Érzi, hogy hevesebben ver a szíve, amióta hallotta a postaláda körüli matatást. Vérnyomása minden bizonnyal az egekben van, de most nem fog méricskélni, túl akar esni a dolgon. Kezében tartja a borítékot, amire oly régóta várt. A kis ablakban a neve, az övé a küldemény, nincs mese. Kicsit megrogyva a félelemtől, remegő kézzel bontja fel a kopertát. Kiveszi a lapokat, meglátja a sárga csekket, még nem látja az összeget, nagyot sóhajt, lecsukja szemét, jöjjön, aminek jönnie kell.
„Nem igaz…” – sóhajtja néhány pillanat múlva, miközben még pirosabb lesz az arca; a szív már nem ver, hanem szinte dübörög odabent. A szédülés kerülgeti, lehuppan a hokedlire, odakint szakad az eső, a konyhai kistévé Mónika-show-t sugároz. Kevesebbre számított, csak a végösszeget nézi, a többi értelmezhetetlen számára; alig megy valami, csak az az indukciós főzőlap lehet az oka, kavarognak a gondolatok a fejében. „Kényelmesebb lesz, Anyuka, higgye el, a gázzal gáz lehet, de áram mindig lesz, Paks nem Oroszországban van!”- viccelődött a veje néhány éve, amikor lecserélte a gáztűzhelyét elektromosra.
Hát most az árammal van „gáz”, meg majd a gázzal is lesz biztosan, de azt még nem hozta a postás. Mónika eltűnik a képernyőről, a főzőfülke is sötétségbe burkolózik hirtelen. A néni visszaül a hokedlire, a kétségbeesés és a belenyugvás között őrlődik, ugyanakkor kapaszkodót keres a reménykedéshez, hogy a másik kettővel ne kelljen foglalkoznia!
Picit megnyugszik, jönnek a takarékos ötletek. A Népkonyhára délután négykor hozzák az „ebédet”, nem is érti, miért akkor, de nem probléma ez, legalább van, ingyen van. Mindig a végére érkezett direkt, mert akkor a maradékot is odaadták pluszba, most feláldozza a pluszt, megy az osztás elejére, így még meleg az étel, nem kell mikrózni, „spórolok egy kis áramot” – somolyog magában. A főzőlapot nem fogja ezután használni, megvan ő húsleves nélkül vasárnap, elrakosgat a hétközi ebédekből, vasárnap pedig pár percig használja csak a mikrót, a hét utolsó napja számára ünnepnap, megérdemli a forró ételt. De hol tud még spórolni?
A tévé, igen. A kicsi konyhait nem fogja használni, ezt már néhány perce eldöntötte. A nagyszobait pedig csak Fazilet asszony meg Züleyha miatt kapcsolta be eddig is. Amikor a veje eljött ünnepnapokon, az M1-nek is mennie kellett: „Anyuka, ezt is nézze csak, ha az igazságra kíváncsi, jó?” – tanácsolta Feri komoly arccal ilyenkor. Nagyon bízott a vejében, sokoldalú, értelmes embernek ismerte meg, úgy gondolta, rámosolygott a szerencse megismerkedésük idején, no meg a lányára is. A főzőlap is az ő ötlete volt…
Kicsörög a telefon hosszasan, Ferit hívja, hátha van még valamilyen jó tanácsa áramspórolás ügyében. Aztán a vő beszél lelkesítve őt, a néni csak hallgatja, röpködnek a nevek, Gyurcsány, Soros, Zelenszkij, ez a bevezető. Aztán elhibázott szankciókról hall, Brüsszelről, meg hogy higgye el, jövőre is lesz plusznyugdíj, szerinte ők is kapnak adó-visszatérítést, hiszen nagyon jók a dzsídípíadatok, ne törődjön a balos Ilonkával, a szomszédasszonnyal, az infláció is az ukránok műve, maradtak volna a seggükön, miért hergelik az oroszokat, bízzon Viktorban, lesz gáz, látja, Anyuka, hogy most is megvédik a rezsicsökkentést…
A néni leteszi a telefont, a feje kába a monológtól, visszhangoznak az utolsó szavak, „megvédik a rezsicsökkentést”, úgy érzi, kapaszkodót talált végre. Vidáman ballag be a nagyszobába, a csekket az üveges almáriumba dobja, bekapcsolja a tévét, automatikusan jön az M1. Kicsoszog a konyhába, felkapcsolja a lámpát, a kistévét is, már a Balázs-show megy, jókedve van, lassan négy óra, de úgy dönt, elég, ha az ételosztás végére megy, majd megmelegíti az ételt, ahogyan eddig is. Leül a hokedlire, és csak ennyit motyog maga elé: „megvédik, megvédik, megvédik”…
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/37. számában jelent meg szeptember 9-én.
