Fiúgyermekeket nevelő barátaim kérdezik tőlem: „Minek kezdjen a fiam focizni, ha a külföldiek miatt úgysem fog játszani az első osztályban?” Persze erre mondom én, hogy a mozgás öröme, az egészséges életmód és a sport szemléletformáló ereje a fontos, és nem az első osztály meg a válogatottság. Ekkor furcsán is néznek rám, hogy miket beszélek, mert nekem mindig is az utóbbi volt a fontosabb. E nélkül a szemlélet nélkül nem tudtam, nem tudtunk volna olimpiai bajnokok lenni. A sport nagyon sok lemondással jár, a sportoló pedig ehhez a sikereiből merít erőt. Igaz, még így sem lehet minden magyar tehetségből első osztályú játékos. És a labdarúgásban napjainkban kevesekből is lesz első osztályú játékos. De miért van ez így?
Hiszen az elmúlt tíz évben – az adófizetőknek hála – rengeteg helyen újult meg a sportinfrastruktúra, több mint 700 új pályát adtak át, és 148 ezerrel több futballista lett Magyarországon. Közben a rendesen megfizetett edzők a legmodernebb edzéseszközökkel dolgozhatnak fiataljainkkal. Összességében elmondható, hogy a körülmények kiválóak hazánkban a minőségi utánpótlás-neveléshez, de az eredmények mégsem látszanak, valami nem működik jól a magyar labdarúgók képzésében. Tíz év alatt ugyanis már fel kellett volna nőnie egy generációnak, amelyik elárasztja Európa topcsapatait. De legalábbis a magyar NB I.-et. És paradox módon mi történt? Soha ilyen kevés magyar labdarúgó nem játszott az első osztályban, mint az elmúlt években. És mindennek tetejébe a nemzeti tizenegyben is egyre több a honosított (Leandro, Vinicius, Orban, Nego) futballista.
Idén januárban a magyar nemzeti bajnokságban a Kisvárda–Mol Fehérvár FC-mérkőzést elkezdő 22 játékosból összesen 2 volt magyar. A tavalyi szezonban a játékidő 42 százalékát külföldi játékosok töltötték a pályán. A taorendszer haszonélvezői, az U17 és U23 közötti magyar fiatalok pedig a teljes játékidő mindössze 17,3 százalékát kapták meg. Sok ez, vagy kevés? Összehasonlításképp Szerbiában – ahol az állam nem támogatja sok milliárd forintnyi közpénzzel az utánpótlás-nevelést – az U17 és U23 közötti szerb fiataloknak a játékpercek 53,4 százaléka jut. Ez több mint háromszor annyi idő, mint amit itthon a különféle akadémiákról érkező magyar fiatalok kapnak a szerbnél gyengébbnek tartott magyar bajnokságban.
Minek kezdjen tehát egy fiúgyermek focizni Kisvárdán, Felcsúton vagy éppen a Fradiban, ha a külföldiek miatt úgysem lehet odaférni a felnőtt csapathoz? Kisvárdán az ukránok miatt még az U17-be is nehezen. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy világosan lássuk: a sok külföldi elveszi a helyet a magyar tehetségek elől. A Fidesz-kormány viszont paradox módon éppen a fent említett akadémiákat jutalmazta nemrég államilag elismert akadémiai státusszal és az azzal járó további közpénz milliókkal.
Az MLSZ hosszú évek óta küzd azzal, hogy kevés a néző az egyébként remek stadionokban. De őszintén, és most tisztelet a kevés kivételnek, ki kíváncsi a gyenge képességű külföldiekre? Régóta alap igazság, hogy a néző elsősorban a látványos futballért jár meccsre és/vagy azokért a srácokért, akiket személyesen ismer. Mert helyiek, mert együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába, esetleg szórakozni. Erre is figyelemmel kell lenni, amikor egy sportág jövőjét tervezik.
Az én javaslatom tehát a következő: magyar közpénzt magyar gyermekek minőségi képzésére! Sem sportszakmailag, sem gazdaságilag nem indokolt az adófizetők pénzét külföldi labdarúgók képzésére költeni.
A támogatás nagyságrendje függjön a szakemberek által kidolgozott, teljesítmény-alapú rendszertől. Legyen meghatározva, hogy mi az elvárás, mert jelenleg úgy kapnak milliárdos nagyságrendben közpénzt a képzőközpontok, hogy egyáltalán nincsenek elvárások. Az utánpótlás-nevelő munka értéke mérhető, mégpedig annak alapján, hogy milyen szintű csapatokba adják el a kinevelt játékosokat. Tisztelet a kevés kivételnek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az évekig képzett magyar fiataloknak nemcsak az európai középmezőny elérhetetlen, hanem még a magyar NB I. is.
Az erős futballnemzetek (Németország, Belgium, Hollandia) már régóta tudják, hogy az utánpótlás-nevelés a sikerek kulcsa. Jól képzett edzők egységes terv alapján nevelnek olyan játékosokat, akik már egészen fiatalon megállják a helyüket az Európa élvonalába tartozó bajnokságokban. Ez lenne tehát a cél Magyarországon is. A jó hír pedig az, hogy ennek eléréséhez az eszközök többsége már rendelkezésre áll.
A szerző olimpiai bajnok vízilabdázó, országgyűlési képviselő (Jobbik)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/9. számában jelent meg, február 26-án.
