akik függnek az NFR-től, ők vajon kire szavaztak?
Ha mérlegre teszem a Fideszt és az ellenzéket, azt kell mondanom, hogy a szívem szerint az ellenzékre, de az eszem szerint a Fideszre szavaztam volna. Én is tragédiaként éltem meg az újabb kétharmadot, de ha a munkáimat és a lehetőségeimet, a gyerekeim lehetőségeit nézem, hát nem dőlök a kardomba. És én az elveim szerint szavaztam, mert hatvan elmúltam, és megengedhetem magamnak.
Olümposzi magasságból lehet letekinteni, és megmondani a frankót. De szeretném tudni, hogy a politikusok és megmondóemberek közül hányan élnek az emberek között? (Tisztelt Újságírók! Önök közül hányan élnek falun, és aki igen, meg tudja mondani a szomszédai nevét, részt vesz-e a helyi közéletben? Mert csak az az ember lesz helyben hiteles, akit ismernek és elfogadnak. Elmenni valahova egy-két napra, és leírni a sommás véleményünket, ez édeskevés.)
És még valami. Az iskolázatlan emberek utálják az értelmiségieket. Fixa ideájuk, hogy azok semmit sem csinálnak, és ezt ők is meg tudnák csinálni. (Az a hülye tanár nem is dolgozik, három hónapig nyáron csak a hasát vakarja.) Ez sajnos nagyon régi ellenszenv a nadrágosok iránt. Hogyan is gondolták szegény tanárok, hogy rokonszenv fogja kísérni őket? És ilyenkor jön a nép egyszerű fia! Igaz, hogy hetvenezer forintos csizmában, márkás farmerban, de disznót vág mulatósra. Kolbászt tölt. Kisüstivel koccint. Átad. Üdvözöl. Megfedd. Leszögez. No, ez hihető.
Apósom ács volt, nem sokba vett mint értelmiségit. Akkor fogadott el, amikor egy fél nyáron megpucoltam neki két kocsi bontott téglát, amiből a garázs készült, majd elmentem vele hétvégeken tetőt kötni. Azóta nekem is ez a heppem. Minden fényképen a közszereplők kezét nézem. Azt a sok puha, párnás kezet. Horn Gyuláé például olyan volt, mintha az ujjaiban nem is lett volna csont; és én nem is vagyok értelmiségellenes melós! (Apropos: Jakab Péter, milyen a kezed?)
Minden tiszteletem Márki-Zay Péteré, még ha sok mindenben nem is értek vele egyet. De ez az ember HITELES. Az ellenzék, aki ezt az embert félszívvel támogatta, és rögtön őt hibáztatta, teljesen lejáratta magát! Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, MZP, Pálinkás és Gémesi egy új jobbközép tömörüléssel sikeres tud lenni, hiszen őket fogják a legjobban nyírni, mint korábban a Jobbikot középre navigáló Vona Gábort. De nem szabad föladni! Szívleljék meg a leírtakat, tessék elkezdeni a romokon építkezni, és fölmutatni valamit nem csak a saját tábornak. Ehhez kívánok üdvöt s munkakedvet!
P. s.: ha Orbán Viktornak lenne annyi esze, hogy szép lassan kihátrálna Putyin és a Kelet mögül, ha rendbe tenné az EU-s kapcsolatokat, ha beáldozna néhányat a legutáltabb kegyencek közül, ha hagyná, hogy ne kelljen kikapcsolnom a rádiót, amikor „híreket” mondanak: nos, akkor 2026-ban négyötödöt is szerezne, Savoyai Jenő lovas szobrát pedig lecserélnék (a CÖF kezdeményezésére).
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/18. számában jelent meg április 29-én.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
