2035-re le akarja állítani az EU minden fosszilis üzemanyaggal hajtott gépjármű forgalmazását. Örömteli hír, bennem mégis – korábbi tapasztalataim alapján – támadnak kételyek. Rögtön az elején szeretném leszögezni, őszintén szurkolok azért, hogy ez teljesülhessen, ugyanakkor gyanúm szerint ez a bejelentés is csak a kommunikációs hadviselés része, önigazolási kísérlet, hogy mi mindent elhatározunk, kitűzzük a célokat, aztán Pilátusként mossuk a kezünket, hogy megpróbáltuk, de…
Engem fölöttébb zavar, amikor az elektromos autókról azt írják, hogy a károsanyag kibocsátása nulla. Ez egy nagyon csúnya csúsztatás, és azt kell gondoljam, hogy egyszerűen az emberek félrevezetése a cél. Igen, ha csak magát a gépjárművet nézzük, akkor valóban nulla – bár ez sem teljesen igaz, de ezt most hagyjuk! Gondoljunk arra, hogy azt az energiát, amit korábban az autó a tankjába töltött benzinből vagy dízelolajból nyert, azt most természetesen az akkumulátorokból kapja! És az akkumulátorok feltöltése az elektromos hálózatra csatlakoztatva történik. Vagyis ezt az áramot valahol meg kell termelni, elő kell állítani, be kell táplálni a rendszerbe. Mátrai Erőmű? Paks? Vagy a meg sem valósult Nagymaros? És ne felejtsük el bekalkulálni az erőművek környezetterhelését, amikor az elektromos autók károsanyag-kibocsátását nullaként reklámozzuk. Természetesen vitathatatlan, hogy ez nagyságrendekkel kisebb, mintha benzinnel vagy dízel olajjal közlekednének a járművek, de a nullától azért messze van – főleg, ha széntüzelésű erőművekről van szó.
A másik nagy gond: az elektromos autók akkumulátorainak rendszeres feltöltése akkora plusz terhet ró a hazai elektromosenergia-termelésre és az elosztó hálózatra, amit az a jelenlegi – a rezsicsökkentés miatt erősen leromlott – állapotában képtelen elviselni. Csak személygépkocsiból közel 4 millió szaladgál az útjainkon, és ennek a négymillió autónak kellene feltölteni az akkumulátorát minden 3-400 km futás után. Nem tudom, ezzel kapcsolatban vannak-e konkrét tanulmányok, de az az érzésem, hogy ennek a megvalósítása több százmilliárdos beruházásokat igényel. És nemcsak a költség, hanem maga a kivitelezés: ezt a munkát el kell végezni, ami hatalmas kapacitást és anyagráfordítást igényel – nem beszélve a munkaerőről, amiből manapság nem állunk túl jól. Régóta tudjuk, hogy a folyamatos karbantartás lényegesen alacsonyabb költségekkel jár(t volna), mint egy leromlott állapotú rendszer komplett felújítása. Vajon ki és milyen indíttatásra fogja elkezdeni ezt a monstre beruházást, amikor a gazdaság mélyrepülése miatt a kormány sorban mondja vissza a valóban fontos beruházásokat? Mert ha 2035-re már használni akarjuk, nem késlekedhetünk sokat. És még nem is említettem azt a plusz terhet, amit a horribilis méretűre földuzzasztandó akkumulátorgyártás, illetve a használt akkumulátorok tömegének megsemmisítése ró a környezetünkre. Göd kapcsán ebbe már bele is kóstolhattunk.
Azt hiszem, ismét tévúton járunk. Szeretném hangsúlyozni, tisztában vagyok vele, hogy Európa környezetterhelésének nagy hányada származik a már-már kontrollálhatatlan méretű forgalomból. Kicsit egyszerűbben fogalmazva: ha kell, ha nem, megy mindenki, mint a mérgezett egér. Ez az egyik alapvető baj. És egyáltalán ne gondoljuk, minden ilyen jellegű probléma meg fog oldódni azzal, hogy az utakon már nem benzinfaló autók, hanem halkan zümmögő, nulla károsanyag-kibocsátásúnak mondott elektromos járművek közlekednek.
Nagy hibát követünk el, ha nem számolunk egy másik, legalább ennyire fontos céllal: radikálisan csökkenteni kell a személyautók számát, bármilyen hajtással is közlekednek – ráadásul legtöbbször egy személlyel. Ez akkora luxus, akkora energiapazarlás, amit szintén nem bír már el ez a glóbusz. Ha belegondolunk, hogy személyautóval való közlekedés esetén az A-ból B-be való eljutásunk érdekében meg kell mozgatni a saját testtömegünk nem ritkán 30-40-szeresét, akkor mindenki számára egyértelművé válik ez a probléma. Hogy még konkrétabb legyek: ha egy ötven kilós hölgy beül egy 2,5 tonnás terepjáróba, hogy elugorjon shoppingolni – ami mostanában egyre gyakrabban előfordul –, akkor a saját súlyának ötvenszeresét(!) mozgatja meg annak érdekében, hogy eljusson a legközelebbi bevásárlóközpontba. Holott, ha elővenné a kerékpárt a garázs mélyéről… (Egy karton sör elfér a bicikli kosarában is. Tanúsíthatom.)
Nem, a jövő útja nem az elektromos személygépkocsi, hanem a jelenleginél sokszorta magasabb színvonalú tömegközlekedés mind helyi, mind távolsági vonatkozásban. Amikor a polgár maga dönthet arról, hogy inkább vonattal vagy busszal indul útnak, mert az kényelmesebb, olcsóbb s alkalmasint gyorsabb, mint a személyautó – gondoljunk csak a 300 km/órával száguldó francia vagy német gyorsvonatokra! Erre kellene fordítani a százmilliárdokat! Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy ennyien autókázzunk. A nagyvárosaink legtöbbje már fuldoklik a gépjárműforgalomban – a legjobb példa erre a főváros. Természetesen nem vitatom, hogy lényegesen jobb lenne a levegő Budapesten, ha nagyrészt elektromos autók közlekednének, és a zajterhelés is jelentősen csökkenne; de vajon akkor több lesz majd a parkolóhely? Dinamikusabbá válik a város? Megszűnnek a dugók, az ebből fakadó stressz és agresszivitás a közlekedésben?
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
