Úgy tűnik, a kormány elvesztette racionális érzékét, az irányítást az események felett. Brüsszelben megszavazza a szankciókat, utána Budapesten harsogva kijelenti a retorziók helytelenségét. Most – kihátrálva az egyre nyomasztóbb felelősség alól – egy újabb hisztérikus nemzeti konzultáció mögé bújik, dezinformációs kampánnyal félrevezetve a társadalmat. Tovább védve hatalmát és hitvány módon összeharácsolt birodalmát. Jelen állapotban ezt tudja felmutatni, miközben folyamatosan mesterkedik nemzeti értékeink megdézsmálásán.
Az természetesen számukra mellékes, hogy a kapzsiságuk miatt került szakadék szélére az ország, hullott darabokra a politikába vetett bizalom. Az őszinteség teljesen megszűnt. Maradt a propagandamítosz. Meg az embert felőrlő hétköznapok küzdelmei. Egy bevásárlás vagy a fűtés rendezése teljesen felborítja a háztartások költségvetését. Méltatlan élethelyzetek alakulnak ki, amelyekre nem szolgáltunk rá. Belenyugodtunk a nekünk szánt engedelmes fogaskerék szerepébe, beletörődtünk a politikai vezetés hamisságába, s ez lett az eredménye. Megengedtük egy szűk elit számára országunk kisajátítását. Mintha elfelejtettük volna a szabadságszeretetünket, megijedve a cselekvéstől, attól, miszerint a sorsunkról saját magunk dönthetünk.
A politikai elit elszemtelenedése és gátlások nélküli zsebtömése talán több okra vezethető vissza. Utólag belátva nagy hiba volt, hogy a rendszerváltás idején nem volt határozott, elrettentő példával járó számonkérés. Ebből kiindulva az aktuális politikai vezetés úgy érzi, bármit megtehet, nem lesz következménye. Mármint számukra nem. Ám az országnak hatalmas károkat okoznak. Nemcsak gazdaságilag, hanem morálisan is. Például a manapság hangoztatott katonai szellem feltámasztása is csak akkor állna meg hitelesen, ha abból a meggyőződésből építkezne, miszerint a nemzet valódi célját szolgálja, nem pedig Hatvanpuszta és a NER-élősködők biztonságának és vagyonának a megvédése a hátsó szándék.
Mindazonáltal a jelenlegi történések alakulását nézve a kormány a felhalmozott politikai tőkével nem tudott megfelelően élni. Mint már nyilvánosságra került, sikertelen lett egy hatékony hírszerzés kiépítése, amire lehetne támaszkodni. A szakmaiság helyett a szervilizmus dominál. Kiderült, az orosz–ukrán háború teljesen váratlanul érte az országot. A történelmi többséggel rendelkező kormány képtelen felkészülni a jövőre. Inkább azokat a tanárokat bocsátja el, akik azért küzdenek, hogy jobb körülmények legyenek az oktatásban.
Hatvanhat év telt el az 1956-os forradalom óta. Sok mindent láttunk és éltünk át ezen időszak alatt. Ért bennünket bánat és boldogság. A nagy viharok közepette találékonyságunknak és ügyességünknek köszönhetően mindig talpon tudtunk maradni. Egyszerűen élni akartunk. Most is élni akarunk. Így nem lehet megengedni, hogy bárki rátelepedjen a nemzetünkre, és mi lehajtva fejünket, jámbor állatként mindenre bólogassunk. Újjá kell teremteni az országunkat, amit nem befolyásol az egyre nyomasztóbb orosz vagy nyugati megfelelési kényszer. Visszafordulva arról az útról, ami nem a magyar nép identitásáról szól, új térképet szükséges elővenni. Ez csak rajtunk múlik.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/46. számában jelent meg november 11-én.
