2010 óta, azaz Orbán Viktor kormányra kerülésétől számítva két nagyobb válság rázta meg az Európai Uniót és ezzel együtt a bolygó nagyobb hányadát: a menekültválság és a koronavírus. Brüsszel – hála a saját dilettantizmusának – mindkét esetben hagyta, hogy Orbán hozzájuk képest zseninek tűnjön, holott nem az, de a jelen európai mezőnyből némi populizmussal és pár jó döntéssel ki lehet emelkedni.
Kezdjük kronológiai sorrendben, a 2015-ös menekültválsággal!
Akkor Orbán volt az első és sokáig egyetlen, aki konzekvensen nemet mondott arra, hogy ellenőrizhetetlen tömegeket engedjünk be Európába. Eközben a progresszívek még javában tartották a „refugees welcome” táblákat, és nagyjából egyáltalán nem törődtek azzal, hogy az EU polgárai mit is akarnak. Szögezzük le, hogy az európai emberek többsége empatikus és humánus, sőt: velem együtt sokan elismerik azt is, hogy a menekülteken segíteni kell, és azt sem tagadják, hogy bizonyos számú bevándorlóra szüksége van Európának.
Ugyanakkor az egy teljesen józan és reális gondolkodás, hogy akárkit ne engedjünk be, hogy mindez ne ellenőrizetlenül történjen, és Európában mindig az európai emberek érdekei legyenek az elsők. Jöjjenek, jöhessenek bizonyos számban bevándorlók, mert bizonyos számban egyelőre szükség van rájuk, de ellenőrizett keretek között, és csak akkor, ha itt európaiként akarnak élni. Ha képesek lesznek asszimilálódni, ha képesek lesznek azonosulni a közös európai értékrenddel. Ma ezt már nagyjából minden fontosnak tekinthető európai politikus belátta, erre talán Macron a legjobb példa, aki szép lassan Orbánnál is radikálisabb hangot üt meg a témában, teszem hozzá, nagyon helyesen.
Mert ez Európa, itt bizony nem lesz csiklócsonkítás, szüzesség-ellenőrzés, többnejűség, itt a nők nem a férjeik tulajdonai, hanem szabad individuumok, itt a strandon nem fognak senkit arra kötelezni, hogy burkiniben „napozzon”, itt nem lesz radikális iszlám. Aki erre vágyik – semmi probléma –, tegye meg abban a kultúrkörben, ahol ezt elfogadják és támogatják. Európa nem ilyen, és nem is lehet ilyen. A liberálisként (igen, még az önmagukat illiberálisnak definiáló európai polgárok is liberálisok a konzervatív arab és afrikai társadalmakhoz képest) toleránsnak kell lennünk, de az intoleranciát nem kell és nem is szabad tolerálni.
Akkor, 2015 körül Orbán volt az első és bántóan sokáig egyetlen hatalmon lévő európai politikus, aki legalább részben meghallotta az emberek hangját, és ez még akkor is dicséretes dolog, ha a szándékai önösek és aljasok voltak.
Ugyanez a helyzet a vakcinák körül. Nálunk – például Szerbiához hasonlóan – folyamatosan oltanak kínai és orosz vakcinákkal, de ezt napokon belül a vélhetően más EU-s országok el fogják kezdeni. Ennek köszönhetően – a borzalmas amatőrséggel megszervezett hazai oltáskampány ellenére is – jelentősen jobban állunk a lakosságarányosan vizsgált vakcinációban, mint az unió átlaga és Máltát leszámítva valamennyi EU-s ország. A minta azonban nem az EU-n belül, hanem éppen azon kívül van, méghozzá Szerbia személyében. Déli szomszédunknál is alkalmazzák mind az öt vakcinát, azonban az állampolgárok sokkal szabadabban választhatnak, és maga az oltakozás is jóval szervezettebbnek tűnik, mint nálunk. Nem véletlen, hogy a szerb lakosság közel 30 százaléka már legalább az első dózist megkapta március közepére, eközben az Európai Unió átlaga 11 százalék környékén mozog, nálunk hétfőig 18,08 százalékos volt a lakosság oltottsága.
Megint Orbán volt az, aki eltért a fősodortól, aki nem bízta Magyarország sorsát teljes egészében Brüsszelre, és úgy látszik, megint őt fogják követni. Látható, hogy a nyugati vakcinák szállítása akadozik, látható, hogy emberek százezrei halnak meg a lassú vakciniáció miatt szerte Európában. Ilyen helyzetben az európai kapcsolatokért felelős francia miniszter, Clement Beaune szavai, miszerint „a kínai és az orosz vakcinák használata azok európai uniós engedélyezése előtt sérti az EU-n beüli szolidaritást”, felvetik a kérdést: ezek egyáltalán köztünk élnek?
Egyem azt a szolidáris lelkét a francia miniszternek, kár, hogy a haldoklókkal szemben nem szolidárisak, akik talán túlélhetnék vagy túlélhették volna a járványt, ha az EU idejében nyit az orosz és kínai vakcinák irányába! Ráadásul az is valószínűsíthető, hogy a lezárásoknak vannak káros társadalmi, gazdasági következményei, amelyek szintén részben megelőzhetők lennének, ha gyorsabban haladna az oltakozás az unión belül. Jellemző egyébként, hogy a nagy közös vakcinabeszerzés csúfosan elbukott, és egyre több tagállam keresi a külön utas megoldásokat a témában. Az emberek élete az első, amíg az forog kockán, addig sem a kínai, sem az orosz üzlet nem lehet szolidaritás vagy elvi kérdés ezeknek a kifinomult európéereknek.
De az ilyen Clement Beaune-féle, elefántcsonttoronyban élő miniszterekhez képest Orbán zseninek tűnhet. Pedig Orbán nem zseni. Láthatjuk, érezhetjük, tapasztalhatjuk nap mint nap, hogy nem az, sőt borzalmasan kormányozza az országot, egészségügyi és gazdasági válság szélére sodorta azt. Azonban a fenti két helyzetben minden józan gondolkodású politikus cselekedhetett volna úgy, ahogy ő, még időben reagálva a felmerülő problémákra, odafigyelve az emberek akaratára. Ehhez persze nem ártana leszállni a progresszív dilivonatról, és az európai emberek érdekében cselekedni. Teszem hozzá, Orbán közel sem ezt csinálja, csupán a saját politikai érdekei mentén hoz döntéseket, de ettől függetlenül még ebben a két témában nehezen vitatható, hogy jól cselekedett, még akkor is, ha a motivációja – a hatalom megtartása és annak növelése – finoman szólva sem volt szimpatikus mindenki számára.
A szerző PhD. hallgató
A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
