Tisztelt Miniszterelnök úr!
Annak alapján, hogy Ön olykor a kutyáival, olykor az ürömi kutyamenhelyen fotózkodik, feltételezem, hogy nem közömbös Önnek az állatvédelem ügye. Ez esetben azt is fel kell tételeznem, hogy nem kap kellő tájékoztatást e terület immár katasztrofális helyzetéről.
Nyilván Ön is tisztában van vele, hogy az ország lakosságának jelentős része napi szintű megélhetési gondokkal küzd. Ennek súlyos következményei vannak az állatvédelemre nézve is:
– sokan képtelenek ellátni az állataikat, lovak éheznek, kutyák-macskák kerülnek utcára, naponta tucatnyi hirdetésben ajánlanak ingyen elvihető házi kedvenceket,
– nincs pénz az állatok orvosi kezelésére, még a kötelező oltások is elmaradnak, a felesleges szaporulatot megelőző ivartalanításról már nem is beszélve,
– nincs pénz adományokra, az állatvédő és -mentő szervezetek támogatására,
– töredékére csökkent a menhelyekről történő örökbefogadások száma,
– ezek miatt a menhelyek és ebrendészeti telepek zsúfolásig megteltek, messze a normális kapacitásuk felett telítettek,
– ráadásul a csökkenő adományokból kellene fedezniük a megnövekedett feladatok és a drasztikusan emelkedő táplálási, orvosi és rezsiköltségeket,
– sok menhely, sok önkéntes a teljesítő- és tűrőképessége határára jutott,
– ha ezek feladják az egyre reménytelenebb küzdelmet, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek, a kóbor állatok számának megugrása egészségügyi és közbiztonsági kockázatokat is jelent.
Az állatvédelem súlyos gondja az állatkínzások durvaságának és mennyiségének megugrása is. Szaporodnak az országos nyilvánosságot megrázó esetek (tömeges ragadózómadár-mérgezés, kutya a testében nyílvesszőkkel és több légpuskalövedékkel, vascsővel agyonvert „ugatós” kutya, kölyökkutyáját nyársra húzni szándékozó férfi stb.). A hétköznapi kínzások azonban tömegesek: csontsoványra fogyott lovak és kecskék, életfogytig méteres láncon tartott kutyák, súlyosan bántalmazott macskák, költözés után magukra hagyott jószágok… Hiába van „európai színvonalú” állatvédelmi törvényünk, ha annak betartásáért senki nem tesz semmit: a helyi rendőr és jegyző nem akar foglalkozni ilyen ügyekkel (leterheltség, félelem a rossz fiúktól), ha mégis eljut odáig, akkor az ügyészségek is inkább hárítják a feladatot, a bíróságok pedig pénzbírsággal vagy rövid idejű felfüggesztett büntetéssel sújtják az elkövetőket, a legkisebb elrettentő hatás nélkül.
Súlyos gond az állatviadalok szervezése és a szaporítók ténykedése is, ami azért érthetetlen, mert megfelelő rendőrségi módszerekkel mindkettőt viszonylag könnyű lenne felderíteni, ha meglenne hozzá a kellő akarat. Sajnos a tragikus helyzetet súlyosbítja, hogy az állatvédelem területén is akadnak, akik a zavarosban próbálnak halászni. Virágzik a „sintérbiznisz”, amikor is a befogott kóbor állatokért több, a körzetbe tartozó önkormányzattól is beszedik a fejpénzt. Sőt, a rossz nyelvek szerint akadnak olyan gyepmesterek, akik harcikutyák kiképzéséhez adnak el „edzőpartnereket”. A problémák sora még hosszan lenne folytatható, de már az eddigiekből is világos kell legyen, hogy az állatvédelem nagyon sürgős és nagyon jelentős állami segítségre szorul.
Sokan reméltük, hogy jelentősen javulni fog a helyzet, amikor az agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztost nevezett ki, aki azóta ráadásul kormánybiztossá lépett elő. A felfokozott remények nem váltak valóra. Érdemi segítség helyett csak látszattevékenységek és pótcselekvések zajlanak: tapasztalatszerző országjárás, állatvédelmi konzultáció, törvényszigorítás, Nemzeti Állatvédelmi Tanács, Állatvédelmi Kompetencia Központ, Állatvédelmi Kódex, Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat Egyesület…
Mindez semmilyen valós segítséget nem jelent az állatvédelem frontvonalában küszködő, végsőkig elcsigázott embereknek. A jól kommunikálható pr-fogások, a tájékoztatók, nyilatkozatok, a médianyüzsi csak a témában nem járatos közvélemény megtévesztésére alkalmasak.
2022-ben egy valóban még nem látott mértékű pályázati keretösszeget hirdettek meg az állatvédelemben dolgozó civil szervezetek számára. Ez tény. De az is tény, hogy az 500 millió ebben a helyzetben gyakorlatilag semmit nem ért (ha minden egyesület, alapítvány részesült volna a pénzből, alig több mint egymillió jutott volna mindegyikre, ami a legtöbbnél egyhavi takarmányra vagy orvosi költségre sem elég).
Mindez egyébként nem is feltétlenül a kormánybiztos hibája: ő erre kapott mandátumot, és nem áll rendelkezésére kellő forrás az érdemi munkához. Hogy a kormány mennyire tartja fontosnak az állatvédelmet, abból is látszik, hogy az 500 millióhoz hasonló összeget fordíthat fodrászra-sminkesre egy év alatt az állami televízió, vagy hogy másfélszer ennyivel támogattak egy törökországi kulturális rendezvényt… Az állatvédelem az összeomlás szélén áll. Azonnali nagy összegű támogatás híján beláthatatlan következményekkel kell számolni. A remélt megoldás azonban nem látszik, 2023-ra még semmilyen pályázható összeget sem hirdettek ki.
Annak pedig rendkívül rossz üzenete van, hogy a Somogy megyei kormánymegbízott a Törekiben lévő lómenhely területének elővásárlási jogát egy olyan vállalkozó számára hagyta jóvá, aki ellen rendőrségi vizsgálat folyik, mert vélhetően hamis okmányokkal bizonyította, hogy „helyben lakó földműves”.
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Remélem, hogy ha eddig nem ismerte a kétségbeejtő tényeket, akkor (sajnos hosszúra nyúlt) levelem segít abban, hogy Ön és kormánya megfelelően segítse a magyar állatvédelem mindennapi hőseit mind az azonnali tűzoltásban, mind a hosszútávon szükséges feladatok feltételeinek megteremtésében.
Több ezer állatvédő és milliónyi állat nevében előre is köszönöm:
Hamburger Béla
