Fő bűnük, hogy vezetőjük, Kozma Éva múlt vasárnap felszólalt Magyar Péter debreceni tüntetésén az akkumulátorgyárak ellen.
FK
Azt is kéri a Tisza Párt vezetőjétől, hogy ne legyen olyan gyáva, mint Deutsch Tamás.
Közös sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök és a kínai államfő, amelyen a két ország közötti kapcsolatokat méltatták, de konkrét beruházásokat nem jelentettek be.
Még csak 62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért, mint Szijjártó elvtársra – írta a Tisza Párt vezetője.
Szatirikus híradóval jelentkezett a humorista.
Az Orbán-idézetes tábláról van szó.
De még nem érte utol a baloldali összefogást az Intézet szerint. A Fidesz hibahatáron belül erősödött az elmúlt egy hónapban.
Először próbáltak meg nagyon minimálisan koordinálni az árnyékfidesszel, úgy tűnik, hiába – tudtuk meg az MKKP-tól.
Most 12 név szerepel a Tisza Párt EP-listáján, de Magyar szerint ez még bővülhet.
Egy teljes héten át, vasárnapig lehet szavazni a Kutyapárt, a Momentum és a civilek jelöltjére.
Többek között arra kíváncsiak, hogy Polt Péter tényleg nem ura a helyzetnek a Legfőbb Ügyészségen.
Ám hogy ennek mekkora lesz a politikai hatása, attól függ, hogy mennyi emberhez jut el a híre.