A 2026-2030-as parlamenti ciklus egy 3+1-es felépítésű ciklus. Ez azt jelenti, hogy 2029-ben önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választás lesz, majd gyakorlatilag kampányszünet nélkül 2030-ban országgyűlési választás következik. Ez egy más pálya, mint a 2022-2026-os, amikor a ciklus felénél volt egy önkormányzati-, illetve EP-választás, és az ott megszerzett mandátumokra és pénzre építeni lehetett. Aki 2030-ban indulni akar, annak már 2029-ben is ott kell lennie, és eredményt kell elérnie.
Mondanom sem kell, hogy Fidesz és a Mi Hazánk esetében minden adott egy választási induláshoz. Nekik van pénzük, vannak működő alapszervezeteik, adatbázisaik, potenciális jelöltjeik, már birtokolt mandátumaik, médiájuk – és ezek a dolgok a parlamenten kívüli világban ma látványosan hiányoznak. Sok ember elképzelni sem tudja, hogy mibe kerül egy párt minőségi értelemben is észlelhető működtetése, milyen erőforrás igénye van egy ember felépítésének, milyen ehhez 1-2 millió forintos PR-cikkeket kifizetni, rendezvényeket szervezni; és amikor arról beszélünk, hogy kellene valami, ami a Tiszával és a Fidesszel szemben is valamiféle alternatívát nyújt, akkor eléggé szűkös a kínálat. Az ügyben nem nevezném opciónak a 2026-ban látványosan visszalépett és megbukott pártokat, politikusokat, mert nekik le kell tenni egy ajánlatot a társadalom elé. Ilyen háttérrel erkölcsileg lehetetlen lesz hitelesen a Tisza Párt ellen beszélniük (feleslegesen lenne két Tisza, pláne úgy, hogy az egyiknek állami támogatása sincs), és bizalmi hitelük sem lesz azok előtt, akiknek dolgozniuk kellene a pártban a jelöltségért, szponzorálniuk kellene a kampányt és a munka dandárját el kellene végezniük.
Tetszik vagy sem, aki 2029-ben EP-listát akar állítani és 20 ezer ajánlást össze akar szedni, annak fel kell mutatnia minimum nagyjából 500, 2026-os viszonyok között is ténylegesen kompetens aktivistát, egy országosan ismert, egyedi arculatot, valamilyen, a Tiszával és a Fidesszel is szemben álló és alternatívát képző ellenzéki üzenetet, valamint egy ilyen kampányt kiszolgálni képes hálózatot. A jelöltjeit fel kell építenie, ki kell képeznie politikai értelemben, szerepeltetnie kell, országot kell járnia, és mindezt úgy kell megtennie, hogy közben a 106 egyéni választókerületben legalább 71-ben és minimum 14 megyében is jelöltállításra kell készülnie, ha listát és vele frakciót, illetve állami támogatást akar. Ezt pedig már el kellett volna kezdeni. Már ott kellene tartani, hogy az adott szervezetnek van médiája, abban dolgozik egy stáb, van programja, koherens mondandója, vannak alakuló és aktív alapszervezetei. És ami ma a legnehezebb: ehhez az egészhez van valahonnan pénze is.
Az NKA-botrány és a mindenféle egyéb kifizetőhelyek történetei két dolgot jól mutatnak. Az egyik az, hogy a színfalak mögött milyen összegek mozognak a politikában. Ezeken nem szörnyülködni kell, hanem bele kell abba gondolni, hogy a szórólap, az üzemanyag, a hirdetés, a rendezvény az nem csak időt jelent, hanem összegeket is, és aki ezeket nem tudja kifizetni, az kiárazódott a politikai piacról. Gondoljunk csak bele, a fizetett közösségi médiás hirdetések betiltása mit jelent annak, aki el szeretne indulni a nulláról. Amíg az átlagos szavazó nem ismeri a pártot, a programját vagy a politikusát, és csak egy ismeretlen nevet és logót lát, addig az a jelölt esélytelen, és amikor egy kampány árát össze kell adni, akkor az a jelölt részéről egy befektetés, amit meg kell alapozni. A második tanulság ennél is keményebb: ma igenis influenszereket és elérést kell építeni. Az a politikusjelölt, aki nem kezeli készségszinten a közösségi médiát, gyakorlatilag feleslegesen politikusjelölt. Tudni és merni kell kommunikálni, és nemcsak mennyiségileg, minőségileg is tartalmat kell gyártani egy extrém bántalmazó és a végletekig leegyszerűsödött közegben. A 2030. áprilisi választásokig még 44 hónap van hátra, a 2029-esig csak 34. Ez nem sok idő a feladat nagyságát nézve, úgy pláne nem, hogy az országban gyakorlatilag megszűnt a nem parlamenti pártok tevékenysége, és a teljes 2026 előtti politikus gárda vagy így vagy úgy, de kiírta magát a választható, legitim és nem parlamenti ellenzékiség köreiből.
Ezzel együtt álljon itt egy figyelmeztetés a választóknak is. A politika nem jószolgálati intézmény. Sosem volt az. Egy politikusjelölt általában munka, család, magánélet mellett igyekszik csinálni a közéletiséget. A saját pénzét költi, és egyedül vállalja azt a kockázatot, ami ma nagyon is létezik akkor, amikor valaki politikus akar lenni. Ha a társadalom azt hiszi, hogy a részvétele, áldozathozatala, befektetése nélkül majd neki felelős képviselete lesz, akkor nagyon nagyot téved. A 2026-os választás ezzel a hozzáállással azt jelentette, hogy állami támogatás nélkül maradt és gyakorlatilag megszűnt szinte az összes korábbi párt, és innentől kezdve az lesz a szavazólapon, aki meg tud mozgatni annyi pénzt, hogy oda tudjon kerülni. Az esély is csak ezen múlik, az összes többi épp olyan mese, mint az, hogy majd a semmiből hullani kezd a pénz, előlépnek szakképzett és motivált fiatalok százezrei vagy hazatelepülnek ide olyan emberek, akik most a hazainál magasabb életszínvonalon élnek külföldön. Lehet nyafogni ellene, de ha Magyarország lakossága nyitott és mindenki számára elérhető politikai életet, felelős és ténylegesen hozzáértő politikusokat, illetve társadalmi és gazdasági fejlődést akar, akkor hozzá kell szoknia, hogy ezt neki kell felépítenie és anyagilag megteremtenie. Ha ehhez ismét kényelmes lesz a publikum, akkor nem lesz joga panaszkodni, mert csak azt kapja, amit választott, és a kormányzaton sem lesz semmilyen társadalmi nyomás, mert nem lesz alternatíva, amit az elégedetlen szavazók választhatnak. Maximum a démonizált Fidesz és ennek a választásnak az igazi nyertese, a Mi Hazánk.
Némi pártigazgatói és szakpolitikai koordinátori tapasztalat birtokában mondom azt, hogy aki 2029 nyarán a szavazólapon akar lenni, annak legkésőbb 2027 tavaszán már aktívan szerepelnie kell. Akkor már el kell hangoznia az ajánlatnak 2029-re és 2030-ra is. Egy szakpolitikai program megalkotása a nulláról hónapokat, egyes területen akár éveket is jelent, ráadásul egy megfelelő és kellően komoly (erre napok alatt képes) szakember ingyen biztosan nem fogja ezt megcsinálni, arról nem beszélve, hogy a legjobb esetben is 2-3 hetet jelent az elképzelések egyeztetése és a mögöttes gazdasági folyamatok összehangolása az ország költségvetésével és jogrendjével. Szemben a Tisza Párt óellenzéki/eretnek pártoktól összemásolt, populista és a jelenlegi viszonyokból ki nem vezető programjával, 2030-ban már kevés lesz felmondani a szokásos ellenzéki lózungokat, amelyeket most érdekes módon a Fidesz is képviselni kezdett. Ha valakik, ők biztosan hangosabbak lesznek, mint egy új versenyző, ami ugyanezt mondja el. Egyedi és innovatív megoldásokra van szükség, amelyek nem 2022 előtt születtek, hanem a napjainkban. Aztán ezt meg kell ismertetni az emberekkel. A jelöltséghez véleményem szerint elengedhetetlen több tízezres követőtábor nem születik meg egyik napról a másikra – a Tisza Párt jelöltjeinek ezt csak alárakták –, ahogy az általános ismertség sem. Ezek nélkül viszont csak ellopható üzenet lehet, mandátum szinte biztosan nem lesz. Mindezek fényében én már őszintén hiányolom azokat a pultokat a közterekről.
A Hang.hu oldalon megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
A szerző oktatáspolitikus, a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) volt pártigazgatója
