Orbán Viktor még Soros-ösztöndíjasként nem gondolhatta, hogy egyszer miniszterelnökként egy francia szélsőjobboldali politikust fog nagy lelkesedéssel fogadni. De azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Szajnán. Annyi különbséggel, hogy Marine Le Pen nem változtatott olyan élesen a politikáján, és mindig következetes maradt ahhoz, amit képviselni próbál. Mint például a bevándorlás megállítása, az euró és az Európai Unió éles bírálata, illetve a protekcionizmus. Ellentétben Orbán Viktorral, aki már vagy fél tucatszor módosította a politikáját, és még mindig keresi a saját politikai hovatartozását. Így nem lehet tudni, miért próbálja a saját sorsát összekötni Marine Le Penével, hiszen ő már elérte a politikai plafonját. Valamint láthatóan már nincs ereje maga mögé állítani a francia társadalom többségét. Az esélye a végső győzelemre csekély.
A koronavírus megjelenése még jobban kiélezte a különbségeket a szegények és a gazdagok között, megváltoztatva a kormányok kapcsolatát az emberekkel. A középosztály még inkább zsugorodásnak indult, növekedett a perifériára került emberek száma. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés szerint a munkanélküliség, a szegénység és a vele járó bizonytalanság magából az Európai Unióból és a bevándorlásból ered. Néha a sorok között finoman megpendítik a frexit lehetőségét mint az egyik megoldást a bajokra. Ez az elképzelés, amely arra is épít, hogy Franciaország egy sértett nemzet, rendszerellenes populista előadással gyors, ám nem tartós népszerűséget jelenthet az elégedetlenkedők és az euroszkeptikusok között. Ebben a magyar miniszterelnökkel van hasonlóságuk. Ezek a hangok előreláthatólag még erősebbek lesznek, mivel jövőre Franciaországban és Magyarországon is választások lesznek. Párizsban az egyik központi téma a bevándorlás lesz, ezen belül az iszlám térhódítása, míg nálunk a korrupció, amely lassan felemészti az országot. Mert úgy nem lehet megőrizni a saját nemzetünk identitását, ha közben mindent átjátszanak a csatlósaiknak, ellopva a jövőnket.
Egy ország külpolitikai útkeresése természetes folyamat. Ez lehet egy befelé néző, megosztó, mindenkivel bizalmatlan politika, ennek megfelelően megválasztva a szövetségeseket. Vagy pedig egy előrelátó, magabiztos cselekvési halmaz, amely az adott ország sikerességére törekszik. Úttörő technológiákat felkarolva, a globalizmust a maguk javára kihasználva. Ehhez kell több találékonyság, innováció, és hazánk számára ez látszik hosszú távon életképesnek.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/46. számában jelent meg, november 12-én.
