Fiúgyermekeket nevelő barátaim kérdezik tőlem: „Minek kezdjen a fiam focizni, ha a külföldiek miatt úgysem fog játszani az első osztályban?” Persze erre mondom én, hogy a mozgás öröme, az egészséges életmód és a sport szemléletformáló ereje a fontos, és nem az első osztály meg a válogatottság. Ekkor furcsán is néznek rám, hogy miket beszélek, mert nekem mindig is az utóbbi volt a fontosabb. E nélkül a szemlélet nélkül nem tudtam, nem tudtunk volna olimpiai bajnokok lenni. A sport nagyon sok lemondással jár, a sportoló pedig ehhez a sikereiből merít erőt. Igaz, még így sem lehet minden magyar tehetségből első osztályú játékos. És a labdarúgásban napjainkban kevesekből is lesz első osztályú játékos. De miért van ez így?
Hiszen az elmúlt tíz évben – az adófizetőknek hála – rengeteg helyen újult meg a sportinfrastruktúra, több mint 700 új pályát adtak át, és 148 ezerrel több futballista lett Magyarországon. Közben a rendesen megfizetett edzők a legmodernebb edzéseszközökkel dolgozhatnak fiataljainkkal. Összességében elmondható, hogy a körülmények kiválóak hazánkban a minőségi utánpótlás-neveléshez, de az eredmények mégsem látszanak, valami nem működik jól a magyar labdarúgók képzésében. Tíz év alatt ugyanis már fel kellett volna nőnie egy generációnak, amelyik elárasztja Európa topcsapatait. De legalábbis a magyar NB I.-et. És paradox módon mi történt? Soha ilyen kevés magyar labdarúgó nem játszott az első osztályban, mint az elmúlt években. És mindennek tetejébe a nemzeti tizenegyben is egyre több a honosított (Leandro, Vinicius, Orban, Nego) futballista.
Idén januárban a magyar nemzeti bajnokságban a Kisvárda–Mol Fehérvár FC-mérkőzést elkezdő 22 játékosból összesen 2 volt magyar. A tavalyi szezonban a játékidő 42 százalékát külföldi játékosok töltötték a pályán. A taorendszer haszonélvezői, az U17 és U23 közötti magyar fiatalok pedig a teljes játékidő mindössze 17,3 százalékát kapták meg. Sok ez, vagy kevés? Összehasonlításképp Szerbiában – ahol az állam nem támogatja sok milliárd forintnyi közpénzzel az utánpótlás-nevelést – az U17 és U23 közötti szerb fiataloknak a játékpercek 53,4 százaléka jut. Ez több mint háromszor annyi idő, mint amit itthon a különféle akadémiákról érkező magyar fiatalok kapnak a szerbnél gyengébbnek tartott magyar bajnokságban.
Hazaáruló?
A kormány ellenőrzésére feljogosított országgyűlési képviselő egyszerűen nem adhat határozatlan idejű felhatalmazást a még meg sem hozott intézkedésekre.
Minek kezdjen tehát egy fiúgyermek focizni Kisvárdán, Felcsúton vagy éppen a Fradiban, ha a külföldiek miatt úgysem lehet odaférni a felnőtt csapathoz? Kisvárdán az ukránok miatt még az U17-be is nehezen. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy világosan lássuk: a sok külföldi elveszi a helyet a magyar tehetségek elől. A Fidesz-kormány viszont paradox módon éppen a fent említett akadémiákat jutalmazta nemrég államilag elismert akadémiai státusszal és az azzal járó további közpénz milliókkal.
Az MLSZ hosszú évek óta küzd azzal, hogy kevés a néző az egyébként remek stadionokban. De őszintén, és most tisztelet a kevés kivételnek, ki kíváncsi a gyenge képességű külföldiekre? Régóta alap igazság, hogy a néző elsősorban a látványos futballért jár meccsre és/vagy azokért a srácokért, akiket személyesen ismer. Mert helyiek, mert együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába, esetleg szórakozni. Erre is figyelemmel kell lenni, amikor egy sportág jövőjét tervezik.
Az én javaslatom tehát a következő: magyar közpénzt magyar gyermekek minőségi képzésére! Sem sportszakmailag, sem gazdaságilag nem indokolt az adófizetők pénzét külföldi labdarúgók képzésére költeni.
Szégyen
Borkai Zsolt az olimpiai bajnokok társadalmi megítélését is roncsolja, mondjon le életjáradékáról is!
A támogatás nagyságrendje függjön a szakemberek által kidolgozott, teljesítmény-alapú rendszertől. Legyen meghatározva, hogy mi az elvárás, mert jelenleg úgy kapnak milliárdos nagyságrendben közpénzt a képzőközpontok, hogy egyáltalán nincsenek elvárások. Az utánpótlás-nevelő munka értéke mérhető, mégpedig annak alapján, hogy milyen szintű csapatokba adják el a kinevelt játékosokat. Tisztelet a kevés kivételnek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az évekig képzett magyar fiataloknak nemcsak az európai középmezőny elérhetetlen, hanem még a magyar NB I. is.
Az erős futballnemzetek (Németország, Belgium, Hollandia) már régóta tudják, hogy az utánpótlás-nevelés a sikerek kulcsa. Jól képzett edzők egységes terv alapján nevelnek olyan játékosokat, akik már egészen fiatalon megállják a helyüket az Európa élvonalába tartozó bajnokságokban. Ez lenne tehát a cél Magyarországon is. A jó hír pedig az, hogy ennek eléréséhez az eszközök többsége már rendelkezésre áll.
A szerző olimpiai bajnok vízilabdázó, országgyűlési képviselő (Jobbik)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/9. számában jelent meg, február 26-án.
