Trump és Fauci Magyarországon

Trump és Fauci Magyarországon

Donald Trump és Anthony Fauci, a járványügyi intézet igazgatójaként tavaly márciusban a Fehér Házban 2020. március 26-án (Fotó: Reuters/Jonathan Ernst)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A koronavírus-járvány egyebek mellett kitermelte a maga mémjeit, retinánkba égő jeleneteit, ember- és helyzettípusait. Ilyen politikus és tudós furcsa násztánca, a volt amerikai elnök és fővirológusának kettőse: kezdetben együttes fellépésük az ottani „operatív törzs” jelenésein, majd kapcsolatuk kiéleződése, Donald Trump egyre ellenségesebbé válása. Ezt azonban nem követte az, ami emberileg teljesen érthető lett volna, és a másik politikai oldal nagyon várt is: Anthony Fauci nem támadta vissza hasonló módon Trumpot. Szinte végig szigorúan szakemberként szólalt meg, s csak közvetlen a választások előtt vált nyílttá a háborújuk. Felejthetetlen, ahogyan Trump hergelésére hívei rigmusként üvöltik, hogy „Rúgd ki!”, ő pedig megígéri, hogy meg is teszi – a választások után. Erre azonban már nem volt módja. A politikailag visszafogott Fauci végig meg tudta őrizni bizonyos befolyását a járvány elleni védekezésben, a választásokra azonban már mindenki számára egyértelművé vált, hogy mit is gondol Trump járványügyi ámokfutásáról.

Gondolom, senki számára nem kérdéses, kit tekinthetünk magyarországi Trumpnak. Na de hol van itt Fauci? Nem, természetesen nem akarom azonosítani a nyunyókázós óvó nénivel, aki nap mint nap kiáll az ország színe elé, hogy hercigeskedve tálalja az éppen aktuális politikai vonalnak megfelelő üzenetet – legtöbbször a semmit.

De ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincs Fauci. Van, csak kollektív. Az a néhány szakember, akinek van módja arra, hogy legalább meghallgassák a véleményét a döntések meghozatala előtt. A helyzetük hasonló Fauciéhoz, de annál is nehezebb. Az amerikait védte, hogy a világ egyik legismertebb tudósa, és évtizedek óta minden amerikai elnök virológiai tanácsadója volt. „Kirúgása” nem lett volna politikailag kockázatmentes. Nálunk a kollektív Fauci bármelyik tagja, aki túl kritikussá válik, lecserélhető.

Természetesen a mi Fauciaink is pontosan látják a kormányzati járványkezelés mérhetetlen felelőtlenségét. Azt, ahogyan mindent alárendeltek a politikailag döntőnek vélt gazdasági szempontoknak. De milyen lehetőségük van a mi Fauciainknak? Mi történik, ha valaki nyíltan kiáll, hogy lerántsa a leplet erről a politikáról? Az, hogy helyébe simulékonyabb ember kerül, és még kevésbé lesz esély a betegség elleni küzdelemhez fontos szempontok érvényesítésére. Röviden: még többen fognak meghalni. Márpedig mi lehet fontosabb egy orvos vagy akár biológus kutató számára, mint hogy az emberi életeket védje! Nagyon tanulságos lesz, amikor majd elmesélik, hogy micsoda küzdelmek árán sikerült néha elérniük, hogy ne írják felül a politikai szempontok a járvány megfékezését szolgálókat.

Azt, ahogyan a politikai célok kiforgatják magukból a szakmai szempontokat, tökéletesen tükrözi a használatos terminológia, a „nyugati vagy keleti vakcina” alternatívája. Azért az érdekes lesz, ha a keleti beszerzés jegyében bevásárolunk, mondjuk, brazil vakcinából is. Gondolom, majd megindokolják, hogy azt Kelet-Sao Paulóból hozatták. (Végtére is gyermekkori első némettanárom, Tante Emmi – nagyon aranyos osztrák néni, különben egy neves ’48-as hős leszármazottjának özvegye – szintén megnyugtatta az akkori Bástya elvtársat, aki berzenkedett, hogy miért kellene csemetéjének egy imperialista nyelvet tanulnia. Megígérte a sok csillaggal kidekoráltnak, hogy szigorúan keletnémetre fogja oktatni a gyermeket. Körülbelül ide jutottunk most vissza.)

A „nyugati vagy keleti vakcina” alternatívával szemben a valóság az, hogy például a Szputnyik és Sinopharm között – illetve a kettővel szembeni bizalmatlanság indokoltsága között – igen nagy különbség van. A mérvadónak tekintett adatok szerint a Szputnyik hatékonysága megközelíti a legjobb nyugati oltóanyagokét, 90 százalék fölött van; a Sinopharm alulról súrolja a 80 százalékot. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy az, akit kínaival oltottak be, két és félszer nagyobb valószínűséggel fertőződik meg az oltás ellenére, mint az, akit Szputnyikkal. Az orosz oltóanyaghoz a nyugatiakétól messze elmaradó, de a kínait sokszorosan felülmúló dokumentáció áll rendelkezésre. A kínai gyakorlatilag zsákbamacska. Az oroszok – némi zavaros vitatkozás után – benyújtották az EU gyógyszerfelügyeleti bizottságához vakcinájukat, a kínaiak mai napig sem. Vajon miért?

És mégis: amikor naponta százával szedi áldozatait a járvány, nem jogosan nyilatkozta-e Zacher Gábor, hogy a kínaival szembeni minden fenntartás ellenére, azt is el kell fogadni jobb híján? (Mindjárt le is árulózták egyes ellenzéki szimpatizánsok, jóllehet azt javasolta, amit felelősségteljesen javasolni lehetett: hogy érvényesítsük a kisebbik rossz elvét.)

Nem nyilvánvaló, hogy ha a legrosszabbat kell elkerülni, akkor a kevésbé jót is el kell fogadni? De igen: kisebbik rosszként. Na de azt „választani”, azt helyezni előtérbe? Ez már nem kényszerű, felelősségteljes döntés, hanem felelőtlen politikai játszma. Ha nyilvánvalóan rosszabb – mert kevésbé hatékony és több kockázatot rejtő – a kínai oltószer, nem az lett volna-e a helyes eljárás, ha azt csak akkor használják, amikor jobb nem áll rendelkezésre? Ha így tesznek, alig lett volna rá szükség. Ugyanis részben a távolról sem teljes oltási hajlandóság, részben az oltás lebonyolításának sebessége miatt a tényleges, aktuális oltóanyag-szükségletet mindmostanáig majdnem teljesen lefedték a nyugati és az orosz vakcinák. A kínainak a cserepadon kellett volna lennie, végső esetben bevetendő tartalékként.

Nem ez történt, hanem az, hogy minden létező eszközzel propagálta, népszerűsítette a kormány a kínai oltóanyagot: mindig világgá kürtölte annak érkezését, személyes példaadással, csakis azzal „oltakozva” népszerűsítette a teljes kormánypárti média kórusa által kísérve. Mindent bevetettek annak érdekében, hogy megkedveltessék a rosszabbat. Mert mindez egy politikai játszma része. Már csak egy lépés, hogy bejelentsék általános alapelvként: a legrosszabb keleti is jobb, mint a legjobb nyugati. Mindenben. Kit érdekel ilyenkor, hogy mit povedálnak a mindenféle orvos meg biológus szakértőcskék?

Azért reménykedjünk, hogy ők csak tovább povedálják érveiket sok-sok mindent lenyelve. Mert azzal életeket menthetnek meg. És reméljük, hogy kellő időben elmesélik, milyen megalázó helyzetben kellett küzdeniük emberéletekért a politikai cinizmussal szemben.

A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerző teológus, filozófus

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom