Az Európai Unió színterén ma a legsürgetőbb kérdés – a koronvavírus-járvány kezelésével is összefüggésben – a tagállami vezetők által júliusban egyhangúan elfogadott költségvetési csomag végleges jóváhagyása az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő Tanács által. A jóváhagyás azért vált kétségessé, mert Magyarország és Lengyelország kilátásba helyezte, hogy mind a hétéves költségvetés, mind a helyreállítási alap (1820 milliárd eurós keret) elfogadását megakadályozzák, amennyiben a tagállami kifizetéseket jogállami kritériumokhoz kötik. Az uniós intézmények, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagországok nagy többsége évek óta követeli, hogy legyen hatékony eszköz a közös források elcsalásának megakadályozására, a kifizetéseket megfelelő feltételekhez (ez az ún. kondicionalitás) kötve. A magyar kormány szerint az uniós jogállamisági eljárások mára ideológiai alapú politikai boszorkányüldözéséé váltak, és ennek következményeként születnének pénzügyi szankciók, ami elfogadhatatlan.
Nos, ha szeretnénk tisztán látni, akkor két kérdésre kell megtalálnunk a választ. Az egyik: a Tanács német elnöksége által az Európai Parlamenttel tető alá hozott, az érvényesítendő jogállami kritériumokról szóló megállapodás összhangban áll-e a júliusi döntéssel? A másik: az alkalmazandó kritériumok valóban az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmére szorítkoznak-e, vagy azon túlterjeszkedve avatkoznának be tagállamok szuverén döntéseibe?
Az első kérdésre a választ keresve célszerű szó szerint idézni azt a rövid, három mondatból álló pontot, amelyik a július 21-én kiadott dokumentumban erre vonatkozik: „A24. Az Unió pénzügyi érdekeit az uniós szerződésekben foglalt általános elvekkel, különösen az EUSZ 2. cikkében foglalt értékekkel összhangban kell védeni. Az Európai Tanács hangsúlyozza az Unió pénzügyi érdekei védelmének fontosságát. Az Európai Tanács hangsúlyozza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát.”
Attól, hogy a pénzügyi érdekek védelme és a jogállamiság tiszteletben tartása nem ugyanabban a mondatban szerepel, a tartalom egyértelmű. Nem véletlenül jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a megállapodást követő sajtótájékoztatóján, hogy most első alkalommal a jogállamiság tiszteletben tartása döntő kritérium a költségvetési kiadások szempontjából.
Az előzőek alapján az Unió jelenlegi német elnöksége egy olyan kritériumrendszert fogalmazott meg, ami az EP-nek is megfelelt, és a tagállamok uniós nagykövetei is elfogadták a szükséges minősített többséggel, Magyarország és Lengyelország ellenszavazatával. Érdemes idézni az elfogadott jogállami mechanizmus lényegére vonatkozó bejelentést: „Segítségével lehetővé válik az uniós költségvetés védelme, amennyiben megállapítást nyer, hogy a jogállamiság elveinek valamely tagállamban történő megsértése kellően közvetlen módon érinti vagy súlyosan veszélyezteti az Unió költségvetésével való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az EU pénzügyi érdekeinek védelmét. Az elért megállapodás azon a politikai iránymutatáson alapszik, amit az uniós vezetők a 2020. július 21-ei ülésükön elfogadtak.”
Emeljük ki: kellően közvetlen módon érinti vagy súlyosan veszélyezteti a pénzügyi érdekek védelmét. Szó sincs tehát a jogállamiságnak arról a tág köréről, amit egyes liberális pártok próbálnak érvényesíteni a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárásban, s amelyek egy része valóban tagállami szuverenitást sértene. Az elfogadott mechanizmus nem vonatkozik például a migránspolitikánkra vagy az Alaptörvénybe foglalt családjogi szabályozásunkra, de még a sajtószabadságra sem, mivel ezek nem érintik közvetlenül és súlyosan a hatékony uniós pénzgazdálkodást. Szó sincsen tehát politikai-ideológiai boszorkányüldözésről.
Az egyetlen cél az uniós források elköltésének hatékony védelme, hiszen a befizető tagországok választói ezt kérik számon a saját kormányukon. Az uniós költségvetés haszonélvezői pedig elfogadják ezt, és meg kívánnak felelni a kritériumoknak – Magyarország és Lengyelország kivételével.
És közben zúg a kormányoldali propagandakórus, miszerint Magyarországot bevándorlóországgá akarják tenni, ránk akarják kényszeríteni ultraliberális családjogukat, Brüsszel végrehajtja a Soros-tervet, de Orbán Viktor megvéd minket, és inkább megvétózza az egyszer már általa is aláírt költségvetési csomagot. Az állandó brüsszelezés kapcsán, ami az uniós bürokratákat jelenti a Fidesz beszédében, érdemes egy részletet idézni Orbán Viktornak Angele Merkelhez írt leveléből: „Az Unióban az történhet, amit a tagállamok akarnak, és amit nem akarnak, az nem fog megtörténni”. Valójában a tagállamok elsöprő többsége akarja ezt a mechanizmust, csak a magyar miniszterelnök ezt nem viseli el, inkább asztalt borítana. Ha pedig ezt megtenné, akkor mindenkinek kárt okozna, így a magyar népnek is.
A tagállamoknak jutó uniós források felhasználására vonatkozó jogállami kritériumokat az Európai Bizottság már 2018. május 2-án, a hétéves költségvetésre vonatkozó első javaslatában világosan megfogalmazta. A költségvetés kifizetésének felfüggesztésére, korlátozására abban az esetben kerülne sor, ha egy tagállam:
- rosszul működteti a pályáztatással foglalkozó hivatalait,
- ügyészsége és nyomozói nem járnak el alaposan az EU-s pénzekkel kapcsolatos csalások ügyeiben,
- nem garantálja a bíróságok függetlenségét,
- nem előzi meg, illetve nem bünteti a csalásokat és a korrupciót az EU-s pénzek gyanús elköltéseinél,
- vagy nem működik együtt az OLAF-fal és az EU ügyészségével.
Hogyan teljesít ezen a téren az Orbán-kormány? Egy hosszú listát lehetne összeírni arról, hogyan csalják el az uniós pénzeket, milyen módszereket alkalmaznak. Ehelyett álljon itt néhány megállapítás, amit a Miniszterek Tanácsa fűzött Magyarország konvergencia programjához:
- a közbeszerzés terén a verseny hiánya továbbra is fontos probléma,
- az egyajánlatos eljárások nagy száma aláássa a közbeszerzési rendszer hatékonyságát,
- a közbeszerzések elmúlt években végzett bizottsági ellenőrzése rendszerszintű hiányosságokat tárt fel,
- a vizsgálati és ügyészségi tevékenység kevésbé tűnik hatékonynak Magyarországon, mint a többi tagállamban.
- nincs határozott és szisztematikus fellépés a magas szinten elkövetett korrupció üldözésére.
Ezért fél tehát az új mechanizmustól Orbán Viktor, mint ördög a tömjénfüsttől. Kellenek az uniós pénzek, fenn kell tartani a hatalmat biztosító hűbéri láncolatot, de szankciókkal járó ellenőrzés nélkül.
Orbán Viktort szerte az unióban úgy ismerik, mint aki érdekeit érvényesítve, pontosan kiszámítva képes egészen a falig elmenni. Tartok tőle, hogy most akkora lendületet vett, hogy akár falba is ütközhet. Ez pedig nem lenne jó, mert mindnyájunknak fájna. Lehet ugyan, hogy ez segítené hatalmának megtörését, rendszerének leváltását, de az egész országnak túl nagy árat kellene fizetni. Bíznunk kell abban, hogy végül – mind a tízmillióan – hozzájutunk a válságból való kilábaláshoz szükséges EU-támogatáshoz, egyúttal pedig dolgoznunk kell itthon azért, hogy a Fidesz–KDNP-t a saját érdekei szerint kialakított választási terepen is sikerüljön legyőzni.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerző a Jobbik politikusa, volt EP-képviselő
