Olvasom, hogy a nemzet vadásza bemutatott egy könyvet, amely részben az ő filozofikus írásait, részben a kormány mocskos szájú főfirkászának novelláit tartalmazza.
A fővadász többek között kifejtette, hogy eleink 99 százaléka vadászott, tehát ez a tevékenység természetes, és nem az a kérdés, hogy valaki miért vadászik, hanem hogy mások ezt miért tartják ellenszenvesnek. A főkeresztény fővadász csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy őseink szükségből vadásztak és nem hobbiból, valamiféle perverz gyilkolási ösztöntől hajtva.
Tudom, erre máris jön a válasz: a vadászat megakadályozza a túlszaporulatot, no meg segít a beteg vagy társaira veszélyes egyedek, netán a sérült állatok kiszűrésében. Tisztelet a kivételnek, de ezek többnyire csak a valóságot elkendőző kamu dumák. Elég egy pillantást vetni egy-egy „sikeres” vadászat utáni terítékre, a kivégzett állatok tucatjaira vagy százaira, a vadászok diadalittas ábrázatára, hogy lássuk: a vadászat többségüknek örömszerző, kielégülést hozó tevékenység.
És még egy apróság: a hobbivadászat megjelenése előtt a természet rendkívül hatékonyan gondoskodott a kívánatos egyensúlyról: ha sok volt a nyúl, elszaporodtak a rókák is, ha túl sok lett a róka, éhen haltak vagy elvándoroltak… Amióta az ember belepiszkál a természet rendjébe, csak kárt okoz: kiirtja az erdőket, eltereli a folyókat, lemészárolja a bölényeket, elefántokat, ezrével tűnnek el növény- és állatfajták, a mesterségesen betelepített fajok csak fokozzák a bajokat.
Miért is kellene elhinni bármely vadásznak, hogy szándékai nemesek, de főleg hogy jószándéka nem vezet-e mégis kisebb-nagyobb katasztrófákhoz?
###
Semjén Zsolt másik fontos alapvetése szerint az állatok humanizálása (például a Bambi című mese) rendkívül veszélyes, mert egy szintre helyezi az embert és az állatot. Ezzel az állítással több baj is van. A legegyszerűbb, hogy ilyen hozzáállással a meseirodalom igen nagy hányada kifogásolható lenne, holott az állatmesék éppen az emberi (jó vagy rossz) tulajdonságokról szólnak. Magyarán: Semjén állítása szembe megy évszázados hagyományokkal, írók százainak bevált gyakorlatával, szülők és gyermekek millióinak tapasztalatával.
Ennél kissé bonyolultabb annak vizsgálata, hogy mi a veszélyesebb: az állatok felruházása emberi tulajdonságokkal (ami nyilván és döntő mértékben fikció), vagy az emberek elállatiasodása (ami viszont napi tapasztalat). Személy szerint az utóbbit tartom kétségbeejtőnek: a gyerekeiket bántalmazókat, az erőszaktevőket, az állatkínzókat, a szadistákat, a foglyokat és rabokat gyötrő cezarománokat. Ráadásul az „állat” mindenkiben megbújik, gondoljunk csak a Zimbardo-féle börtönkísérletre vagy a csoportosan elkövetett garázdaságokra.
A legbonyolultabb kérdés azonban az, hogy valóban van-e olyan „természet rendje”, ami Semjén szerint az embert az állatok fölé emeli, és amelyet a vadászok képviselnek. Véleményem szerint az ember semmivel nem jobb, mint az állat. Sőt, az embereknek nagyon sok állattól lenne mit tanulniuk: a hangyáktól, a méhektől a társadalmi együttműködést és a közös érdek feltétlen szolgálatát; az elefántoktól az öregek tiszteletét és a szolidaritást; a kutyáktól a feltétel nélküli szeretetet és az önfeláldozást; számtalan fajtól az utódok határtalan védelmét. Az ember viszont önös érdekeiért gondolkodás és gátlás nélkül pusztít mindent: növényzetet, állatokat, más embercsoportokat, tengereket és folyókat, amivel nemcsak a természetet sodorja végveszélybe, hanem önmagát is.
Ez lenne a felsőbbrendű faj? Ennek kell uralkodnia minden más felett? Ez a (vadász)uralom lenne a „természet rendje”? Szó sincs róla! Ez csak a technika és az erő rendje, amely csak azóta „rend”, mióta az ember – eszközei révén – képes legyűrni a természet valódi rendjét.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
