Alig néhány konglomerátum pufogja ki a nagy részét. De ezért is mi vagyunk a hibásak. Számok nyelvén.
Molnár Csaba
Nemcsak az űrhajósok, de a mit sem sejtő földi lakosok számára is. Nemrég egy fura tárgy (a Nemzetközi Űrállomás egyik alkatrésze) esett a floridai Alejandro Otero házára.
A kormány által 95 milliárd forinttal támogatott kutatóintézetet vezető Nobel-díjas tudóst a Műegyetem kormányzati ellehetetlenítéséről is kérdeztük. Nem sokat mondott.
Egyik törzse Kongóban szert tett a nemi úton terjedés képességére. Ez jelentősen megnövelheti a fertőzőképességét, ami akár a korábbiaknál sokkal súlyosabb világjárványt is elindíthat.
Az erre hajlamosak azonnal tudni is vélik ennek okát: a mobiltelefonok és a tabletek. Az iskolát és a könyveket kevesebben hibáztatják.
Egy skót asszony náci kémmé avanzsált a harmincas években, de több kárt okozott gazdáinak, mint amennyit használt.
A Boeing lerobbanó repülői után a rakétájával is bajok támadtak, nem is lehet tudni, mikor kísérelhetik meg az első emberes felszállást.
Igen, ez AZ a kép, ami AZT ábrázolja.
A világ kávétermésének 60 százalékát adó összes arabica fajtájú kávé egyetlen közös hibrid ősre vezethető vissza.
Ha jégre teszik a fonálférgeket, leáll a felejtésük, egészen addig, míg fel nem melegednek.
Minden racionális érv amellett szól, hogy a közeljövőben valóban megjelennek majd a daganatos betegségek gyógyítására szolgáló védőoltások. Mit várhatunk ezektől?
Az aranyrizs az A-vitamin-hiányban évente meghaló gyerekek százezreit menthetné meg, de a Greenpeace sikeresen blokkolja a használatát.