Műtárgyakat felejtett volna ki a vagyonnyilatkozatából Kovács Zoltán kormányszóvivő?

Műtárgyakat felejtett volna ki a vagyonnyilatkozatából Kovács Zoltán kormányszóvivő?

Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a háttérben az egyik festménnyel (a másikat a fejével kitakarja) a Pesti Tv adásában.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár volt múlt pénteken (március 12-én) a Pesti Tv Pesti Riporter című műsorának a vendége, az adásba videóhíváson keresztül jelentkezett be. A műsorvezető már a beszélgetés elején szóvá tette, hogy az államtitkár mögötti falon két, a drMáriás néven alkotó Máriás Béla-festmény is lóg.

A rendkívül kínos műsorban a Pesti Tv műsorvezetője igyekezett kitalálni, hogy ki szerepel az egyik műalkotáson: először Gyurcsány Ferencre, majd Orbán Viktorra tippelt, ám mivel nem sikerült eltalálnia, Kovács Zoltán árulta el, hogy azon bizony Soros Györgyöt ábrázolta a művész. (A mű konkrétan az alkotó egyik 2018-as festménye, a „Soros György a Világ Gonosz Uraként megakadályozza a magyar labdarúgás, egészségügy, kortárs művészet és jóformán minden feltámadását” című (100 x 80 cm, akril vásznon).)

A másik festményt Kovács kitakarja a felvételen, és nem is volt hajlandó megmutatni a nagyközönségnek, ám a Magyar Hang kinyomozta, hogy az pedig drMáriás egyik 2020-as, a miniszterelnököt ábrázoló alkotása, melynek a címe: „Orbán Viktor megvédi a koronavírustól Baby Yodát” (100 x 80 cm, akril vásznon, 2020.). A fel nem fedett művet közzé is tesszük olvasóink számára:

Orbán Viktor megvédi a koronavírustól Baby Yodát
100 x 80 cm, akril vásznon, 2020
6589-et írunk. A koronavírus elpusztította a föld népességének jelentős részét, amelyet azóta intergalaktikus migránsok népesítettek be. Az Európai Parlamentben a Sötét erő végső csapást kíván mérni Magyarországra a vírus felerősített változatának bevetésével, azonban Orbán jedi lovag Viktornak az utolsó pillanatban mentő ötlete támad: megkereszteli hipós vízben Baby Yoda képviselőt az Európai Parlament fürdőjében ülésük szünetében, ami annyira megtetszik a kis hősnek, hogy hamarosan divatmozgalmat csinál a keresztelésből, így a többi intergalaktikus harcos is hamarosan követi őt, s olyan erős mozgalommá válnak, amely végül megnyeri a Csillagok háborúját, megmentve Magyarországot, Európát és a komplett Intergalaktikus Világot. Seregüket azóta a Szent Korona Hipós Védelmezői Rendjének nevezik, akik a szent tisztasághoz való hűségük jeléül máig mindenbe és mindenre hipót öntenek, amihez csak nyúlnak, így például a kezükre, ruhájukra, de még a francia pezsgőjükbe is, mert így garantáltan és végérvényesen megmenekülnek minden rossztól.

Tekintettel arra, hogy ezen műveknek a papírra, több példányban készülő utánnyomásai is többszázezer forintos értéket képviselnek, az eredeti drMáriás festmények pedig rendszerint milliós nagyságrendben kelnek el, megnéztük, hogy Kovács Zoltán vajon szerepelteti-e a műtárgyakat a vagyonbevallásában. Nos, Kovács államtitkárnak a kormány honlapján fellelhető vagyonnyilatkozata „ingóságok” rovatában nem szerepeltet egyetlen festményt, így egyetlen drMáriás alkotást sem. (Érdekesség, hogy az államtitkár ingatlant sem tüntetett fel sajátjaként a nyilatkozatában.)

A jelenlegi vagyonnyilatkozat-tételi szabályok szerint akkor kellene a két festményt szerepeltetnie a bevallásában az államtitkárnak, amennyiben
- vagy egyenként elérnék a 1.674.000 Ft-os limitet (ez esetben az ingóságoknál kellene feltüntetnie)
- vagy együtt érnék el a 1.674.000 Ft-os határt (ez esetben az egyebeknél kellene szerepeltetnie).
Az érvényben lévő szabályok szerint ezt magának a nyilatkozattevőnek kell megsaccolnia.

Kovács Zoltán vagyonnyilatkozatát innen tudja letölteni:

A NER-ben egy ideje sikk lett drMáriás képeket vásárolni, sőt egymásnak ajándékozni. Hat éve Lázár Jánost ajándékozta meg az egyik beosztottja, L. Simon László államtitkár egy róla szóló drMáriás festménnyel. Az az alkotás akkor félmillió forintjába került L. Simonnak.

Szerettünk volna, ha Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár tájékoztatja olvasóinkat a festmények megszerzésének körülményeiről, ezért kérdéseket küldtünk neki, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptak tőle választ olvasóink.
Hogyan, milyen körülmények között, milyen jogcímen és milyen összeg ellenében jutott a festményekhez?
– Mi alapján választotta ki éppen ezt a kettőt?
– A két értékes festményt Ön nem szerepelteti a vagyonnyilatkozatában. Miért nem?

Amennyiben később választ kapnánk az államtitkártól, úgy kiegészítjük írásukat.

A kínos műsorrészt itt tudja megtekinteni:

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt