Értesített a Választási Iroda. Legalábbis ez a név áll a lap alján, de ó, mégis kerülget egy alig legyűrhető érzés, miszerint ezt a politikai tartalmat bizony kormánypártunk marketingcsapata juttatta a postaládámba (díj hitelezve, ennyiben jó fejek, a komcsik idején biztos ilyen se vót, ugye, Feri bátyám, na igyunk meg valamit).
Az efféle hivatalos, állami értesítésnek tulajdonképpen egyetlen célja volna: derüljön ki belőle, mikor és hová kell mennem (melyik lerohasztott általános iskola melyik beázott mennyezetű tantermébe), hogy gyakorolhassam fennkölt állampolgári jogomat, és a far-háttal hipnotizált Mari néni, valamint az okosba’ mutyizó, kormányközeli fehérgalléros proli után magam is hozzájáruljak szavazatommal a Nemzet felvirágoztatásához. Idáig rendben is lennénk, köszönöm az információt, elgondolkodom a dolgon, aztán április 3-án értesítem őket nagyra becsült és (önkényesen) mérvadó véleményemről. Az utolsó dolog, ami eszembe jutna, hogy az Állam egy ilyen rideg és pártatlan papiroson is képtelen visszafogni reklámtevékenységre irányuló, bélpoklosan ágaskodó hevületét.
Nekem ugyan nem jutna eszembe, de másnak igen. Az említett értesítőn ugyanis szembetűnő egy bizonyos súlyozási kuriózum, úgy is mondhatnám: gyanúsan kacsintgat rám ez a papír, már-már mintha valaki úgy gondolná, elültethet a fejemben valamit, mint Christopher Nolan Eredetében. Csak itt nem addig, amíg alszom, hanem mialatt gyanútlanul pásztázom a tényszerű tájékoztatást. Dramaturgiai értelemben a következő ívet (sőt, érzelmi hullámvasutat) vagyok kénytelen bejárni. Megkezdem a figyelmes befogadást, a helyet és időt érintő információk után olvasom: „Az Ön véleménye is számít, hogy kik legyenek az Országgyűlés tagjai.” (Istenem, milyen pongyola mondat, és még az Ön is nagy kezdőbetűvel, mindegy.) Ezután pedig: „Az Ön véleménye is számít az alábbi kérdésekben” – és nem viccelek, négy kőkemény kampánykérdés érkezik, bármiféle kiemelés vagy megkülönböztetés nélkül, a Nemzeti Konzultáció jól ismert színvonalán. Az első arról, támogatom-e, hogy szülői beleegyezés nélkül szexuális foglalkozást tartsanak gyerekeknek; a második arról, helyeslem-e, hogy ugyanezen gyerekeknek nemátalakító műtéteket reklámozzanak; a harmadik arról, hogy a fejlődésüket befolyásoló médiatartalmakat mutogassanak-e nekik; és végül, szeretném-e, hogy a nemváltoztatást propagálják a kiskorúaknak a médiában.
Alig van időm tetten érni ficánkoló méltatlankodásomat, máris lehűtenek, jön a tárgyszerű lezárás, ugyanazokkal a fapofa-hivatalos betűkkel: „Véleményét úgy tudja kifejezni, hogy elmegy szavazni.” A visszafogott, informatív leírás folytatódik, mintha mi sem történt volna, tudniillik egyéni képviselőre és pártlistára lehet, miféle igazolványokat kell felmutatni, mik az alternatív szavazási lehetőségek, és a többi.
És értem én, hogy a választás idén egyben népszavazás is lesz (hiszen oly’ fontos a téma), de levakarhatatlan a sejtés, hogy nem több ez, mint agyafúrtnak szánt trükk: utóbbi kizárólag azért létezik, hogy még egy ilyen papíron is össze lehessen mosni az országgyűlési választást a kormány által tematizált, infantilis hülyeséggel. Nemcsak a lóláb lóg ki, de a nyelvem is a nyitva felejtett számból (és ez nem szexuális propaganda, mielőtt bárki félreértené, igazán nem szeretném megrontani a kedves olvasót, ki tudja, talán már ez is szex, talán már minden szex, pedofília ráadásul).
Ha iksz éve – mondjunk akár tízet, húszat, harmincat – valaki felveti, hogy 2022-ben a Magyar Állam által kiküldött szavazási értesítő néhány gyorsan lezavart információ után azonnal rátér majd a kiskorúakat érintő szexbűnözésre, természetesen körberöhögés tárgya lett volna. Most meg lassan azokon röhögünk, akik akkor röhögtek volna. Még szomorúbb, hogy az ingerküszöb eléréséhez ez ma kevés is, nagyon kevés. Nap mint nap botrányosabb mondatok és cselekedetek árnyékában idegeskedünk, az ilyesminek nincs hírértéke. Mégis zavar támadt az Erőben, az enyémben legalábbis, és elcsodálkoztam: oké, hogy ügyészség, tudjuk, hogy tenderek, látjuk, hogy haveri privatizáció, persze hogy uszítás, de már a választási értesítőn is élnek a röpke alkalommal, hogy emlékeztessenek, mi a véleményem?
Csak azt nem értem, miért írták az elejére, hogy Tisztelt.
A szerző színházi rendező, színész, író, műfordító
Ez a cikk eredetileg a magyar hang 2022/7. számában jelent meg, február 11-én.
