A magyar kormányt szemlátomást foglalkoztatja Magyarország demográfiai változása. Nem csoda, hiszen 2009 óta évente kevesebb gyerek születik az országban, mint az első világháború alatt, ennek megfelelően pedig a lakosságszám is tendenciaszerűen csökken. 2024-ben soha nem látott mélypontra süllyedt a születések száma, a KSH legrosszabb jóslata szerint pedig Magyarország lakossága 2060-ra akár 6,5 millióra csökkenhet.
Nem is meglepő, ha az állam látszólag megoldásokat keres a demográfiai problémára, úgy a különböző agytrösztjei által, mint kormányzati szinten. Ám ha a kormány komolyan gondolja a születések serkentését, akkor itt lenne az idő a nőket is bevonni a diskurzusba, és utána járni, hogy miért is nem szülnek. Mert nem, nem a túlzottan magas adó áll a születések alacsony száma mögött.
Mi kell a nőnek?
A gyermekvállalás elsősorban nem pénz kérdése. Ez nyilvánvaló bárki számára, aki megnézi a születési statisztikákat: a legmagasabb számok a legszegényebb országokat jellemzik. Persze a társadalmi fejlődés, a tudatos családtervezés és társadalmi átalakulások mind hozzájárultak az alacsony szülési kedvhez Európa-szerte, és Magyarország sem tér el az átlagtól, hiába a családbarát országról szóló plakátok a repülőtéren.
A gyermekvállalás – főleg mióta tudatosan tervezhető – az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb döntés egy nő életében, egy férfiak által sokszor meg nem értett belső késztetés hatására. Már közhelyes, de két dolog van, amiért egy nő bármit képes megtenni, önmagát akár lelkileg és fizikailag fájdalmas, komplikált beavatkozásoknak kitéve: hogy legyen gyereke vagy hogy ne legyen. A feltételezés, hogy egy ilyen fontos és személyes döntés csupán pénz kérdése lenne, megalázó nemcsak a nőre, de a születendő gyermekre is nézve.
A biztonság, támogatás és megbecsültség persze fontos az anyaságot fontolgató nő számára, úgy partnere, mint a társadalom részéről. A nő terhessége alatt és gyermeke első éveiben a legkiszolgáltatottabb, ezért fontos szempont a megbízható, támogató társ jelenléte, ahogy az is, hogy azt érezze, a társadalom nem hagyja el őt és leendő gyerekét, ha bármi váratlan probléma éri. Nem találja magát az utcán egy gyerekkel lakás, munka vagy jövedelem nélkül. De a magyar állam ezt a biztonságot jelenleg továbbra sem nyújtja, ahogy a megbecsültséget sem: egy anya továbbra sincs a kormány által elismerve, ha csak egy gyereke van.
Kettőn áll a vásár
Az anyán kívül először is kell egy apa is a gyermekvállaláshoz, aki – mint az alaptörvényből tudjuk – egy férfi. Ez főleg fontos, mivel a születésszámokon aggódó kormány a mesterséges megtermékenyítést csak házaspároknak és élettársaknak engedélyezi, egyedülálló nőknek és azonos nemű pároknak nem. Viszont a demográfiai probléma gyökere épp itt van, mivel jelenleg a 20-24 évesek 82 százaléka és a 25-29 évesek majdnem fele szingli.
A harmincasoknál sem jobb a helyzet, ahol az egyedülállók száma az elmúlt 10 évben nőtt, különösen a férfiak között és főleg a nagyobb városokban. Ma a fővárosban a potenciális gyerekvállalók egyharmadának nincs párja. Ez amúgy jól korrelál a gyerekszületések számával, hiszen míg az egy nőre jutó élveszületések száma vidéki régiókban 1,70, addig a városokban kevesebb, csupán 1,21.
Eredménytelen és gonosz családpolitika
Az Orbán-kormány családpolitikája semmiféle javulást, emelkedést nem eredményezett. A 2013 utáni átmeneti emelkedésnek ugyanaz volt az oka, ami a 2005 utáninak: gazdasági konjunktúra volt.
A pártalálást pedig megnehezíti, hogy egyre kevesebb a közösségi tér és természetes ismerkedési lehetőség. Sokan az online társkeresésre hagyatkoznak, ami viszont gyakran felszínesebb kapcsolódást eredményez. A munkahelyi leterheltség, a későbbre halasztott családalapítás és a megváltozott társadalmi normák – ahol a karrier és a személyes fejlődés kerül előtérbe – szintén hozzájárulnak a hosszabb egyedülléthez.
A férfi szerepe a családtervezésben
Ha a születést akarja elősegíteni a kormány, akkor viszont épp ezen a társadalmi normán kéne változtatni. Ahelyett, hogy a nőket próbálja látszólag pénzzel lefizetni, a jelenlegi karrier-, siker- és hatalomfétist kellene letekerni. Fontos lenne, hogy a társadalom visszatérjen az eredeti formájához, ahol a sikeres és megbecsült férfi nem az, akinek karján egy Rolex lóg, hanem akinek egy gyerek.
Az apaság persze nemcsak státusz, hanem felelősség is. Az kellene a gyerekvállalással együtt járjon, hogy a férfi valóban gyereket akar, és nem csak az, hogy elmondhatja: gyereke van. Vietnámban például teljesen hétköznapi jelenet, hogy egy apuka egy kávézóban kiszolgál egy vendéget, majd visszamegy az épp szunyókáló gyerekéhez. Nem „vigyáz a gyerekre”, nem „segít be” – egyszerűen csak apa. Valójában ennek kellene a normának lennie, nem annak, hogy az apaság egy vállveregetéssel elintézett, másodlagos szerep.
Ehhez a hozzáálláshoz pedig strukturális szinten kéne változtatni. Észre kellene venni, hogy a fejlett országokban a szülések száma nem azért alacsony, mert a nők elkényelmesedtek, hanem épp azért, mert a fejlődés ára a strukturáltabb, átalakult munkavégzés lett, amibe már nem illeszthető organikusan a család. Így ha a születések számát akarja serkenteni a kormány, olyan munkahelyeket kellene támogatnia, amelyek lehetővé teszik a flexibilis és gyerekközpontú munkavégzést – nemcsak az anyák, hanem az apák számára is.
Gondoskodás mint társadalmi szervező erő
A gondoskodás és az ápolás megbecsülése nemcsak a családok szintjén fontos, hanem társadalmi szinten is. Az oktatásban, egészségügyben és szociális szférában dolgozók alulfizetettsége azt üzeni, hogy a gyermeknevelés másodlagos. Ha egy fiatal anya a szülészeten megalázó bánásmóddal találkozik, vagy ha a gyerekellátás hiányos, az nem ösztönzi több szülésre. Ha a kormány valóban családbarát volna, és foglalkozna a demográfiai problémával, ezekre a területekre komoly összegeket fordítana.
Ami a bezuhant születési statisztika mögött van
Az elénk táruló képhez, ezen belül is a születések számának alakulásához nem lehet mást, mint drámai jelzőket fűzni. Rettenetes, borzalmas, siralmas, tragikus.
Ezenkívül a médiában is változás kellene: ha a nyilvánosságban több nő és gyerek jelenne meg nemcsak családi reklámokban, hanem a társadalmi és gazdasági döntéshozás terében is, az segítene normalizálni, hogy a család nem akadály, hanem a társadalom természetes része. Mégis, jelenleg a közéleti térben azt látjuk, hogy míg a férfiak a televízióban vitáznak és megfejtik a világot, addig a nő és gyerek legtöbbször nem jelenik meg, maximum díszletnek egy-egy vitaműsorban vagy politikai fotózásnál.
A gondoskodás megerősítéséhez nemcsak a munkahelyek és a családbarát intézkedések terén, hanem az adópolitikában is változás kellene. Az adó ugyanis nem pusztán pénzügyi teher, hanem a társadalmi szolidaritás egyik legfontosabb eszköze. Azokban az országokban, ahol a közteherviselés erős – például Dániában 55,9, míg Hollandiában 49,5 százalék a felső jövedelemadó kulcsa –, ott az életminőség, a várható élettartam és a szociális ellátás színvonala is magasabb.
Az adó a társadalmi szolidaritás mércéje
Ezzel szemben az anyákra vonatkozó adómentesség nem a családokat támogatja, hanem épp ellenkezőleg, a szolidaritást bontja meg és társadalmi feszültséget szít az országban. Az egygyermekes vagy gyermektelen nők másodrendű állampolgárnak érezhetik magukat, ami hosszú távon elvándorláshoz vezethet, épp azoktól a családoktól vonva el az adóforintokat, akiket a rendszer támogatni kívánna.
Az osztogatáshoz fosztogatni is kell
A szakértő szerint nem tudni, miből fogják finanszírozni a kieső bevételeket, amelyek nagy része a következő kormányra hárul majd.
Ráadásul az intézkedés fő kedvezményezettjei nem a rászorulók, hanem a tehetősebbek lesznek, akik így adóoptimalizálásra használhatnák a szabályt, és a feleségeken keresztül adómentességre válnak jogosulttá – miközben gyerekeiket már rég kivették az állami oktatásból és egészségügyi rendszerből.
Ha a kormányt tehát valóban érdekelné Magyarország demográfiai válsága, és nemcsak a felső tízezer meggazdagodása, akkor a teljes közéletre kiterjedő, átfogó változásra lenne szükség a gondoskodás, szolidaritás, az egyéni és társadalmi felelősségvállalás megerősítésével. Vagyis a jelenlegi intézkedés épp ellentettjére: egy, a társadalom egészére kiterjedő, igazságosabb adópolitikára, amely valóban minden család és minden állampolgár javát szolgálja.
