
Az Apáti Bence által működtetett Nemzeti Ellenállási Mozgalom egy érdekes formáció és jelenség a magyar közpolitikában. Nincs bejegyezve társadalmi szervezetként, így aztán legfeljebb egy olyan baráti társaságnak tekinthető, amelynek nincsen sem alapszabálya, sem ellenőrizhető gazdálkodása. Ennek megfelelően nem kérdezhető meg, hogy miből tevékenykednek (ez mára már szuverenitási kérdés itthon), ahogy az sem, hogy a tevékenységük megfelel-e a jogszabályoknak (mivel alapszabályuk nincs, a működési célokat és feltételeket bíróság nem bírálta el). Azt csinálnak, amit akarnak, illetve amire fentről megkérik őket.
Nézzük meg az elnevezésben szereplő szavakat!
Nemzetinek nevezi magát, ami azért problémás, mert egy ilyen hatalmas személyi kört érintő elnevezés (nemzeti) mindenképp igényelné a jogi formációt, különös tekintettel arra, hogy az ehhez hasonló agresszív szervezetekkel korábban a rendőrség behatóan foglalkozott. A korábbi rendőri gyakorlat nem véletlenül volt érzékeny erre a kérdésre: az ilyen militáns hangulatú szerveződések mindig közéleti és jogi viták tárgyát képezték, s ennek hatására ezeket a hatóságok több esetben felszámolták vagy betiltották. Erre példa a Magyar Gárda, amely 2007-ben alakult: ők legalább vették a fáradságot és bátorságot, hogy egyesületként bejegyeztessék magukat. Ezt persze hamar megbánták, mert 2008-ban ügyészségi indítványra a bíróság feloszlatta őket, többek között azon az alapon, hogy félelemkeltők, s ezáltal veszélyeztetik mások jogait és szabadságát. A társaság ezután nem is próbálkozott elismertetni magát jogi személyiségként, és „Új Magyar Gárda”, „Nemzeti Gárda” nevek alatt próbálták folytatni a működést. 2009-ben számolták végleg fel őket a hatóságok. Amiről még nem szabad elfeledkezni, hogy a jelen esetben egy olyan közösségről van szó, amely nemzetinek nevezi magát, de a nemzet fogalmából kirekeszti a békés, nem fideszes többséget.
A csoport „ellenállásinak” is nevezi magát egy olyan országban, ahol elvbarátai kétharmados parlamenti többség mellett, vészhelyzeti rendeleti kormányzással tesznek azt, amit akarnak: ez igazán nagy mutatvány. Ellenállni ugyanis a hatalomnak és az elnyomásnak szoktak, nem pedig a rezsimmel elégedetlen, eszköztelen, fegyvertelen tömegnek hatalmi segítséggel. Némi jóindulattal enyhítő körülményként értékelhető, hogy kommunikációjuk szerint elsősorban a globalista elit az ellenségük, mert az megtámadta Magyarország szuverenitását, és tudni vélik, hogy be fog avatkozni az ország belügyeibe és a választásokba. Azt azonban nem fejtik ki értelmesen, hogy ki vagy mi ez az elit, miként támadta meg a szuverenitásunkat, mit is tekintenek ők magyar szuverenitásnak, honnan veszik, hogy be fognak avatkozni a választásokba. A weboldalukon a 2024. év végi megalakulásuk óta ez látható: „NEM-et mondunk a globalisták beavatkozására! NEM-et mondunk a ránk kényszerített háborúra, migrációra és genderőrületre! NEM-et mondunk a globalistákat kiszolgáló politikai bábokra!”
Mozgalomnak is nevezik magukat, ez azt feltételezi, hogy sokan vannak (és nem heten, mint az alapítók – Apáti, Lajkó, György-Horváth, László, Szécsényi, Szűcs, Abrakovits –, illetve a mondás szerinti „gonoszok”), azaz tömegek állnak mögöttük. Na vajon kik lehetnek ezek? Eléggé logikusnak tűnik, hogy a Harcosok klubja tagjait fogja kikölcsönözni a kormány a mozgalom számára. Ezt legalább két dolog valószínűsíti. Az egyik, hogy a gyűlölet-tintával írt „Nem” petíciójukat Orbán Viktor is aláírta 2025 májusában, és méltatta a kezdeményezés közéleti jelentőségét, a másik, hogy egy friss, öldöklést bemutató animációs filmben kilapátolandó szemétnek mutatják Zelenszkijt és Magyart. Ez pedig az egyenes folytatása annak, hogy két hete a miniszterelnök koporsókkal és vérző magyar katonákkal kampányolt az ukrán uniós csatlakozás ellen.
A kormányhoz való szoros kapcsolatot nem csak Apáti személye biztosítja, hanem az is, hogy a vezetők között egy Alapjogokért Központ-elemző és Fidesz-KDNP-s EP-képviselő is található.
Innen pedig már csak egy lépés megtalálni az ELLENÁLLÁS MOZGALOM Non-Profit Kft.-t, amely a Megafonnál kialakult gyakorlat szerint finanszíroz hirdetési kampányokat a mozgalom számára. Ez a társaság Apáti egyszemélyes nonprofit cége, aminek ő maga az ügyvezetője. Szép kerek így a történet: egy be nem jegyzett, ellenőrizhetetlen mozgalom számára, egy, gyaníthatóan az állam által támogatott, egyszemélyes nonprofit kft. biztosítja az anyagi hátteret. Így aztán ha bármi törvénytelenség derülne ki, legfeljebb a kft. bukik, a bűnösök nem. Új céget alapítani meg aztán tényleg nem nagy probléma a rogáni univerzumban. A Propaganda Figyelő szerint már eddig is több tízmillió forintot költött a cég Facebook-hirdetésekre.
A NER ma az előbb körülírt, minden elemében kifogásolható hálózatot nevezi „nemzeti ellenállásnak”: azaz ez megint valami, ami pont az ellenkezőjét takarja, mint amit állítanak róla.
A hatalom számára jéghideg zuhanyként érkező Pride után Orbánék által felforrósított nyárra számíthatunk.