Most, amikor már családi kalákában lehet nyomni a szuverenitásvédelmi ipart (Lánczi András az MTA „átvilágítását” javasolja a fiának), illetve, amikor a párhuzamos valóságból is érkeznek már jegyzékek (Szájer József vezette Szabad Európa Intézet szuverenitásvédelmi indexe), érdemes a jövőbeli, „mindjárt megérkező” listázásokkal foglalkozni egy kicsit.
Az adminisztrációs célú kartotékozáson túl készülő listáknál az ezekre való rákerülés csak kétféle lehet az érintett számára: jó, vagy rossz.
A hazai listázásokról beszélve mindenkinek az 1945-47-ben zajlott, politikai tisztogatási célú B-listák jutnak az eszébe. Ekkor nagyon változatos okok miatt zárták ki a közéletből az érintetteket. Ezt a folyamatot azonban időben megelőzte egy teljesen objektív alapú kíméletlen listázás is, amiről azért érdemes szót ejteni, mert a jelenlegi hatalom is „objektív tények” alapján indít hamarosan hadjáratot. Ez most leegyszerűsítve a „külföldi pénz befogadása” lesz, akkor pedig a homoszexualitás volt.
1942-ben az Államvédelmi Központ (az akkori Szuverenitásvédelmi Hivatal) és a Honvédelmi Minisztérium tanácskozott arról, mi legyen a melegekkel. A kérdés az volt, hogy büntetésből kötelezzék-e őket honvédelmi munkaszolgálatra, vagy sem. A Hadtörténeti Levéltár őrzésében lévő anyagban van két lista, amin 993 férfi van felsorolva eléggé GDPR-t sértő módon. A nevükön kívül a születési helyük, idejük, apjuk és anyjuk neve, esetleg a törvénytelen származásuk, családi állapotuk, lakóhelyük és foglalkozásuk is szerepel az iratokon.
1942. november 7-én az Államvédelmi Központ ezt a levelet írta a honvédelmi miniszternek: „Kérem csatolt névjegyzékben felvett közerkölcs szempontjából megbízhatatlan, Budapest székesfőváros területén tartózkodó homosexuális egyéneket honvédelmi munkaszolgálatra behívni. Nagyméltóságod magas elhatározását kérem velem közölni.”
A levélhez csatolt listán akkor 810 férfi adatait közölték.
Ugyanezen a napon a Honvédelmi Minisztérium Hadi Szervezési és Mozgósítási Osztálya a következő előterjesztést küldte körbe házon belül azzal, hogy nem javasolja a munkaszolgálatra való behívást. Mielőtt ellágyulnánk a jogállaminak látszó végeredménytől, ismerjük meg az előterjesztés pár mondatát: „… katonai vonalon való megoldását nem javasolja és nem tartja kivánatosnak egyrészt azért, mert a kérdés kimondottan rendészeti […] megoldást kíván és azáltal, hogy érintetteket ideiglenesen katonai szolgálatra igénybe vesszük a degenerált idegzetű egyének [itt kézírásos beszúrás: „jellemének” – Takács Judit] megváltoztatását nem remélhetjük.” Azaz rendészeti megoldást javasol, és betegnek tekinti az eljárás alá vontakat.
Az előbbi mondat mellé valaki kézírással a következőt szúrta be: „kétségtelenül hasznos, ha elsősorban a nemzet szempontjából haszontalan elemek pusztulnak.” Azt hiszem, hogy ez a mondat a Horthy-korszak felelősségét egészben magában foglalja. Ez nem más, mint az embertelenség egy mondatba sűrítve.
Ezután azzal folytatódik, hogy „Másrészt mind nagyobb méreteket öltenek az oly kérelmek és javaslatok, melyek az ország lakosságának salakját a honvédségnek kínálja fel felhasználásra. Ily eljárás sérti a háborúban résztvevő többi feddhetetlen egyének jó érzését, amikor azt látják, hogy az igénybe vételnek elsősorban büntető jellege van.” Ez a mondat is elképesztő, mindenki érti, aki érteni akarja.
Az ügyben az Államvédelmi Központ négy nap múlva újabb listát küldött 185 férfi adataival, kérve, hogy ezek ügyét is vonják össze a többivel. Azaz pár nap alatt sikerült majdnem kétszáz új áldozatot begyűjteniük. Ez megmutatja, hogy mekkora hálóval, erővel és sebességgel dolgozhat egy ilyen hivatal, ha az anyagi, technikai, jogi és emberi feltételek adottak a „munkához”.
Mint most. Nem én mondom, ők mondják!
Kéri László: Erre a kampányra rámegy az ország idegrendszere
A politológus a fideszes bűnbakképzésről, a sajtóellenes hadjáratról, a harcosok kellemetlen klubjáról, Orbán Viktor legnagyobb külpolitikai kudarcáról és Magyar Péter Nagyváradig tartó sétájáról. Interjú!
Meg kell említeni azt a kevéssé fontosnak látszó, de pont ezért nagyon lényeges tényt, hogy két férfi adatait kivágták a listáról, mert a velük kapcsolatos döntés „a Főkapitány Úrral történt megbeszélés alapján kimarad”. Talán a rendőrfőkapitányról lehet szó. A lényeg: volt mód lekerülni a listáról, csak meg kellett fizetni az árát, mondjuk besúgóvá válással. A listán szinte nem találhatók értelmiségiek, magas beosztásúak, ami megint arra utal, hogy a kollaboránsok vagy mentő társadalmi kapcsolatokkal rendelkező „mi kutyánk kölykei”, azaz „jó homoszexuálisok” szépen kimaradtak a megtorlásból. Akit az LMBTQ-téma ennél jobban érdekel, annak Takács Judit: Homoszexuálisok listázása a 20. századi Magyarországon című, online elérhető tanulmányát ajánlom elolvasásra.
Mit is mond szűkszavúan ma a tudomány az akkori Államvédelmi Központról? „… fő feladatai közé tartozott a kül- és belföldről kezdeményezett olyan mozgalmakkal, szervezkedésekkel, termelést veszélyeztető szabotázscselekményekkel, országos jellegű közellátási visszaélésekkel kapcsolatos nyomozások irányítása, amelyek az ország belső rendje ellen irányultak és sértették vagy veszélyeztették a honvédelem érdekeit. Szintén fő feladata volt, hogy összefoglalja és kiértékelje a vonatkozó híranyagokat.” (Magyarország a második világháborúban; Lexikon)
Na, ugye?
Ez a kissé hosszúra nyúlt ismertetés, remélem, eléri a célját. Egyrészt nagyon észnél kell lennie a magyar társadalomnak, mert ismét „objektív” okok miatt indulnak listázások, amelynek elvileg „bárki” az áldozatává válhat. Unalmas ezt hallgatni, de most aztán tényleg minden hazai és nemzetközi jogi és kommunikációs lehetőséget igénybe kell venni ennek megakadályozására. A másik pedig az, hogy bizony be fog indulni a kollaboráció az egyéni megszabadulás reményében, ezért itt van az idő, hogy mindenki leüljön a társaival, és megerősítse a szolidaritási fogadalmát.
Ma én, holnap te.
De ha összefogunk, akkor „ők”.
